Három gyerekkel irány Anglia!

Borsika lányom olyan gyerek, aki mindenért azonnal és nagyon lelkesedik. Ha megkérdezik a suliban, hogy ki akar kertészkedni, neki már fenn a keze. Énekkar? Kettőnek is a tagja. Női focicsapat? Gyűjti is az aláírásokat, hogy ki jelentkezik. Mentsük meg a delfineket? Már gyártja is a szórólapot. Vitaklub? Hogy is maradhattunk volna ki belőle.

Nem tudom, hogy a "Debate Club"-nak mi a jó magyar fordítása, mert hát itt a gyerekek nem vitatkoznak, hanem szónokolni tanulnak. És ennek bizony az angolszász iskolákban komoly presztizse és hagyománya van. Ahhoz, hogy a klubba bekerüljön a gyerek, felvételiznie kellett, és több tucatnyi lelkes gyerek közül választották ki azt a négyet, aki bekerült a csapatba.
Merthogy ez nem játék kérem szépen, készülnek a városi versenyre, ahol a csapat négy tagjából kettőnek ki kell állnia és elmondania, hogy "miért is jobb, ha egy gyerek hétévesen kezdi az iskolát, és nem négyévesen."
Ehhez itthon megírtuk a beszédet, aztán gyakoroltuk, hogyan is kell szépen elmondani, csináltunk vázlatot, kicsi kártyákat, aztán újra és újra és újra elmondta, és végül olyan jó lett, hogy ő lett az egyik kiválasztott szerencsés, aki feláll majd a nagy-nagy város versenyen majd a színpadra és elmondja, hogy mik is az érvei.
Persze erre azért nem csak azért vagyok büszke, mert ő fogja képviselni a sulit (ami azért nagy dolog)  hanem azért is, mert nem angol anyanyelvűként fogja ezt megtenni. Igaz, ez a tény egyre kevésbé fontos, már csak azért is, mert őt hallva, senki meg nem mondaná, hogy nem tősgyökeres brit, hiszen semmiféle magyar akcentusa nincs. Olyan hangokat ejt ki, amikkel én meg se próbálkozom, és ha rajta múlna, itthon is inkább angolul beszélne, mint magyarul. Egy iskolában angolul végigbeszélt nap után neki ez már kényelmesebb. 
Persze hozzáteszem, ez már régen nem az a beszéd, amit együtt írtunk, ezt már a tanárral és a csoporttársaival állították össze és már hetek óta komolyan treníroznak is. A csapatban lévő négy gyerek közül ugyanis kettő a szónok, ketten pedig "edzők" akiknek az a munkájuk, hogy meghallgassák a beszélőket, és tanácsot adjanak neki, hogy most gyorsabban, vagy lassabban, vagy határozottabban mondják azt, amit kell.
Borsi meg kicsit se bánja, hogy hetek óta nincs rendes szünete, hogy az ebédidőben, ameddig a többiek kinn szaladgálnak, addig ő újra és újra elmondja a beszédet, amit már lassan én is kívülről tudok.Merthogy közeleg ám a verseny, és jövő hét szerdán bizony a város tavaly győztese ellen kell majd kiállnia, és muszáj, hogy jobb legyen, mert az egész iskola belé helyezte a reményét, és rajta múlik, hogy győznek, vagy vesztenek. Élvez is, hogy beszédet tart - és szerintem is hasznos, nem véletlen, hogy az ókortól kezdve a a tudományok része. Fontos, hogy valaki ki merjen állni, el merje mondani a véleményét - ráadásul ha jól csinálja az ember akkor a beszéd írása közben is tanul, összeszedi a gondolatait, érveket-ellenérveket, és oda kell arra is figyelnie, mit mond, felel a másik.
Vicces módon én is jövő héten fogok beszédet tartani - igaz nekem ez a GCSE vizsga része lesz. Egy ötperces beszéd, nagyjából bármiről. Múlt héten át is beszéltük, hogy milyen a jó beszéd, mitől lesz ez igazán jó és kiemelkedő, jó jegyre érdemes kis szösszenet. Hogy miről beszél az ember, valójában mindegy. Akár a fociról, vagy a kötésről is lehet igazán mély és sokatmondó beszédet tartani - hiszen van gazdag hagyománya, kulturális háttere, pszichológiai, tudományos vonatkozása. És a legszofisztikáltabb témát is elő lehet adni vérunalmasan, laposan és érdektelenül, dadogva és motyogva.
