Három gyerekkel irány Anglia!

Napi három óra - ennyivel gazdálkodhatok naponta. Ennyi időt tölt Bende minden nap a suli-oviban. Ebbe kell hát beleférnie mindennek, amit egyedül, gyerek nélkül akarok intézni. Főzés, takarítás, bevásárlás, cikkírás, olvasás, pihenés. Nem sok. De ha úgy vesszük, nem is olyan nagyon kevés. Pláne, hogy errefelé nagyon sok tanfolyamot hirdetnek a magamfajta anyukák számára, akik csak ezzel a kevés idővel gazdálkodhatnak.

Tanfolyam, na az van errefelé dögivel. Jönnek is a hirdetési újságok, szórólapok, emilek, amelyek számtalan csábító lehetőséget ajánlanak. Ki is néztem egy csomó dolgot, amiket nagyon hasznosnak véltem. Állati jó sütős-főzős tanfolyamok vannak, az indiai konyhától a cukorvirág készítésig óriási a választék, és a főzés olyan képesség, amire három gyerek mellett mindig szükség van. De nagyon tetszett pár számítógépes tanfolyam is, vagy a tanuljuk meg Coventry történetét, esetleg a hogyan kutassuk fel a családfánk gyökereit, vagy még talán a kreatív írás tanfolyamból is tanulhatnék, gondoltam. Persze a nyelvtanulás se rossz - spanyol haladó, francia kezdő mellett az arab írás trükkjei, vagy a süketnéma jelbeszéd is izgalmasnak tűnik.
Némi szortírozás után úgy döntöttem, hogy legyünk reálisak, és kihúztam minden olyat a listáról, ami túl messze van, és azokat is, amiknek nincs igazi haszna most azonnal. Végül a listán csak egy dolog maradt, ami nagyon csábítónak tűnt, ráadásul közel is van: az angol GCSE.
Ez a rövidítés nem mást rejt, mint az angol érettségit.
Minden péntek délelőtt pont 9-12-ig, két házzal odébb. Ideális.
De miért is jó ez?
Főleg mert ismerik és elismerik. Hiába lobogtatom ugyanis errefelé a magyar diplomámat, nem nagyon tudják hovatenni az angolok. BA-nak sok, MA-nak kevés. Meg különben is, magyar-kommunikáció... hát nem a legkeresettebb párosítás. Hasznosabbnak tűnhet, ha valami egyetemi szakot próbálok felvenni, honosíttatni, de egyrészt az nem fér bele a délelőttökbe, másrészt nem is igazán bízom benne, hogy az nekem menne. (Ez az én önbizalomhiányom, tudom, bátrabbnak kéne lennem....)
Jó lesz nekem kezdésként ez a GCSE is, döntöttem el. Márcsak azért is, mert angolul tanulni muszáj, ha nem kényszeríti rám egy tanfolyam, akkor én nem ülök le egyedül tesztet írni, vagy kivételeket gyakorolni. Jó, hogy sokat olvasok, tévézek, rádiót hallgatok - de azért az irányított tanulás mindig hasznos. Ez pedig jó alkalom lenne. Ezen kívül ugyanis csak ESOL tanfolyamok vannak errefelé, amikből ugyan többet is próbálgattam már, de valahogy mind nagyon alacsony színvonalúnak bizonyult. Gondoltam, aki GCSE-re készül, az már legalább nem alapszinten beszél és nem az angol ABC betűit próbálja majd elsajátítani. Erősen bíztam is benne, hogy jobb lesz a csoport összetétele, márcsak azért is, mert erre a kurzusra csak felvételi vizsgával lehet bekerülni, amitől kicsit ugyan féltem (mert milyen ciki már, ha nem kerülök be) de végül elég egyszerűnek bizonyult. Szövegértés, fogalmazásírás. A két óra fele is elég volt számomra, és ekkor egy kicsit vérszemet kaptam, mert hogy a szomszéd teremben a matek GCSE felvételije zajlott épp, így megkérdeztem, nem lehetne-e, hogy oda is beüljek.
Úgy néztek rám, mint az UFO-ra szokás, hogy hát az túl nehéz, sok idő kell rá, a kettő együtt nagyon fárasztó, inkább jöjjek vissza másnap, de meggyőztem őket, hogy egy próba nem árt, és pikk-pakk azt is lerendeztem. Tényleg csak hirtelen ötlet volt, ha már egy helyen le lehet rendezni a dolgot, miért is ne? Meg ha nem kerülök is be az angolra, a matekra talán mégis.
