Három gyerekkel irány Anglia!

Szopás! - kiáltotta a fiam ragyogó arccal és átnyújtott egy szalaggal átkötött rajzcsomagot. Még kétszer kellett rám kiáltania, míg rájöttem, hogy valójában "suprise"-t akar mondani. (Ami meglepetést jelent angolul.) Az is pirulásra késztetett múltkor, amikor a kocsijának többször is azt kiabálta: "fast!" - és hát egészen másként hangzott. De nem szólok - végül is ez nem az ő hibája. Az én fülem működik még mindig magyarul.

Bevallom, nyelvi káosz elég gyakran előfordul nálunk. Amikor például Borsi, ha hazajön a suliból, alig tudjuk rávenni, hogy magyarra váltson. Neki annyira természetes, hogy amit angolul hall, azt angolul mondja el, hogy néha nem is érti, miért szólunk rá, hogy magyarul beszéljen. Nem tűnik fel neki a különbség. Bende meg tényleg azon a nyelven válaszol, amilyenen körülötte beszélnek. Velünk ezért magyarul - de ha itt van a spanyoltanár, azonnal már azonnal a "cabezáját" fájlalja, ha beüti a fejét.
Azt látom, hogy messze a legstabilabb Bíbor lányom magyartudása, mondjuk ő volt a legidősebb, amikor kijöttünk. Ő aztán nem keveri a nyelveket, ránk is szól, ha esetleg elgyengülünk elveinket feladva angolul beszélünk egymás közt, vagy a kisebbekkel.
Persze mindez nem meglepő. Borsi mindig is kaméleon volt, az nála tudom lemérni leginkább, mennyire könnyű itt elangolosodni. Igaz, az ő kiejtéséről senki nem mondaná meg, hogy nem egy rendes Közép-Angol munkáscsaládban látta meg a napvilágot. Persze a mentolos csokit is szereti, szívesen eszik csipszet is (igen, az eceteset is) direkt csak az ő kedvéért még mentolos kakaópor is van itthon. A család többi tagja számára ez maga a teljes undormány - de ő szereti, mint ahogy az angolok is.
Mellesleg spanyolul is ő beszél a legjobban a családban és a legkönnyedébben is. Lassan egy hónapja jár hozzánk egy anyanyelvű spanyol lány - 16 éves, de nagyon lelkiismeretes. Másfél órán át van itt (állati drágán) de hát ha nem akarjuk, hogy kárba vesszen az előző egy év munkája, akkor erre muszáj költenünk.
Elképesztően nehéz amúgy egy nyelvtudást megtartani - hiába vettünk könyveket, DVD-ket, azért a napi munka, leckék, különórák, feladatok mellett elég nehéz rászánni mindenkinek magát arra, hogy elővegye. Ha mégis leülünk tanulni, akkor a magyar a prioritás. Szóval három nyelvvel már igazán nehéz egyensúlyozni. (Bíbor esetében néggyel, mert ő a középsuliban franciául tanul.)
A legizgalmasabb kérdés azonban még mindig Bende. Nagyon szeretném tudni, mi van a kis fejében, mert bár látszólag szépen alkalmazkodik mindenhez és tényleg azon a nyelven felel, ahogyan hozzászólnak, de egyáltalán nem lehetek biztos benne, hogy valójában, mélységében milyen ez a nyelvtudás.