Őszintén szólva egyelőre még fogalmam sincsen, hogy miről beszéljek. Annyiféle témáról tudnék öt percben okosakat mondani. Igazából készülni se nagyon kell rá. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha ellopnám Borsi díjnyertes beszédét. Ha nyernek a szerdai versenyen, akkor vétek lenne, ha kihagynám az alkalmat! Márcsak azért is, mert egyre kevésbé vagyok lelkes GCSE ügyben. Kicsit mélypontra kerültem, mert úgy érzem, hogy sok ez. Nem nehéz, sok. A rengeteg vizsga, a feladatok, és egyre inkább azt érzem, hogy felejtek, messze már az, amit szeptemberben vettünk mondjuk matekból, a fene se emlékszik rá, hogy mi is a képlete annak, hogy találjuk meg egy számtani (vagy mértani) sorozat x-edik elemét. Vagy mi a különbség a histogram és a polygon között. És ami a legbosszantóbb, hogy tudom, ezt tudtam még pár hete, de most már nem megy. Hát akkor mi lesz itt júniusban?
A másik amiről mesélni akartam még, a suli kapcsán, az a betűzés tanulása. Amire itt szintén gyakran szerveznek versenyeket - ez is gyakran szerepel angol filmekben, és mindig olyan béna, ha magyarul próbálják meg feladni a feladatokat, mert ami angolul nehéz, az magyarul kevésbé okoz gondot. Nem azért, mintha ne lennének nehéz magyar szavak, csak hát magyarul másként nehéz, mint angolul.
Borsi mindenesetre minden héten hoz haza egy tízszavas listát, amit egész hétvégén gyakorolnia kell, mert ebből írnak dolgozatot. Ez nekem azért tetszik, mert tudni lehet, mi az, ami gondot okoz, azt kérik a gyerektől, hogy megtanulja és abból ír dolgozatot. Sokkal hatékonyabb, mint a magyar tollbamondások, ahol senki nem tudja előre, mi minden fog felmerülni, és ahol nyilván millió olyan dolgot lehet kérdezni, amibe az egyetemet végzett emberek bicskája is könnyen beletörik. (Bizony nekünk az egyetemen volt ilyen helyesírás óránk, és a mai napig emlékszem, hogy a Rohonci-Arany-patak és a rohonci-arany-pataki volt az egyik kérdés a tesztben. Persze akkor simán elvéreztem rajta, és bár ezt most épp helyesen írtam le (csekkoltam a gugliban) de simán előfordulhatna az is, hogy elvétem.)
Amúgy a neten magyarból is van ilyen "nehéz szavak" listája (érdemes rákeresni) és hogy mit kell tudni 2-3-4- osztályban. Lehet, hogy vannak helyek, ahol ezt kiadják és használják is, és ez alapján kérik számon a gyerekeket. Merthogy ez nem titok elvileg - de nem hiszek benne, hogy ez gyakran megtörténne. 
Bende is tanulja már összerakosgatni a szavakból a mondatokat - igaz, még leginkább a CBeebies appján próbálgatja a határait feszegetni. (ingyenesen letölthető és nagyon jó!) ahol egyszerű, 3-4 betűs szavakat kell összeraknia. Bed, sun, fan.
Nekem iszonyú nehéz nem beleszólni, segíteni - de nem nagyon lehet, mert mindig az derül ki, hogy ők máshogyan ejtik, mondják ezeket a betűket. Itt van például az u-betű esete. Minden betűt úgy tanulnak meg, hogy először kimondják a betűt magánhangzó nélkül) és hozzá egy szót, ami úgy kezdődik. Tehát m-m-m-m-m mommy. A kép az u betű mellett egy esernyő volt. Én meg tűnődtem, hogyan is mondjam majd neki. U-u-u-u-u ámbrella? (Úgy magyarosan kiejtve.) De persze a helyes megoldás á-á-á-á-á ámbrella lett. Tehát az u betű és az u hang nem lett összekötve. Jogosan persze, mert az esetek többségében így kell mondani angolul. (Persze lehetne u-u-u-u uniform is...) És bár tudom, hogy úgy kellene, nekem nagyon nem jön a számra, hogy azt mondjam az a-ra, hogy e, vagy az e-re, hogy i. És nagyon nem szeretném, hogy az angol legyen az a nyelv, amin megtanul olvasni, és úgy érzem, hogy a magyart is oda kéne tenni - de azt is érzem, hogy nem vagyunk még lemaradva, hiszen még csak most lesz négy éves, és Magyarországon senkinek nem jutna még eszébe olvasni tanítani egy ennyi idős gyereket. Szóval egyelőre inkább csak hallgatok és bólogatok.
Esténként meg előveszem a matek könyvem és próbálom tartani magamban a lelket. Néha sikerül egy-egy feladat és akkor elképzelem, hogy milyen jó is lett volna, ha valami matematikával kapcsolatos pályát választok. Aztán elvérzek egy tök egyszerűn és akkor rájövök, hogy jó volt nekem a magyar szak.