Meg közben az is eszembe jutott, hogy egy jó matek és egy jó angol GCSE eredménnyel errefelé már egész jó állásokat lehet kapni és így nagyon is hasznosan tölthetném ezt a következő évet.
Most ott tartunk, hogy bekerültem mindkét tanfolyamra - és egy év múlva, júniusban érettségit teszek angolból és matekból. Kicsit hülyén hangzik, meg kicsit félelmetesnek is.
A matekérettségivel éveken át álmodtam, mindig is utáltam magát a tárgyat és örültem, amikor vége lett, soha nem terveztem, hogy újra előveszem. Pszichológus barátnőm is csak nevetett, amikor megemlítettem neki, és hozzátette, fiatalon sokkal gyorsabban alakulnak ki az agysejtek közötti kapcsolatok, mint így élemedett korban és hogy szerinte érdekes kísérlet lesz, arra nézvést, tanulhat-e még öreg kutya új trükköket. (Vagy emlékszik-e még az öreg kutya a régi trükkökre, bár őszintén szólva, ha pisztolyt tartanának a fejemhez, akkor se tudnám elmondani a másodfokú egyenlet megoldóképletét, vagy azt, mire is van a sinus és a cosinus. Ciki.)
Az angol se tűnik egyszerűnek, bár arról egyelőre fogalmam sincsen, hogy pontosan mit tartalmaz az anyag, de van benne írás, olvasás, szövegértelmezés, kötelező olvasmányok és rengeteg vizsga és szóbeli felelet.
Azt a tájékoztatón elmondták, hogy mindkét tárgyból lesznek leckék és olyan heti 3-5 óra tanulást várnak el, tárgyanként. Ez nem kevés, és kicsit riasztó is, különösen, hogy elmondták, volt már pár ember, aki mindkét tárgyból ugyanabban az évben próbálkozott, de azok általában elfáradnak karácsony tájékára. (Az angolok nagyon udvariasak, nem mondják ki, hogy ez hülye ötlet, és nem kéne, de éreztem, hogy ez van a mondat mögött.)
Merthogy itt mindenki csupa bíztatás. Nagyon bírom, ahogyan a tanárok beszélnek itt a diákokkal. Elmondták, hogy tudják egy év hosszú idő, lehetnek gondok, problémák, de ők mindent igyekeznek megoldani, azért vannak itt, a szülés, a munka, a válás, bármi gond van, menjünk és mondjuk el, mindenben támogatnak.
Az első riasztó jel az volt, hogy a matekon adtak egy listát, mit kell beszerezni - élén a "scientific calculator"-ral, ami olyan, mint a sima számológép, csak dupla annyi gomb van rajta. Sinus, cosinus, logaritmus, tangens... ránéztem, már kerekedett is a szemem és átfutott az agyamon, most kéne elszaladni. A tanár láthatta, hogy mi zajlik bennem, mert mondta, hogy semmi pánik. A képesség megvan bennem, az biztos, hiszen átmentem a felvételin. Amit meg ezen kívül tudnom kell, az meg megtanítják. Bírom ezt a pozitív gondolkodást. (Arról nem is beszélve, hogy nekem még soha senki nem mondta, hogy matekból BÁRMILYEN képességem is lenne...)
Most azzal nyugtatom a feltörekvő pánikom, hogy milyen hasznos is lesz ez nekem, egyfelől mert nem megy pocsékba az a napi három óra, amíg Bende távol van (simán elfolyna ez az idő, ha csak itthon szöszmötölnék is) nagyon is jó, ha felelevenítem a középiskolás matekot, mert tudok majd segíteni Bíbornak, ha elakad a tanulásban, és ami az igazi bónusz, hogy ha minden jól megy, lesz egy rendes, Angliában is elismert papírom, amire aztán majd építhetek. Munka, továbbtanulás? Ki tudja, mire lesz ez még jó...

Augusztus végén és szeptember elején mással se volt tele az internet, mint szülői felháborodással, hogy milyen botrányos a magyar iskolarendszer. A hittanoktatás, az erkölcstankönyv botrány, a négyig kötelező bennmaradás. El nem tudom mondani, milyen boldog voltam attól, hogy biztosan tudtam: mi ebből kimaradunk. Mert bár sok kérdőjel volt a gyerekek iskolája körül, abban biztos lehettem, bárhová is kerülnek, az jó lesz. És igazam volt.