Az biztos, hogy gátlásai nincsenek, ha meg kell szólalnia. Van egy nagyon helyes angol barátja az oviban, Ashley (amiről én eddig azt hittem, hogy lánynév - de nem, ez egy kisfiú) és gyakran jövünk egyfelé haza. Az anyukája nem túl barátkozó, még egy szót se volt hajlandó beszélni velem, de legalább már mosolyog és köszön, ha gyerekek nélkül összefutunk, ez is valami. De nekem ez már nem is annyira fontos: a lényeg, hogy Bendének van barátja. Akivel sokat dumál is. Hallom is múltkor, hogy Ashley mond pár szót, és Bende meg válaszol. De mintha az utóbbiinkább halandzsa lett volna. Kérdem is utána a fiam: Milyen nyelven beszéltél az előbb? Hát angolul.  - feleli. És Ashley megérti, amit mondasz? Sajnos nem...- válaszolta, de úgy láttam, hogy ez amúgy egyikőjüket sem zavarja a barátkozásban. Bende beszél, nagyon sokat beszél. Magyarul tökéletesen és választékosan. Angolul pedig... hát mondogat dolgokat. Azt figyeltem meg, hogy amikor találkozik valakivel, akkor gyakran megismételi annak az utolsó pár szavát. Így máris kialakul valamiféle társalgás. Nem túl szofisztikált, de hát végül is még nincs is négy éves. Azt is megfigyeltem, hogy ha valamiféle utasítást adnak neki az óvó nénik, mondjuk, hogy tedd a kabátod az akasztóra, vagy ezt a rajzod tedd a fiókodba, akkor csont nélkül megérti, bármilyen bonyolult is. Szóval azt gondolom, hogy nagyobb az ő angoltudása, mint amit mutat. Az biztos, hogy halad előre, a lényeg, hogy nem fél megszólalni, nagyon mosolygós és pillanatok alatt az óvó nénik kedvence lett.
Szegényeket amúgy nem irigylem, az első egy hónapban folyamatosan volt legalább egy zokogó gyerek a csoportban, (néha több is) aki nem akarta, hogy az anyukája ott hagyja. Bendének szerencsére eszébe se jutott ilyen műsorokat lezavarni. Az ő reggeli rituáléja abból áll, hogy kísérjem be, segítsek levenni a kabátját, aztán megmutatja, mivel fog játszani és aztán szépen kézen fogva kivezet az ajtón, ilyenkor jön a puszi, majd hozzáteszi, "vigyázz magadra". Na ilyenkor szoktam elolvadni.
Bevallom amúgy, visszasírom a régi magyar ovinkat, sok-sok szempontból. Főleg az idő miatt - bevittem a gyereket reggel 8-9 között, ott kapott reggelit, ebédet, uzsonnát, aludhatott, játszóterezett és még tanult is, mire négy körül érte mentem. A felszabaduló időben tudtam dolgozni, főzni, takarítani, vásárolni. Nagyjából bármit.
Itt sajnos csak 9-12-ig lehet benn a gyerek - de ez csak elvileg 3 óra, gyakorlatilag 8.40-től 11.40-ig tart a három óra, és mivel reggel egyszerre viszem őt és Borsit, inkább olyan 8.50 körül érünk be. 11.40-kor meg már kabátban várnak a gyerekek az udvaron, egy percet sem lehet késni. Hiába van közel, azért kell egy tíz perc míg odasétálok, meg vissza, általában ezután szoktam még reggelizni is, szóval alig van napi 2 szabad órám arra, hogy elintézzem, amit gyerek nélkül szeretnék. Ez nem valami sok idő.nem csoda, hogy mindig úgy érzem, el vagyok maradva azzal, amit kiterveltem magamnak.
Amúgy az ovi maga nem lenne rossz - ami nekem nagyon tetszik, hogy látom, tapasztalom, hogy mindennek, amit csinálnak oka van és egy bizonyos pedagógiai cél felé halad és ezt nem titkolják előttünk, szülők előtt sem. Elképzelhetőnek tartom amúgy, hogy ilyesmi a magyar ovikban is van - de nekem még soha, egyetlen szülői értekezleten se beszéltek arról, mi az, amit abban a félévben el akarnak érni, mi az, amit a gyereknek tudnia kellene, vagy miben segíthetünk mi, szülők. Mindig csak az volt a téma, hogy milyen rendezvények lesznek, mennyit kell befizetni és miket vigyünk majd be. Megjegyzem, ez az, amit simán oda lehetne adni egy fénymásolt lapon, ahelyett, hogy másfél órán át ülök a babaszéken a kicsi asztalok mellett.
Amit amúgy az angol oviban tudásban követelnek amúgy nem sok - az irányok (fel-le-jobbra-balra), tudják le és felvenni a kabátjukat, és el tudjanak számolni tízig. El is mondják, hogy ezek miért fontosak, és milyen feladatokat fognak ezekre építeni, miben fogja ez később a gyerek tanulását segíteni.
