Nem nagyon van miről írnom. Napközben ülök a gép előtt, és írok. Délután gyerekezek. Nem különbözik ez attól, mint ahogyan Magyarországon csináltam. Mindig mondom én, a díszlet változik, ha az ember költözködik, de a lényeg marad. Legyen az boldogság, karrier, lelkiállapot. Visszük magunkkal és kész.
Őszintén szólva az én kis karrier-válságom se Angliában kezdődött, bár az tény, hogy az állandó költözködés nem nagyon segít rajta. Bár ha igazán őszinte akarok lenni nem is ront. Ilyen a helyzet, ebből kell építkezni, ezt kell megoldani. Alapvetően boldog vagyok ebben az írásközpontú létben, örömöt okoz nekem, és hogy nem írtam még könyvet pl (ami nagy fájdalmam), arról nem a gyerekek, de még csak nem is az utazgatásos életforma tehet. A hiba bennem van, akár tetszik, akár nem. De ez az én keresztem, remélhetőleg előbb-utóbb sikerül majd letennem. (Egy jó kis könyv formájában.)
Amiről viszont gondoltam, hogy mégiscsak írok, mert egyre jobban zavar, az az angol középsulik. Aki régóta olvas, az tudja, hogy alapvetően kedvelem az angol oktatási rendszert. Igaz, főként az általánossal voltak tapasztalataink, és komolyan mondom, szerintem ebben az angolok brillíroznak. Igen, tudom, hogy sok anyuka elégedetlen, mert hol a szigor, a vasfegyelem, a leckék, a magolás. De én mindig úgy láttam, hogy a gyerek a szerető, bátorító közegben jól fejlődik, okosodik, és mennyivel jobb ám szeretni a sulit, mint gyomorgörccsel bemenni. Az idő és a tapasztalat eddig úgy látom engem igazolt, mert amikor hazamentünk, a lányok simán felvették a magyar oktatás fonalát, bizonyítva, hogy azért ha játékosan és észrevétlenül is, de azért Angliában is sokat tanultak.
Bende is ezt bizonyítja most nekem az új iskolában. Döcögősen kezdődött az év, nem akart iskolába menni, nem talált barátokat, nem tetszett neki az egész, főleg az nem, hogy a többiek előtte jártak. De aztán teltek a hetek, és egyre inkább nem csak beletörődött, de meg is érezte, hogy nem olyan bonyolult ez az egész. Az olvasása meg olyan csodásan fejlődni kezdett, hogy csak lesek. Az a gyerek, aki év elején egyetlen szót se volt hajlandó összeolvasni, mostanra minden gond nélkül hosszú mondatokat olvas angolul. Ami még jobb, hogy már nem tortúra a napi gyakorlás, hanem öröm számára, mert fontos számára, hogy a suliban jól teljesítsen. És persze ez minden téren jól hat a teljesítményére, a magyar olvasása is sokkal jobbá vált. Szóval valamit csak tudnak ezek az angolok.
A középsuliban a lányok dolgaival viszont már nem vagyunk olyan elégedettek. Borsi kb két perc alatt mindenből a legjobb csoportba került, és folyamatosan kapjuk a képeslapokat a suliból, amikkel az előmenetelét dicsérik. Ami jó. Nagyon jó. De közben hazajön a gyerek úszás óráról, és azt mondja, az osztálytársai 90%-a nem tud fenn maradni a vízen, és a suli medencéje amúgy is olyan sekély, hogy mindenkinek leér a lába. Hogy a heti kosáredzéseken kiderült, hogy a csapat nagy része még soha nem vett a kezébe ilyen labdát. Persze az jó érzés neki is, hogy a legjobbak között van, és mindenki őt kérdi, ha elakad, és minden egyszerű neki, és örülnék is annak, hogy így halad, ha nem mesélne közben arról, hogy csomóan elmennek az osztályból, mert nem elég színvonalas a szüleik szerint a suli.
És mi is ezt látjuk, amikor Bíbort hallgatjuk, aki arról panaszkodik, hogy hiába írja a legjobb matek dolgozatokat, még mindig a leggyengébbekkel van egy csoportban, mert egy hónapja nem tudják áttenni legalább eggyel magasabb csoportba. Hogy ugyan franciából átrakták, de csak a heti két órából az egyiken jár oda, a másikat egy közepes csoporttal csinálja, ami csak azért rossz, mert így nem tudja követni a tanítást, hiszen az órák feléről mindkét esetben lemarad. Az is gond, hogy most már választania kellett miből érettségizik, és amiből nem, azt nem is tanulja. Így most már 14 évesen egy csomó dolgot nem tanul, és múltkor meg is kérdezte, hogy arra, hogy azokkal is foglalkozzon, lesz még lehetősége? Mondjuk itt olyan izgis tárgyak vannak, mint a pszichológia, jog, üzleti tudományok, digitális képszerkesztés. Nyilván olyan alaptárgyakat tanul, hogy matek, irodalom, történelem - de pl. földrajzot már nem. És ami nálunk otthon három tárgy volt, mint a biológia-fizika-kémia, és egyenként sem kis darabok, az itt már csak egyetlen tárgy: science. Az is elég elborzasztó, hogy látjuk, hol tartanak franciából és spanyolból a tanulók, három évnyi tanulás után, érettségire készülve. Nagyon durván alapszinten sincsenek. Ez a tudás messze nem lesz rá elegendő, hogy mondjuk ezen a nyelven járjanak egyetemre, vagy egy hazai nyelvvizsgát letegyenek.
Persze itt sincsen stressz, és ez jó. Egy tininek aztán végképp nincs szüksége arra, hogy a tanulás miatt szorongjon, és az jó, hogy nem hajtják halálra, de azért ennél egy kicsit több hajtást azért szerintem még el lehetne viselni. Nem tudom, hogy jobb-e egy magyar sulisnak, hogy többre viszi-e a magolással, seggeléssel. Tényleg nem. Most nem látom tisztán, hogy jó lesz e ez a rendszer a lányaimnak, vagy veszítenek vele, hogy itt tanulnak, és ez azért zavar.
Persze nem mondom, hogy itt nincs lecke, nincs néha éjfélig tanulás, készülés. Bizony múlt héten Bíbor kétszer is éjfélig maradt fenn, hogy elkészítse a leckéjét - igaz, rajzból volt lecke, mert art fakultációra jár, de azért mégiscsak lecke ez. És nem csak rajzolni kell, hanem kifejezetten sokat írni a kompozíciókról, felhasznált technikákról. Elég sok munka van vele, tényleg. Amúgy meg Bíbor gyönyörűeket alkot, kreatív is - kicsit talán az is baj, hogy 14 éves (mindjárt 15) de még nem tudja mi akar lenni, az itteni rendszer pedig ezt már elvárná tőle, és azt szeretné, hogy így szakosodjon, de hát ez nehéz dolog. Megértem, nekem sem volt fogalmam arról 14 évesen, hogy mi leszek majd. (Még akkor is, ha amúgy akkor már mondogattam az újságírást, de nem tudtam igazán azért, hogy alkalmas leszek-e rá.) Szóval most ízlelgetjük ezt az új rendszert, és még nem vagyunk benne otthonosak. Lehet, hogy sulit kéne váltani, és jobb lenne akkor. Lehet, hogy mindegy hová kerülnek, mert mindenütt ezt kapnák. De az is lehet, hogy minden összeáll a végén varázslatos módon, és kiderül, hogy jól döntöttünk most is Angliával. Még nem tudom.