Bende helye szerencsére megvolt - másfél éves se volt még, amikor beírattam abba az iskolába, ahová a lányok is jártak. Csak úgy a biztonság kedvéért. Fel se került bennem, hogy még most is itt leszünk, de gondoltam a beiratkozás nem árt. Igaz, eredetileg csak érdeklődni mentem be az iskolába, megkérdezni, mikor is kell ezt intézni, de azonnal leültettek, hoztak és nagy füzetet és közölték: most.
Persze szabadkozni kezdtem, kérdve hogy nem túl korai-e ez még, de akkor kinyitották a füzetet, és mutatták, így is csak a 15-ik helyet kapja meg a gyerek, szóval írjam csak be nyugodtan. Beírtam. És lőn, tényleg itt vagyunk, és Bende el is kezdte a "nursery"-t. Ami heti 15 óra és bár hivatalosan óvoda lenne a szó fordítása, az nem egészen ugyanaz, mint ahogyan otthon nevezzük.
Először is az általános iskolával egy épületben van, ezért egyenruha kötelező. El nem tudom mondani, milyen furcsa kis öltönynadrágban, fehér ingben látni a három és fél éves fiamat, akire persze a legkisebb egyenruhás nadrág is bő és hosszú, majdnem három ujjnyit kellett felvarrnom, hogy jó legyen rá.
Az is furcsa azért a magyar szemnek, hogy beviszem a gyereket 9-re és 12-kor már el is kell hozni. Ez a három óra konkrétan egy nagyobb bevásárlásra és ebédfőzésre elegendő, semmi többre. Komolyabb munkát, elmélyülést igénylő feladatot nem tudok csinálni, ha egy nagyobbat kávézom a férjemmel, már el is szaladt a délelőtt. Se ebéd, se délutáni alvás nincs a suliban. Minden ilyesmit itthon kell intézni - ami belefér, ha az embernek nincs munkája, ha dolgozna is, akkor már necces.
Cserébe viszont a gyerek jól érzi magát. Bár kicsit szégyenlős lett mostanában, és ha idegeneket lát, elbújik mögöttem, különösen, ha azok angolul beszélnek. Nyilván nem erősíti a bizalmát, hogy megérkezésünk utáni napon oltást kapott az angolul beszélő nővérkétől. Kettőt is.
Amikor azonban bevittük az ovi-suliba, akkor egyike volt azon gyerekeknek, akik kicsit se sírtak, találtunk egy nagy beltéri homokozó játékot, tele csillogó rózsaszín homokkal, és ez olyan boldoggá tette, hogy az se zavarta, hogy ott kell maradnia. Sőt, az óvónők elbeszélése szerint amikor tegnap egy kisfiú sírni kezdett, odament a fiam, és átölelte, hogy megvigasztalja. Angolul is beszélt velük pár szót - szóval vele egyelőre minden rendben. Egyelőre olyanokat tanulnak, hogy fenn-lenn, kinn-benn. Szóval alapdolgokat. Majd meglátjuk, hogy mi lesz még, kíváncsian várjuk.
Borsika lányom is rettenetes boldog volt, amikor kiderült, hogy visszamehet a régi iskolájába, sőt mi több, ő választhatta ki, hogy melyik osztályba akar menni. Mivel itt minden évben összekeverik a gyerekeket, nem állandó az osztályok összetétele, így ő belesett mindkét terembe, megnézte hol ül több barátnője, és odakérte magát. Mivel ismernek  már minket, a PKU miatt se kellett most újabb köröket tennünk, kihívni a dietetikust a kórházból és beszélni a speciális gyerekekkel foglalkozó tanárral. Borsika diétázik, de mindent tud és mindent intéz, mondták az osztályfőnöknek és ezzel el volt intézve. (Meglepően lazán intéztek most mindent a suliban, ahhoz képest, hogy három éve milyen őrült sok macera volt ezzel.)
Borsi örömmel vetette bele magát újra az iskolába, és nagyon hálás volt, hogy nem kell most új hellyel és emberekkel ismerkednie. Az ókori Egyiptommal foglalkoznak épp és most egyiptomi táncot tanulnak. A tanulás izgalmas, érdekes, játékos - ahogyan azt megszoktuk. Úgy tűnik semmit nem veszített azzal, hogy az elmúlt évet Spanyolországban töltöttük - matekból és angol olvasásból is rögtön a legjobb csoportba került, a tanár pedig közölte, hogy nagyon örül, hogy egy ilyen okos kislány került hozzá. Az pedig, hogy ő spanyolul is beszél, nagyot lökött rajta a menőségi skálán.
