Három gyerekkel irány Anglia!

Úgy telt el az első half term, hogy észre sem vettem. Munka délelőtt, gyerekek délután, lakásfelújítás éjjel-nappal, hétvégén pedig program-program hátán. De akár tetszik, akár nem, most muszáj megállni, mert jövő héttől őszi szünet. Igen, errefelé ilyen korán.

Anyukám állandóan azt kérdezi, mikor látogatok már haza. A barátaim pedig azt, hogy otthonosan érzem-e már magam. Én meg csak annyit tudok mondani: jóformán még meg sem érkeztem. Persze testileg itt vagyok, de lelkileg még mindig csak félúton. Egyszerűen még időm se volt leülni, és kifújni magam. Mindig volt valami, ami miatt pörögni kellett.
Nem csoda, hogy el is felejtettem a nagy rohanásban megírni, hogy Bíbor mégiscsak visszakerült a régi középsulijába. Amikor már teljesen letettünk róla, akkor egyszer csak véletlenül valaki kapcsolata az igazgatónőt, a sok-sok helyettes, meg titkárnő után, aki egyszerűen csak annyit mondott, hát vigyük a gyereket másnap és ha van egyenruhája, kezdhet is. Mondanom sem kell: aznap SOS ruhavásárlásban voltunk, és voilá: másnap tényleg kezdhetett. Immáron három hete jár is - na nem mintha ez ilyen egyszerű lett volna.
Arról ugyanis nem tudtunk, hogy ez a tizedik év ez már komoly dolog. Innentől kezdve ugyanis kezdenek a gyerekek szakosodni - tehát már nem tanul mindent, csak amire az érettségihez szüksége lesz. Persze vannak tárgyak, amiket továbbra is kötelező tanulnia, mint a matek, az a angol, vagy a science de például választania kell, hogy földrajz vagy történelem, spanyol vagy dráma. Amikor feltették a kérdést, igazából fogalmunk sem volt, hogy mi lenne a jó megoldás, mi kell az egyetemre, és plána azt nem, hogy mégis mi akar majd lenni a gyerek. Így hát összeállítottak neki egy órarendet, hogy még később lehet finomítani. Én meg nekiálltam bűvölni a netet, hogy mégis, mi lenne a jó választás. Tekintve, hogy az én 14 évesemnek még fogalma sincsen, mi akar lenni, ez nem volt könnyű kutatás. Végül arra jöttünk rá, hogy hiába élvezi a dráma órákat, mivel színésznő nem akar lenni, talán értelmesebb, ha átcseréli spanyolra. A franciát is megtartotta és semmiképp nem akart lemondani azt art-ról, így végül összeállt lassan az órarendje, de szerintem még nincs mindenből a megfelő szinten.
Viszont úgy néz ki, megtaláltuk a helyet, ahol munka-tapasztalatot szerezhet, mert ebben az évben három hétig önkénteskednie kell valahol, ő pedig kitalálta, hogy állatokkal szeretne dolgozni, méghozzá hüllőkkel (a teknős ugyebár) és találtunk is egy boltot, ahol szívesen fogadják. Igaz, kérték előtte adassunk be neki egy tetanusz oltást, mert ugyan nincsenek mérges állatok, de néha azért harapnak, és jobb a biztonság. A gyereknek ez nem vette el a kedvét, sőt lelkesen várja a lehetőséget, és olvassa a Reptiles (Hüllők) című magazint, mert hogy itt még ilyen újság is van.
A másik nagy kihívása az évnek a Duke of Edinburgh Award, ami egy olyan program, aminek a keretében a gyereknek mindenféle kihívásokat kell az adott évben megcsinálnia - fizikai, tanulásbeli, önkéntes munka és még egy 3 napos tábor is lesz, ahol különböző feladatokat kell megoldania. A netes anyukák szerint ez egy óriási lehetőség, ami ha sikerül a gyereknek, akkor az nagyon jól mutat később is a CV-jében, még az egyetemi felvételinél is számít.
Én kissé szkeptikus vagyok - egyrészt szerintem aki 9 ezer fontot kifizet, azt simán felveszik az egyetemre, ha nem az egyikre, akkor a másikra. Ha meg a gyerek végül nem Angliába megy egyetemre, akkor ez nyilván pláne nem számít. Meg aztán az is kicsit olyan lehúzás szagú, hogy elkérnek érte 100 fontot. Ráadásul elvileg csak meghívásos alapon lehet rá jelentkezni, az évfolyam legjobbjainak - de Bíbor szerint meg az megy, aki akar, és persze akinek a szülei ezt kifizetik.
Na, szóval nem tudom, megéri-e, de végül úgy voltam vele, hogy 100 font nem a világ vége, és ha a gyerek barátai is mennek, akkor miért is ne. Még a végén simán az is lehet, hogy tévedek, és ez egy nagyon komoly dolog, hiszen az, hogy nem hallottam róla, semmit sem jelent.

