Ahogyan a jó, úgy a rossz dolgok is jönnek-mennek az életben, senkinek sem tökéletes és állandóan boldog az élete. Különösen így van ez, ha több gyerek is van a családban - mert ha egyik is szenved valami miatt, akkor azért az a többi ember boldogságát és elégedettségét is érinti. Tavaly nekünk nem volt jó - idén úgy tűnik a helyzet sokat javult.
Bende sulis mizériájáról már írtam - na, az tényleg rémes volt,és rendesen megszenvedtük. Nagyon örülök, hogy kivettem a régi sulijából, mert az újban semmi gond nincs vele. Mondjuk szuper tanára volt (aki amúgy tökre úgy nézett ki, mint Majka) akit imádott a gyerek és akit én rendszeresen faggattam, hogy mit gondol Bendéről - és ő minden alkalommal megnyugtatott, hogy semmi gond nincs vele, ő nem is érti, hogy az előző suli miért autistázta le. (És most hangsúlyoznám, hogy semmi gondom nincs az autistákkal - a gondom a seggfej tanárokkal van, akik cukorkaként dobálják az alaptalan diagnózist ahelyett, mindenféle szaktudás nélkül, és ez valóban a mai napig roppant dühít.)
Az egyetlen (kicsiny) félelmem, hogy sajnos itt minden évben más tanárt kapnak a gyerekek, szóval hiába jött ki Bende tökéletesen a tavalyi tanárával -idén egy új tanítónénit kapott, akiről persze még nem lehet tudni semmit. De eddig Bende se panaszkodik és a tanár se kereste még velünk a szemkontaktust egy hét után, szóval bizakodó vagyok.
Bíborral effektíve nem volt gond - csak hát ő ugye csinálta a GCSE vizsgáit, ami az itteni "kis érettségi", amit 16 évesen tesznek és ez az első igazi megmérettetés a gyerekeknek, ettől függ, hol folytathatják a tanulmányaikat. Erősen leegyszerűsítve a rendszert, az "okosak" mennek a Sixth Form-ba, ahol két évig már csak az egyetemi felvételi tárgyaikat tanulják. Akiknek kevésbé sikerül a vizsgájuk, vagy nem céljuk az egyetem, azok mennek a College-ba, ami olyasféle, mint a szakközép - itt szakmát is tanulhatnak, vagy akár ha felzárkóznak és összeszedik magukat, akkor ők is mehetnek az egyetemre. De ők is már csak az általuk választott tantárgyakat tanulják.
Maga a GCSE amúgy nem könnyű, egy teljes hónapon át szinte minden nap van vizsga (Bíbornak 25 volt) mert pl. matekból három, angolból négy vizsga is volt, a nyelvekből külön van írásbeli, szóbeli, hallás utáni teszt stb. És nincs pótlás! Ha beteg vagy, akkor az a jegy elvész.
Bíbor is megszívta, mert az elején még nem vette elég komolyan a határidőket - és artból, ahol projecteket kellett leadni, a novemberi határidőt lekéste, így a jegye harmada elveszett. A tanár többször telefonált nekünk, írt levelet, adott halasztást - valahogy mégse tudta befejezni.
Az art amúgy nem olyan kis "pimfli" tárgy, mint ami otthon volt a gimiben, inkább úgy kell elképzelni, mintha a kisképzőre járna az ember. Rendes portfoliót kell összeállítani, és ehhez a gyereknek több füzetet kellett telirajzolnia-festenie, művészéletrajzokat kutatnia. A végén éjfélig volt fönn hetekig, és még így se sikerült mindent teljesítenie, és sajnos ez a végső jegyen is meglátszott. Így is hatost szerzett (új értékelési rendszer van, ez a régiben egy B-nek felel meg) ami nem rossz - de tekintve, hogy a tanár szerint is az egyik legtehetségesebb diák, mégiscsak fájó. Viszont mivel nem tanulja tovább, nem sokat számít, szóval nem szomorkodtunk rajta.
Talán még jól is jött, mert ez rádöbbentette Bíbort, hogy bizony ezt a sok vizsgát nagyon komolyan kell venni, és iszonyat sokat tanult - és fantasztikus eredményei lettek. Majd mindenből 8-t kapott (1-9-ig van a skála, de a 9 a top 1%, jobb, mint a régi A+), ami fantasztikusan jó eredmény - kivéve a matekot, de abból is jobb lett, mint reméltük (5, még mindig B) és ez azt jelenti, hogy ha nem akarja, akkor többé ezt nem kell tanulnia.