Tegnap kaptunk amúgy egy papírt az iskolából, amin az állt, hogy a mi általános iskolánk bekerült Nagy-Britannia 105 legjobb sulija közé. Jippi.
Kicsit többet aggódtunk még nyáron Bíbor miatt, merthogy neki mindenképp új helyre kellett mennie - középiskolába. A jelentkezéseket természetesen lekéstük, és nem voltunk itt, hogy személyesen megnézzük, melyik iskola mit tud nyújtani. A neten próbáltunk meg kicsit tájékozódni, de aztán az derült ki, hogy semmiképp nem jó a helyzetünk, mert minden jobb középsuli meglehetős messze van tőlünk. Ráadásul eléggé tele is volt mindegyik, és amit legjobban szerettünk volna, arra az önkormányzatnál azt mondták, hogy esélytelen, mert teljesen tele van.
Angol ismerőseim azonban azt tanácsolták, írjam csak be a jelentkezési lapra azt, ami a legjobban tetszik, mert augusztusban sokan átjelentkeznek, hátha mégis akad neki hely. És lőn, tényleg sikerült bekerülni oda, ahová igazán akartuk.
Nincs közel sajnos, szegény Bíborkám így fél 7-kor kel minden nap, ami ahhoz képest, hogy a suli csak 9-kor kezdődik, meglehetősen korai időpont - viszont ugyanoda került, ahová az általános iskolás legjobb barátnője is, így együtt jönnek-mennek.
Ez amúgy egy nyelvtanulásra összpontosító iskola, ahol mindenki tanul franciát, és mellé most még egy nyelvet kellett választania, amit három évig tanul, aztán választhat hozzá még egyet vagy kettőt.
Mi most a spanyolt választottuk - egyrészt, hogy fenntartsuk a meglévő tudását, másrészt, hogy sikerélménye legyen. Én mondjuk azt szerettem volna, ha inkább a németet választja, de a vesztettem a családi szavazáson. (A japán volt a harmadik lehetőség.) Azzal nyugtatom magam, hogy Bíbor végül is még csak 11 éves és így is négy nyelvet tanul/tud épp, lehet, hogy most ez elég is. (Különben is, három év múlva választhat még egy nyelvet ezek mellé, hátha akkor nyer a német.)
Amint elkezdett suliba járni, kiderült, hogy több osztálytársnője is ugyanoda jár, így pillanatok alatt lettek barátai, a BFF-je mellé, aki nagyon hiányzott már neki. Azt meg külön jó látni, hogy minden nap lelkesen jön haza, mutatja, hogy mi mindent tanult. Igazi felüdülés ez a spanyol iskolarendszer merevsége után, ahol nem volt az cél egy pillanatig sem, hogy a gyerek élvezze az ott töltött időt. Ez itt most kifejezetten cél, és jó látni a gyerek arcán, hogy jó helyen van.
Nekünk szülőknek viszont kicsit sokkoló volt, mennyibe is kerül az iskolakezdés. Mivel elég speciális színű az egyenruhájuk (zöld) nem tudtam semmit megvenni a szupermarketben, csak és kizárólag a speciális egyenruha boltokban és csakis az iskola logójával ellátott darabokat, amik olyan háromszor annyiba kerülnek, mint ha mondjuk a Tesco iskolás részlegén venném ugyanazt. De iskolai logós melegítőt, pulcsit, pólót is kellett venni - ezekre pedig rá kell hímeztetni a gyerek nevét is.
Amikor először olvastam a beszerzendő dolgok listáját, kicsit megriadtam, hogy vajon nekem kell kézzel hímezgetni? De kiderült, hogy nem ez a helyzet, a boltban vállalják a műhímzést is.
Még blúzból se vehettem neki bármilyet - speciális gallérú, úgynevezett "revere collar" inget kér az iskola, amit szintén nem lehet akárhol kapni. Mondjuk amikor először olvastam, nem is tudtam, hogy ez mit jelent, úgy kellett rákeresnem a neten - magyarul még mindig nem tudnám elmondani a nevét. Talán dupla pillangógallér lenne? Hát nem a köznapi szókincsben van, egyik nyelven se, az biztos.
Az iskola amúgy nagyon komolyan veszi magát - az, hogy tilos sminkelni, hajat festeni mondjuk szerintem tök jó dolog, bár tény, hogy ide hat éven át járnak a gyerekek, 18 éves korig, szóval idővel nyilván nehezebb lesz a szabályt betartatni. De például nem lehet csak fekete a gyerek hátizsákja és a tornacipője is, minden minta tilos. Ugyanez érvényes a kabátra is, megspékelve azzal, hogy nem lehet se farmer, se szőr és a kapucni is tilos.