Borsika viszont közben az iskola sztárja lett. Pillanatok alatt kiderült, hogy sokkal jobban tud egy csomó dolgot, mint az osztálytársai, és ő aztán nem szégyenlős: már el is intézte, hogy tegyék feljebb a jobb csoportokba. Ő a legjobb franciából, töriből, történelemből, de tudományból és matekból is feljebb rakták, etika órán meg olyan beszédet tartott arról, hogy a belső szépség az igazán fontos, hogy megtapsolták a osztálytársai és még szünetben is többen odajöttek hozzá, hogy gratuláljanak, így most azon gondolkodik, hogy talán indulnia kellene valamilyen diákvezetői posztért.
Bende az egyetlen, aki még mindig nem szívesen jár iskolába - de azért a reggeli balhék sokat csitultak. Továbbra sem szereti sem a sulit, sem az odajáró gyerekeket, de azért már nem sír, hogy ne vigyem be, mert idézem: "ott engem mindenki meg akar ölni." Az aggódók kedvéért közlöm, hogy Bende fiam Blaha Lujza reinkarnációja, és kicsit hajlamos a dolgokat felfújni.Amikor a suliból kijön nem mesél semmi rosszat, és holnap már a második szülinapi buliba viszem a gyereket. A tanárok szerint szépen beilleszkedett és rengeteget, szívesen beszél, hozzászól az órai témákhoz, és bizony érezhető ám, hogy az olvasása, írása is rengeteget fejlődött, mióta suliba jár.
A különórák is kezdenek körvonalazódni - még nem kerek minden, de alakul.
Bennem is. A lakás kifestve a bútorok többsége megvásárolva, jöttek már hozzánk ittalvós vendégek is, és formálódik az itteni, új életünk.Hánykor kell kelni, hogy mindenki beérjen a suliba, és mikorra kell készen lennie az ebédnek. Nincs ugyan asztalom, de nem bánom, mert a konyhaasztal délelőttönként csak az enyém, és sikerült egy-két nagyon régóta halogatott munkát is bepótolnom, sőt, kedvem lett folytatni a könyvem, ami már ezer éve készülődik, sőt elkezdeni egy újat is.
Nem, még nem vagyok itt. Még nem minden olyan, amilyennek szeretném. És nagyon hiányzik, valamilyen angol közösség, tanfolyam, munka, vagy AKÁRMI, ami lehetőséget adna, hogy akár csak pár órára is, de kimozduljak az írásból, családból, háztartásból és angolok között lehessek, új embereket megismerhessek, beszélgethessek. Mert most azért ez hétközben elég egyhangú - éles ellentétben a hétvégékkel, amikor viszont meg nem áll az élet, buli, vendégség hátán. Jó lenne megtalálni az egyensúlyt. Talán majd a szünet után. Most annak örülök, hogy tegnap este kipakoltam az utolsó dobozt is. Ezt azért meg lehet ünnepelni, nem?