Három gyerekkel irány Anglia!

Én mindig szerettem a történelmet - csak nem egészen azt, amit az iskolában tanítottak nekünk. Mert engem az érdekelt, hogyan öltöztek föl a királynők, hogyan mentek WC-re a kalózok, vagy hogyan tudták úgy karban tartani a lovai páncélt, hogy az nem rozsdásodott meg.

Na, hát ilyesmire nem lehetett ötösöket kapni a nyolcvanas években. Bár a tanárok már akkor is elmesélték, hogy mennyire másként nevelték a gyerekeiket a spártaiak, mint az athéniek, ami engem teljesen elvarázsolt, a dolgozatban mégis évszámok voltak, meg csaták, meg csupa olyan unalmas és feledhető adathalmaz, amit soha nem értettem, miért kell beseggelni.
Így aztán kicsit meghasonlottam. Szerettem a történelmet, de amit az iskolában tanítottak és főleg számon kértek, az meg minimális mértékben sem tudott felvillanyozni. Hogy ki kivel harcolt, milyen csataállásba fejlődtek fel és hogyan támadtak egymásra. Meg egyáltalán, jött a sok-sok név egymás után, és összefolytak a Mediciek, a Borgiák, a királyok, a hercegek, a bullák, az ellenségek.
Szerencsére ha az ember egyszer kilép az iskolás keretek közül és mondjuk elkezd történelemről szóló regényeket, filmeket nézni, könyveket olvasni, akkor hamar rájön, hogy a történelem valójában izgalmas és igenis fontos tudomány. Minden egyes tárgy, épület, utca, vagy akár városnév is ezer történetet tud elmesélni annak, aki el tudja olvasni.
Onnan jutott ez most eszembe, hogy az egyik mostani nagy kedvencem mostanság a tévében a "Tudor Monastery Farm" című sorozat, ahol három történész "visszamegy az időben" egy teljes éven át és úgy élnek, ahogy a Tudok kori parasztok élnek. Úgy öltöznek, úgy főznek, művelik a földet, világítanak, ünnepelnek, ébrednek, fekszenek. Mindent korhű módon, egy teljes éven át. Számomra ez sokkal izgalmasabb, mint a Való világ. Igaz, itt nincsenek nagy botrányok - de a lányaim áhitattal eltelve ülnek mellettem és figyelik, hogyan csináltak régen madártollból ecsetet (nem pennát, igazi ecsetet!), vagy főztek sört, mosták ki a ruhákat, fertőtlenítették a fatányérokat vagy milyen praktikával érték el a nők, hogy ugyan nem mostak hajat csak évente egyszer, mégse volt rasztás vagy büdös a fejük.A főszereplő nő egy igazán valószínűtlen filmsztár, Ruth Goodman (a képen), aki egy idősödő egyetemi professzor. Nem túl csinos nő - de amikor beszél, magyaráz, egyszerűen felragyog és látszik rajta, hogy imádja a történelmet. Mindenért lelkesedik, mindennek örül, sokat nevet és természetesen szoktárzóan okos.
A szereplők amúgy nem beszélnek Tudor korabeli módon, nem játsszák el, hogy ők most parasztok. Itten kérem három egyetemi professzor beszélget, akik elmondják, hogy milyen nehéz nekik hozzászokniuk, hogy nem ihatnak vizet, mert az nem volt elég tiszta a korban és ha el akarta kerülni az ember a fertőzéseket, akkor sört kellett inni, hogy az ökrök mennyivel kelletlenebben húzzák az ekét, mint a lovak, vagy hogy tartós ugyan a disznótrágyából tapasztott fal, de azért rémesen büdös dolgozni vele.
Persze nem csak ők hárman szerepelnek a filmsorozatban - egy egész kis Tudor kori falu volt körülöttük, rengeteg segítőjük van, ősi mesterségek szakemberei, más egyetemi professzorok és persze gyerekek is - és ahogy én látom, mindenki imádott ott lenni.
Egy cikkből, amit róluk olvastam derült ki számomra, hogy a csapatnak nem ez az első ilyen projectje. Csináltak már előtte viktoriánus farmot is, Edward korit is, és első világháborúsat is. De mind a Tudor korit élvezték a legjobban, azt mondják, talán azért, mert folyamatosan pityókásak voltak. Nem véletlen volt ez vidám korszak.
Igazából nagyon vártam már, hogy a gyerekeim elkezdjenek történelmet tanulni, mert hát olyan izgalmas terület ez. De aztán a kezembe vettem az ötödikes magyar történelemkönyvet és azt éreztem, hogy ez egy olyan rémséges és felfoghatatlan adathalmaz, amiben szó sincsen a lényegről, olyanokat kell visszaböfögni, hányféle ősemberfajta volt, melyik mikor élt, mi a latin nevük - de semmi izgalmas dolog, ami egy gyerek fantáziáját megfoghatná. Így aztán hagytuk is - egyszerűen én nem bírtam magam rávenni, hogy elolvassam és feldolgozzam. Akkor hogyan kérhetem ezt tőlük?
