 |
Bende alig három hónapig járt az
angol nursurybe, amit csak azért nevezek ovinak, mert mi otthon így
becéztük. Igazából ő a kicsik bölcsis csoportjába járt, és
csak februártól, amikor majd betölti a három éves kort, akkor
léphetett volna át a nagyok csoportjába. Ez nekünk amúgy
megfelelt – jobb egy intézményt a kicsik között „nagyként”
kezdeni, mint fordítva.
Előrebocsátom, hogy nagyon sok
szempontból nem voltam elégedett az ovival. Főként az épülettel
volt bajom. Az a szoba, ahol a gyerekek egész nap játszottak,
kifejezetten sötét volt, nagyon kicsi ablakokkal. Ez amúgy elég
sok ovira jellemző, ami azért is furcsa, mert a sulik nagyon
tágasak és világosak.
Nagy bánatom volt az is, hogy a
kicsiknek nem volt saját udvaruk, így hármasával vitték ki őket
a nagyok udvarára, naponta 20-30 percre. Ez szerintem rémesen kevés
– de ahogy hallottam, a legtöbb szülő még ezt is sokallotta, és
ritka madár voltam én, aki arra kértem őket, engedjék meg, hogy
Bende több ideig is kinn maradhasson. Nem tudom amúgy, hogy ez
mennyire általános,mert láttam olyan ovit is, ahol állandóannyitva volt az ajtó és folyamatosan ki-be járkálhattak agyerekek. De mondjuk az is elég sötét hodály volt.
Bevallom őszintén, engem nagyon
zavart az is, hogy láthatóan ritkán takarították az épületet.
A kicsik terme mellett volt a babakocsi tároló a konyha és a
személyzeti WC között. Amikor beiratkoztunk láttam itt egy
eldobott joghurtitalos üveget – ez még három hónap múlva,
amikor mi elmentünk is ugyanott hevert. Hangsúlyozom, a tároló
nem az udvaron volt, hanem az épületen belül. Szerintem ez gáz.
Ehhez képest nem volt túl meggyőző az az óriási oklevél a
bejáratnál, amit a higiénikus konyháért kaptak. Ahol a folyosón
nem mosnak fel, ott szerintem a konyha se lehet patikatisztaságú.
Ez a joghurtos palack dolog amúgy
nagyon irritált, gondoltam is többször, hogy szólok miatta, de
mivel hamar kiderült, hogy csak pár hónapig jár ide a gyerek,
aztán elköltözünk, úgy voltam vele, hogy a fene se akar
balhézni. Különösen azért, mert amúgy nagyon kedvesek és
rendesek voltak és ha azt néztem, hogyan viselkednek a gyerekkel,
ami azért egy anyának a legfontosabb szempont, akkor tényleg nem
volt bennük semmilyen kivetnivaló.
Azt már írtam, hogy a
gondozónő-gyerek arány Angliában hihetetlenül jó volt. Itt is
négy gyerekre jutott egy felvigyázó – és ez itt teljesen
normális, törvénybe iktatott kvóta. Megjegyzem, kell is szerintem
ennyi ember a kicsikhez, mert tényleg folyamatosan kell etetni,
tisztába tenni, nózit törölni, ringatni, kísérgetni. Kicsit
mondjuk mókás volt, hogy reggel, amikor gyakran elsőként
érkeztünk 5-6 gondozónő is fogadta az egyszem Kisbendét, de
amikor délben érte mentem, akkor már nem láttam, hogy egy bölcsis
néni is pihengetett volna, mindegyiknek szó szerint tele volt a
keze gyerekkel. De legalább egyik pici se volt soha elhanyagolva,
magányosan.
Azt pedig akkor még nem is tudtam,
hogy micsoda munkát végeznek Kisbendével a színfalak mögött.
Merthogy ahhoz képest, hogy ez a gyerek három hónapig járt oda,
és csak heti két délelőttöt (csak a utolsó hónapban hármat)
millió felmérést végeztek rajta, és annak az eredménye mind
benne van abban a majdnem 40 oldalas kis dossziéban, amit odaadtak.
Szerintem ezalatt minden létező
dolgot felmértek rajta – néhányat többször is. Természetesen
amikor beírattuk, felmérték, hogy milyen képességekkel
rendelkezik – mozgás, beszéd, szociális képességek, játék
terén. Nincs-e olyan elmaradása, ami külön fejlesztést
igényelne. Ilyen felmérő lap legalább öt van a dossziéban,
különböző időpontokból. Ezek általában a gyerek
megfigyelésével készültek – mondjuk, hogyan játszik a többi
gyerekkel, mik a kedvenc játékai, miket mond már, ismer-e már
számokat. Van egy olyan felmérés is közte, ahol a bölcsis szoba
alaprajza van, és azt tüntették fel benne, hogy hol mászkált
Bende, milyen polcokhoz nyúlt,milyen játékokkal játszott.