Természetesen ezekkel a jegyekkel tárt karokkal fogadták a választott sulijában, és ugyebár, ahogyan mondtam, mostantól csak azt tanul, amit szeretne. Mivel ő most épp jogász akar lenni, így angolt, történelmet mindenképp fel akart venni - emellé jött még a szociológia (amibe teljesen beleszeretett), a spanyol (ami úgy volt eredetileg nem indul, de Bíbor mindenképp szerette volna, mert a nyelvi A level a feltétele sok egyetemen a külföldi ösztöndíjnak) és még emellé jön egy olyan tárgy, amiből nem fog vizsgázni - ez egyetemi esszéírást tanít, önálló projectként, csak egy éven át.
Bíbor az elmúlt egy hétben minden nap lelkendezve jött haza, hogy milyen szuper a suli, milyen izgalmas projectjei vannak, imádja a tárgyakat, amiket felvett - és nem mellesleg mivel ide mindenki tanulni jön már, és nem csak azért, mert suliba járni kötelező, így hallgatók értelmi színvonala is magasabb - és ez magával hozza, hogy a tanítás színvonala is sokkal jobb. Nyilván, okos, érdeklődő diákokkal jobban lehet haladni.
Ja, és hozzáteszem: nincs többé egyenruha, amivel amúgy nem volt soha baja a lányaimnak, de most aztán végre lehet szabadon öltözködni. Az egyetlen kikötés, hogy "smart casualban" kell lenni, tehát farmer, meg szakadt póló nem lehet. Elegáns, irodai öltözék kell, ami azért elég csinos.
A legjobban azonban Borsikáért aggódtunk tavaly, mert ő sok-sok szempontból rosszul érezte magát tavaly az iskolájában, és nagyon akart más helyre menni. Egyfelől nagyon alacsony színvonalú volt a tanítás, voltak tárgyak, ahol szó szerint kéthetente más tanárt kaptak, nem tudtak haladni semmiből. Másfelől volt egy lány, aki csúnyán rászállt, és bizony sok szívfájdalmat okozott a lányomnak, ami aztán végül pánikrohamos tünetekben csúcsosodott ki. Valójában már hónapokkal korábban el akartuk hozni - de Borsi azt mondta, hogy nem hajlandó akármilyen suliba átmenni, ő jó sulit akar, ezért kitartott, míg végül átkerülhetett a mérnök-suliba.
Egy hét telt el - és bizony a sulinak sok hátránya van az én szememben. Először is nagyon messze van (majd egy óra) és extra hosszúak a napok. Nem háromig, hanem fél ötig tart a tanítás. Tehát Borsi reggel 7-kor indul és este 6-ra ér haza. Ez eszméletlen sok idő. Félek is bevallom, nehogy összeroppanjon a fáradtságtól, mert persze azért lecke is van. Sőt, pótolnivaló is bőven akad, mert hát ugye tavaly sok tárgyból rendesen lemaradt a lányom.
Viszont ami nagyon jó: Borsi minden este fáradtan, de halálos boldogan jön haza. Úgy látja szuper a suli, izgalmasak az órák, és még azt is élvezi, hogy végre nem ő a legjobb tanuló mindenből, mert más is jelentkezik, nem nézik furának, amiért jelentkezik és örömmel tanul, és van húzóerő, mert nem mindenből ő a legjobb. Ráadásul jó a társaság, mindenki barátságos ("még a menők is" - ezek a lányom szavai) Nagyon remélem, hogy ez a lelkesedés kitart, mert azért a távolság kérdésével nem vagyok teljesen kibékülve, főleg, mert Borsi tavaly rengeteget betegeskedett, iszonyat gyenge volt - nyilván azért is, mert gyűlölte az előző sulit és a teste fellázadt. Reméljük, hogy az új suli elég lelkesítő erőt ad neki.
De akárhogy is nézem - a gyerekeimnek most éppen jó. Nyolc éve, amikor kijöttünk, még nagyon odavoltam az itteni oktatási rendszerért. Most, hogy már több iskolát is kipróbáltunk, már több negatív dolgot is látok benne - nyilván itt is emberek dolgoznak, akikből nem mind tökéletes. Még mindig ezerszer jobbnak tartom, mint a magyart - de mint minden a világon, ez is elromolhat. Tavaly háromból kettőnek nem is volt jó, és ez eléggé elszomorított, hiszen azért mi elsősorban a gyerekek miatt vagyunk még mindig itt. (A mi munkákat akár Grönlandon is ugyanolyan hatásfokkal lehetne csinálni) Most, hogy a háromból három örömmel jár és élvezi, azért kicsit érthetőbb számunkra is, miért vagyunk még mindig itt.
