Azt be kell vallanom, hogy pörgősen és nagyon zsúfoltan indult az év. Mondjuk az már csak ráadás, hogy épp Egyiptomban, ami évek óta óriási vágy és álom volt - és persze a valóság nem ért fel az álmokkal, de azt mindig is nehéz. Minél többet álmodozik az ember, a valóság annál inkább cserben hagyja. Ezért jöttem haza több alkalommal is Olaszországból olyan félig elégedetten - mert soha nem volt rossz, de soha nem volt olyan sem, mint amilyennek elképzeltem. Igaz, a művészettörténet szakon mindig, minden órán az olaszokkal foglalkoztunk, és a magyar középkor vagy barokk is elképzelhetetlen nélkülük. (Megjegyzem, az egyetlen ami még jobb is volt, mint reméltem, Isztambulban a Hagia Szofia, ott spec elsírtam magam, amikor bementünk, mert az akkor csoda, és felfoghatatlan gyönyörűség.)
Szóval Egyiptom. Nem volt vele gond, félreértés ne essék, ráadásul ez volt életünk eddigi legdrágább utazása all inclusive kaja, pia. Ami tényleg azt jelentette, hogy a medence partján osztogatták az ingyen koktélt, meg a palacsintát, pizzát. Mindent, de mindent. És az egész patika tisztaságú volt, még egy hangyát se láttunk, a 24 medence meg fűtött volt, szóval bár esténként lehűlt az idő, mégis simán tudtunk strandolni, sőt a csajok Zsolttal még búvárkodni is mentek. És bár Kairo messze volt, szóval a piramisokat nem láttuk, Karnakba elmentünk és az valóban a világ egyik csodája, ott napokig el tudtam volna sétálgatni. Szóval bár minden, de minden csodás volt - de... mű. És ez igenis zavart. Hogy nem lehetett egyedül mászkálni a városban, hogy mindig kísérők vittek, és nyilván oda és úgy, ahová ők akarták, és nem voltunk szabadok, ahogy más országokban. Szóval éltük az európai emberek privilegizált életét, de azért az nagyon világos volt minden percben, hogy ez egy mű élet, ami nem a valóság.
De mondjuk emiatt azért nem szeretnék nagyon panaszkodni, jó volt ez így is - csak ahhoz képest, amennyi időt és pénzt költöttünk rá, nem volt akkora élmény, mint mondjuk Pula az előző évben Horvátországban, ahová csak egyetlen hétvégére ugrottunk át, de a város az elbűvölt teljesen - igaz, nem tudtuk, hogy egy igazi ókori amfiterátrum van a városban, ahol ráadásul még gladiátor játékok is voltak épp akkor. (Olyan jók, hogy még Bende is kedvet kapott az ókori Róma tanulmányozásához.)
Nem is ezt akartam amúgy mesélni, hanem hogy bár kevés látványos dolog történt ebben az évben, munka ügyben például - isteni projectekben vettem részt, és igazán nem rajtam múlt egyik esetben sem, hogy nem idén, csak jövőre lesz belőle megvalósult, kézzelfogható eredmény.
Kicsit amúgy is felpörgött minden azóta, hogy megjelent a könyvem. Annyira iszonyatos gyorsasággal kellett elkészíteni, hogy egyszerűen felpörögtem, és úgy maradtam. Nyilván ebben az is benne van, hogy a gyerekek is nőnek, nem kell már egész délután velük foglalkozni, tehát több idő is marad a munkára, meg hogy most már szinte kizárólag csak olyan feladataim vannak, amiket egyszerűen imádok és fontosnak tartok. Ezért persze ezek nem munkák, hanem kifejezetten élvezetes kihívások. Új újságok, új sorozatok, új ötletek - és sok új megkeresés, szóval valójában ha nem 8-10, hanem 24 órát ülnék naponta a gép előtt, akkor se lenne elegendő.