Rengeteg felmérő lapot fényképekkel
is illusztráltak, nekem ezek a kedvenceim, mert olyanok, mintha
beleshetnék a színfalak mögé, így látom most például, hogyan
tanult Bende önállóan kezet mosni, csapot nyitni, de
lefényképezték azt is, hogyan dobja ki önállóan a szemetet.
Nagyon kellemes olvasmány ez, mert az
angol sulira is jellemzően, mindenben a jót keresik. Amikor például
arról írnak,hogy Bende hogyan viselkedik ebéd kzben, nem azt
mondják, hogy elkényeztetett és válogatós kis kölyök, aki csak
a desszertet kéri és a főételt kiköpi (ami amúgy a valóság
volt) hanem arról lelkendeznek, hogy milyen okos gyermek, aki már
képes arra, hogy kifejezze, mit szeret enni és mit nem.
De hasonlóan kedves emlék a
dossziéban lévő rajza is, a gondozónő szakértő kommentjével,
miszerint milyen fantasztikus ez a mű, mert élénk színeket
használ, ráadásul nem is egyet, hanem többet és lendületes a
vonalvezetése. Persze fotó is van mellé, hogyan is készült ez az
elképesztő műalkotás és hosszas leírás arról, hogyan milyen
más dolgokat is kézműveskedik a fiam.
És a dosszié nem csak egyszerű leíró
napló (bár szinte minden napja meg van benne örökítve) mert
erőteljes utasításokat, pedagógiai célokat tartalmaz a jövőre
nézve is. Mert az klassz, hogy megmossa a kezét ebéd előtt, de
legközelebb akkor bátorítani kell arra, hogy törölje is meg,
evés után pedig rakja el a regényt. És amikor játszik, akkor ne
csak tologassa a vonatot, de mondják neki,hogy brümmögjön is
hozzá és tanítsák meg neki az előre és hátra kifejezéseket.
Vagy hogy szuper, hogy szeret kirakózni, akkor legközelebb kapja
meg azt a kirakót, amin gombok vannak, hogy had kezdje azt is
tanulni.
Jó érzés lapozgatni ezt a kis
füzetkét. Egyrészt,mert tényleg emlék. Nekem nincs ennél
pontosabb leírásom a kétéves Bendéről, nem is lehetne. Jó
olvasni, hogy mások milyennek látták a fiamat, hogy töltötte az
idejét távol tőlem, ráadásul mindezt fényképekkel, saját kezű
alkotásokkal fűszerezve. És sok-sok szeretettel. Mert tudom, hogy
ez a jegyzőkönyvezés adminisztrációs kötelesség, amiért
nyilván nem voltak oda az óvónők sem – de azért a sorokból
átjön a gyerekek iránti szeretet. Ami azért azt jelenti, hogy jó
döntés volt idevinni ezt a kis krapekot, mert tényleg jó dolga
volt. Remélem, hogy legalább ennyire jó helyet találunk neki
Spanyolországban is. Csak kicsit nagyobb ablakokkal.
Hát ez szuper jó ötlet....
Nekem is tetszik!
Aranyos,szuper kis otlet!
Nekem mar az is tetszett amikor arrol irtal,hogy nap vegen kapnak az anyukak egy osszesites arrol,hogy napkozben mi tortenik a gyerekkel(mit evett-ivott,meddig volt kint,hanyszor ment pisilni stb...)
Nekunk pont aktualis a tema,ma megyunk talalkozni az igazgatoval
bemutatja a nagyoknak a sulit,huginak az "ovit" :)
Én is őrzöm Linda ovis naplóit, bár az nem ennyire részletes :-D De tény, hogy szép emlékek, miket csinált 2 éves korától :-)
A leírásból ítélve az ovitoknál már csak a gibraltári ovi lehet szörnyűbb, amit a kabinos felvonó alá, egy hatalmas parkoló végébe építettek. Én rosszul voltam az "udvar" méretétől, attól, hogy folyton bűz van, oda viszik ki őket - igaz mellette volt a botanikus kert profi játszótérrel.... viszont az épület szintén sötét és borzasztó kicsi. Viszont ott a gondozónők kint lebzseltek az udvaron és füstöltek...
Hűha, de messze vagyunk mi ettől...