Mondjuk itt Angliában, ahol azért elég sokat esik, szerintem praktikus dolog a kapucni, ezért nem is lehet nagyon másfélét kapni, de szerencsére találtam egy olyat, ami kapucnis ugyan, de a gallérba bele lehet tűrni. A ruhák megvásárlása több mint 500 font volt (olyan 180 ezer Ft) igaz, tankönyvekre nem kell költeni, azt a suli adja, csak egy tolltartót kérnek.
És ez nem magániskola, hangsúlyozom, egy sima, mezei középsuli és nem vettünk nagyon sok holmit, három szoknya, két nadrág, két pulcsi, hat fehér ing, egy zakó (kötelező) és tornacucc két fehér pólóval, egy normál cipő, egy tornacipő, pár harisnya.
Nem csak ez nagy kiadás, de a zenetanulás is, amire itt a sulin belül van lehetőség. Egy félévre 160 fontot kell érte fizetni (56 ezer Ft) és ne feledjük, itt három félév van. Ezért a pénzért, heti egy 30 perces zongoraoktatásban részesül majd a leány, összesen félévenként tízbe. Ha beteg, vagy elfelejt menni, akkor a pénz elvész. Mi most az első hetet így el is vesztettük, mert Bíbor elfelejtette elmenni rá. Ugyanis ez nem iskola után van - a hétfői franciaórájáról kell elmennie, hogy zongorázhasson, majd utána az ő felelőssége a kieső tanulnivaló bepótlása is.
Nem tudom máshol mennyibe kerülnek a tanulmányi kirándulások, de egyelőre ezek is meglehetős drágának tűnnek. Az októberi egynapos tanulmányi kirándulásuk egy vidámparkban lesz, ahol majd egy "science" project keretében hullámvasutat kell tervezniük, ez csak 22 font (kb 8 ezer Ft). De a decemberre tervezett egyhetes walesi kirándulásért már 315 fontot kellene fizetni, ami azért 110 ezer Ft, és ez akkor is sok, ha ezért a pénzért kajakozni, kenuzni és vitorlázni is fognak. Az más kérdés, hogy miért pont télre tervezik ezeket a vizes sportokat. A jövőre tervezett sítúrára pedig 800 fontot kellene kipengetni, ami majdnem 300 ezer Ft. Egyelőre ezeken ezért még nagyon erősen gondolkodunk, nem tudom, van-e értelme elküldeni a gyereket, különösen, hogy ezekre nem mindenki megy, szóval nem feltétlen baj, ha kihagyja, hiszen a walesi kirándulásra például csak 12 gyerek mehet az ő évfolyamukból.
Ami nekünk nagyon meglepő volt még, hogy mennyire modern jó pár dologban az iskola. A gyerekeknek például nem kell magukkal ebédpénzt vinniük, ha nem akarnak. Van egy bankszámla, amire mi itthon online pénzt tehetünk - ő pedig a suliban az ujjlenyomatával fizet. Tehát ha eljön az ebédidő, akkor leveszi a kajákat a pultról, amit szeretne és a pénztárnál csak odanyomja az ujját a kasszához és már le is veszik a pénzt a számláról. Mi meg itthon, ha akarjuk láthatjuk, hogy mit evett a gyerek. (Mondjuk nem szoktuk nézni, egyszerűbb megkérdezni szóban, ha hazaér.)
Ha a gyerek amúgy allergiás, dióra, vagy nem ehet mondjuk disznóhúst, akkor a rendszer azonnal jelzi, hogy nem megfelelő az étel, amit kiválasztott. Természetesen itt is sokan viszik magukkal a kaját és az se gond, ha nincs valakinek bankszámlája, kp-vel is lehet fizetni.
Nem könnyű egyébként összeszervezni az életünk, most, hogy szinte mindenki máskor indul, máskor érkezik, így nem tudok egy olyat fotót se készíteni, amin mind együtt vannak egyenruhában. Elég nehéz emellé bármi mást is beszervezni, különösen, hogy Bende délben piszok fáradtan és nyűgösen jön haza, neki a 8 órai kelés is korai most, merthogy nyáron beállt a 9-re. Még nem látom, hogy emellé hogy fér bele bármilyen különóra, pedig jó lenne némi sport mindegyik gyereknek és én nagyon szeretnék egy spanyol tanárt is, hogy ne feledjék, amit tudnak. Majd meglátjuk.