(És akkor még nem is beszéltem arról, hogy az agyam olyan, mint Aromoé, és a fékezhetetlen agyvelőmnek hála, egyre csak gyűlnek és gyűlnek a zseniális új ötletek, amiket majd... izé... talán 2024-ben megvalósítok.)
Azt meg egyszerűen elfogadtam, hogy az életem nem én irányítom. Hogy vannak ötleteim, amik hiába zseniálisak (szerintem), ha nincs rájuk kereslet. Mert ilyenkor mindig akad valami más olyan terv a listámon, ami nálam ugyan csak 4-5-ik helyen szerepelt, de mások meg abban látnak épp fantáziát. Jó ez most kicsit homályos lett, de ilyenek ezek a könyv projectek, ezt is meg kellett tanulnom, hogy hosszú, hosszú évekre előre kell tervezni velük, nem olyan, mint egy magazin, amikor 2-3 hónappal előre dolgozik az ember (pláne, nem online, hogy kitalálom ma, holnap megírom, és még aznap ki is kerül a publikum elé) Na, ez amúgy nehéz, mert nem vagyok olyan türelmes típus - és amúgy is roppant mód frusztrál, hogy 2-3-4-5 hónapig ugyanazzal a dologgal kell foglalkozni, mert ugye az ötlet megszületése egy perc csak, de a kidolgozás az rohadt kemény és hosszú munka.
Na, de ott tartottam, hogy évértékelés.
Szóval olyan fél évig nagyon lelkesen és jól ment minden, és mint a gép daráltam a projecteket, és izgalmas emberekkel találkoztam, és dolgoztam, és minden rendben ment - aztán eljött a nyári szünet, és azt gondolom, akkorra lefáradtam, és kimerültem és egyszerűen amikor szeptemberben újra fel kellett volna venni a fonalat, akkor egyszerűen nem ment. Beteg lettem, állandóan aludtam volna, mindent, de mindent elhanyagoltam, és minden határidővel elúsztam. És ez jó két hónapig tartott sajnos. És ha nem én voltam beteg, akkor valamelyik gyerek, és akkor se lehetett dolgozni, és ha végre mindenki egészséges volt, akkor meg a lakásfelújítás project vitte el az erőmet, amibe belekezdtünk, és ami persze viszi az ember idejét, pénzét, energiáját.
Szóval úgy november elején kezdtem újra magamra találni, és most azt érzem megint, mint tavaly ilyenkor, hogy ide nekem az oroszlánt is, és újra érzem, hogy árad a kreatív erő bennem, és élvezem megint a munkát.
Csak közben... kicsit szembesülnöm kellett azzal, hogy ez így nem fenntartható. Hogy nem megyek sportolni, csak a gép előtt ülök, és szépen építem le magam. Hogy az nem normális, hogy a napi mozgásom kimerül abban, hogy elviszem Bendét suliba és hazasétálok, mert napi 20 percnél talán többet kellene a lakáson (konyhán) kívül töltenem, mert hosszú távon persze ennek ugyanolyan összeomlás lesz a vége, mint tavaly.
Ráadásul számolgat az ember, most már négy éve itt vagyunk... és a világ akkora nagy. És egyre erősebb a vágy a családban, hogy menni kéne valahová máshová, legalább egy kicsit. Nem úgy, mint Egyiptomban, hogy csak előkelő nézők vagyunk, hanem úgy, mint Spanyolországban voltunk, hogy fülig belemerülünk. Szóval ismét nézegetjük az országokat, mi lenne a jó? Olaszország? Görögország? Ausztria? Esetleg vissza Spanyolországba?
Semmi nincs eldöntve - még simán lehet az is, hogy itt ragadunk még 1-2-3 évre. Merthogy ez kényelmes, logikus, jó döntés.
De nem feltétlen a tökéletes. Mert azért ebből az idei évből is az derült ki, hogy jó a sok munka, pláne ha azt csinálja az ember, amit szeret. De nem lehet csak ennyi az élet, és a csavarok mindig megfűszerezik...
