Bíbort annak idején Párizsba és Disneylandbe vitte az iskola (a hivatalos közlemény szerint első és második világháborús emlékeket néztek meg Bretagne-ban, de ebből a részből a lányom természetesen semmire nem emlékszik.) Borsikát viszont Walesbe vitte az iskola, ami első pillantásra azért jóval unalmasabb programnak tűnik - de természetesen a látszat többszörösen csal.
Egyrészt természetesen nem IGAZI osztálykirándulás volt, mert csak az osztály fele tudta kifizetni a kirándulás árát, másrészt pedig egy nagyon jól előkészített kalandtúrában vettek részt akik elmentek, ahol szülőszemmel elég rémisztő programokat kínáltak. Én mondjuk ilyen szempontból nem vagyok paramama, mert tudom, hogy az angoloknál a biztonság mindenekelőttvaló, és semmi kockázatosat nem csináltatnak a gyerekkel. A PKU miatt meg már régen nem parázok, végül is Borsi négy éves kora óta folyamatosan jár táborokba, igaz azért elég más, ha az ember gyereke 1-1 napra megy el és otthon alszik, meg az is más, ha 4-5 napra előre kell elkészíteni a menüjét. De leültünk már jó előre a tanárbácsival, ő odaadta a menüt és átbeszéltük, ebből mit ehet Borsi, mit nem (a vega opciók egy része elég jónak tűnt), illetve, hogy mire vigyázzanak (inkább ne igyon a gyerek szörpöt, mert az mindig aszpartámos). Mondjuk az vicces volt, hogy a négy napos túrára két bőrönddel ment, de hát az egyikben csak kaja volt, meg a napi menüje, mikor, mit ehet három példányban is kinyomtatva. (És amit persze az első nap jól el is kevertek utazás közben, de szerencsére vacsorára előkerült.)
Szóval mondták, hogy lesz mindenféle jó kis program a barlangászástól, a sziklamászásig, és hogy valószínűleg kajakozás is, de mivel azért a kihívások egy része időjárásfüggő, ezért nagyon nem ígértek semmit. Arra pedig egészen biztosan emlékszem, hogy NEM mondták, hogy két cipőt is pakoljunk a gyereknek, csak arról beszéltek, hogy lesznek vizes programok is, de még gumicsizma sem kell, mert minden, de minden van a központban. (Én azért két cipőt raktam be neki. Nem volt hiba.)
Ehhez képest a gyerek a zuhanyozáshoz betett kispapucsában érkezett haza, ami azért 12 fokban nem éppen ideális viselet, és amikor kinyitottam a ruhás bőröndjét, az tele volt vizes ruhákkal. A cipőjéből meg konkrétan még három nappal később se lehetett belelépni, merthogy az olyan csurom víz volt. (Mondjuk a váltócipője az száraz volt, amikor megkérdeztem, miért nem abban jött haza, azt mondta, hát azt már elpakolta.... ááááá!!!!!)
A diétát viszont gyönyörűen tartották, nagyon figyeltek rá, és ami még nagyobb meglepetés, hogy mind a négy tápszerét megitatták vele, ami azért nehéz, mert általában ha nem otthon van, akkor csak három szokott lecsúszni, mert három étkezés van - a negyedikről mindig elfeledkeznek, így azt hazahozza, de itt ezt a hibát nem követték el, szóval nagy pirospont a tábornak. Ahogyan azt is megoldották, hogy külön tésztát főzzenek neki, mert mondtam, hogy azért a 2-3 napos már nem olyan finom, szóval nem szívesen csinálnám meg előre. Bevállalták, és be is tartották a szavuk, ami tudom, alapdolognak tűnik - de azért vannak már tapasztalataim, és ez nem mindenütt magától értetődő.)
De mitől lett olyan vizes a cipője? Kérdeztem én döbbenten amikor pakoltam, és kiderült, hogy a bűnös a gorge walking. Ez pont így néz ki, mint itt a képen. Az ember a folyómederben sétálva megy a hegyen felfelé. És igen, a mederben víz is van. Néha olyan mély is lehet ez, hogy a derekukig, mellkasukig ér. Persze nem gond, kapnak az elején vízhatlan ruhát, mentőmellényt és persze bukósapit is. De cipőt azt nem. Mert hogy a gimicsizma nem biztonságos, hiszen abban csúszhat a lábuk. A rendes cipőt felvéve kell teljesíteni a túrát. Hát mondjuk így nem meglepő, hogy a gyerek csukájából aztán itthon csavarhattam a vizet, még akkor is, ha ez az első nap történt és az idő hátralévő részét a szárító-szobában töltötte a szóban forgó cipőcske. Megjegyzem: hiába.Amit még fénypontként kiemelt a gyerek az a kenuzás volt, és a magas szikláról a vízbe ugrás. Amire többen nem vállalkoztak, de ő kétszer is. (Hangsúlyozom, itt most nem meleg spanyol klímát kell elképzelni, hanem kifejezetten barátságtalan, hideg, 12 fokos időt. Hmmm.) De volt még barlangászás és hegymászás is.
Azt is mesélte, hogy volt olyan nap, amikor a túráról este fél 10-kor értek haza és minden reggel 7-kor keményen keltették őket, merthogy a csapatnak kellett a házat is rendben tartani, mindent felsöpörni, felmosni, kitakarítani. De a legnehezebb feladatnak Borsi szerint az ágynemű felhúzása bizonyult, mire magamba kellett néznem és elismernem, a beágyazásban ugyan profi a lányom, de ezzel a kihívással idehaza még soha nem találkozott.
Persze szuvenírt is hozott haza - apróságokat, amiket egy prospektus alapján még utazás előtt pár nappal kellett kiválasztani, és beküldeni a pénzt. Emlékszem, még morogtam is, mert persze mindenféle vicket-vackot meg akart rendelni, de aztán beadtam a derekam, mert hát emlék, na. Legyen neki. Aztán amikor hazaért, persze kiderült, hogy miért kért annyi mindent - egytől egyig mindent kiosztott köztünk. Mert hát ő ilyen. Szeret adni.
Aztán jó étvággyal evett és feltérdelt a díványra és kibambult kicsit az ablakon, nézte a kocsikat. Fel se tűnt, hogy milyen csendes, csak úgy jó félórával később. Akkor láttam, hogy elaludt. Mint a bunda. A fotózás után persze odavittem egy párnát és lefektettem rá. Így aludt estig. Akkor evett, fürdött és aludt tovább reggelig. Utolsónak ébredt, ami amúgy nagyon nem jellemző rá.
Azt gondolom rendesen kifáradt. Azt meg tudom, hogy nagyon-nagyon jól érezte magát. És minden félelmem és aggodalmam ellenére vizes cipő, mezítlábas hazatérés és jeges vízben fürdőzés mellett sem lett beteg.