De ennek kapcsán döbbentem rá arra is, hogy a Youtube micsoda kincsesbánya. Nincs olyan történelmi téma, amiről a BBC ne csinált volna már dokumentumfilmet - nem is egyet, inkább 4-5-t. Legyen szó ősemberekről, vagy egyiptomiakról, vagy Dzsingisz Kánról, ott van fenn egy tudományos alapossággal megcsinált film, tök ingyen, egy kattintásnyira.
Magyarországon ötödikben kezdik a gyerekek a történelemtanulást - itt már elsős kortól elkezdik kóstolgatni. És természetesen nagyon másként, mint azt mi megszoktuk. Nincs semmi linearitás - tehát nem az őskorral kezdik és haladnak a modern ember felé. Hol ebbe, hol abba a témakörbe csapnak bele. Évszámok se nagyon szerepelnek - viszont mindent eljátszanak, lerajzolnak és az én tízévesem jobban tudja, hogyan csináltak múmiát az ókori Egyiptomban, mint én, aki pedig még vizsgáztam is Egyiptológiából az egyetemen. De tudják azt is, hogy mit ettek a vikingek a hajón, vagy Viktória királynő korában hogyan öltöztek a nők. Pont azokat a kis részleteket tanulják, amiket én annak idején izgalmasnak találtam.
Naná, hogy imádják a történelmet - ha szabadon garázdálkodhatnak a youtube-on, szinte mindig a Horrible Histories egyik adását választják, amiből minden "fontosat" megtanulnak, amit csak tudni kell. Mondjuk, hogyan törölték ki a fenekük a rómaiak, vagy miképp is gyógyították a pestist a középkorban. Nem mondom, hogy ezek a legfontosabb tények - de valljuk be, ezzel azért le lehet kötni a gyerekek fantáziáját, és persze örömmel forgatják a történelmi témájú ifjúsági regényeket is, a különböző királynők és szolgalányok kalandos életéről.
Persze nem mondom, hogy nem lepődöm meg néha, ha az én középiskolás lányom feladatain, (na jó, otthon csak hatodikos lenne) amikor a Hastingsi csatát tanulva azt a feladatot kapja, hogy rajzolja le a csata menetét képregényes formában. Vagy amikor azzal jött most haza, hogy egy középkori "scrapbookot" kell csinálnia, ami egy általa választott középkori alak életéről szól. De ennek nem kell híres embernek lennie - akárki lehet. Azt hittem amúgy, hogy valami királylányt vagy nemesasszonyt fog választani - de végül sok-sok gondolkodás után kukta akart lenni. Mert akkor írhat arról, milyen a szegények élete (amilyen a családja volt), milyen a gazdagoké (ahol dolgozik), arról, mit ettek, hogyan főztek, milyen volt egy szolga élete, hánykor kelt, milyen munkája volt, milyen fűszereket ismertek.
Lehet, hogy ez "dedós" feladatnak tűnik ahhoz képest, hogy egy magyar gyereknek mekkora mennyiségű adathalmazt kell benyalnia - de valójában komoly munkát igényel. Kezdve azzal, hogy is hívták a kitalált személyt - hiszen rendes középkori nevet kell választani, hogyan  néz ki egy középkori parasztház, ahol a családja élet, milyen növényeket termeltek akkoriban, hogyan, milyen ruhájuk volt és még millió pirinyó adatocska kerül a könyvbe. Ő meg már napok óta rajzol, ír - igazi regényt talál ki a karakter köré, akinek van egy szelíd varjúja és nagyon aggódik a beteges csecsemő húga miatt, aki a tervek szerint meg fog halni a könyv végén, hiszen tudja, hogy nagy volt akkoriban a csecsemőhalandóság, és így lerajzolhat egy igazi középkori temetést is.
És közben kutatunk a könyvtárban, a neten, nézzük a youtube videókat a középkori életről, és persze voltunk egy közeli középkori várban is, hogy érezzük a korszellemet.
Nem tudom, hogy aztán ebből hosszú távon mennyi fog megmaradni a kis fejében - de azt remélem, hogy ha az adatok ki is hullanak a fejéből, az a tény, hogy a középkor nem sötét és unalmas, és hogy kutatni, történelmet tanulni jó dolog, az remélem meg fog benne maradni. Mert hát a történelem tényleg izgalmas dolog - miért is kellene szenvedve és kínlódva tanulni, ugye?