Nekem kicsit furcsa, hogy már a betűket tanulják, de azt látom, hogy azért ez is elég játékosan megy. Általában kapnak a gyerekek egy fénymásolt lapot egy olyan betűvel, amely jó nagy, vastag, és üres a kerete. Aztán ebbe a keretbe kell mondjuk papírcetliket ragasztani. Vagy laminálva adnak egy ilyen lapot és akkor gyurmával kell követni az adott betű vonalait. Szerintem ez korai és nem túl sok értelme van - de Bendének könnyedén megy, csomó betűt ismer már - és végül is én is tudtam már olvasni ötévesen, nem ártott meg.
Reggelente az is nagyon tetszik, hogy amikorra bemegyünk az óvó nénik már alaposan előkészítenek mindent. Nem fordulhat elő, ami Magyarországon amúgy megesett velünk, hogy óvó néni hátul a sarokban újságot olvas és még köszönni se nagyon jön előre. (Na jó, ilyen csak egyszer volt, de bennem ez nagyon megragadt.)
Az előkészítés amúgy úgy néz ki, hogy van 3-4 nagyobb asztal, az egyiken gyurmázni lehet, vagy ilyen előre előkészített betűformára, vagy mondjuk kirakják egy szék képét lábak nélkül és azt a gyereknek kell megcsinálnia. Van mindig rajzolós asztal is - különböző színezőkkel, általában ezek is betűk, de például ezen a héten egy medvés mesét vettek, így a maci arcát kellett megrajzolni. Van még egy homokozós állvány és egy vizes játékos is. Van ezen kívül még egy logikai játékos asztal is, ott minden reggel másféle kézügyességet, logikai készséget fejlesztő játékot raknak ki, amivel a gyerek önállóan is tud foglalkozni.
Természetesen azt senki nem mondja meg a gyereknek, hogy hová menjen és mit csináljon - ha van kedve, akkor leül ezekhez az asztalokhoz, de ha a kiskonyhába akar menni főzni vagy az autós részbe brümmögni, akkor sincsen baj. Az első pár hétben az én fiam például csak a vizezős és a homokozós állványnál akart játszani és amit lehetett inkább kiment a kertbe szaladgálni, mászókázni, motorozni. Vannak persze foglalkozások is - mondókák, dalok, de ha a gyerek nem ül oda, akkor sincsen katasztrófa. Nekem nagyon furcsa, hogy majd minden napot oktató videóval fejeznek be, még akkor is, ha az csak mondjuk az irányokat vagy a színeket tanítja. (De még mindig jobb, mint a spanyol ovi, ahol a kétévesemnek pókemberes filmet kellett néznie csendespihenő alatt, merthogy ott sem altatnak.)
Szerintem sokkal jobb, ha a gyerekek egyáltalán nem tévéznek egy óvodában, igenis fontos, hogy aludjanak, mert most nálunk ez minden nap kútba esett terv. Bende amikor hazahozom hullafáradt - de semmi módon nem tudom rávenni az alvásra, így vagy tévézik egy kicsit, vagy vinnyog a kimerültségtől. Ez pedig egyikünknek se jó. Bevallom, az is nagyban megkönnyítené az életem, ha nem nekem kellene ebédet is főzni neki, szerintem a válogatását is csökkentené, ha látni, hogy a többiek bezzeg megeszik a főzeléket (pláne, hogy ott nem tudna kinyávogni magának valami mást, ami itthon simán megtörténik). Azt is szerettem, ahogyan a magyar ovikban készülnek az ünnepekre, sok-sok mondókával, mesével, kézműveskedéssel. Itt mintha ezek az utóbbiak jóval kisebb hangsúlyt kapnának, bár nem vagyok ebben biztos, mert Bende utálja a mondókákat, lehet, hogy a többi gyerek tucatnyit szaval el otthon minden nap.
Ami viszont az angol ovi nagy.nagy előnye: az a baromi nagy tér, ami a gyerekek rendelkezésére áll. (Ennek hiánya természetesen nem a belvárosi ovik hibája.) Minden egyes évfolyamnak saját kertje van, tehát az nem fordulhat elő, hogy egy háromévest letarol egy hétéves. Minden egyes kiskertben másféle játékok, láthatóan nagyon átgondoltan összeválogatva. Bende korosztályában főleg nagymozgásos játékok vannak, csúszda, mászóka, tér a rohangáláshoz. De az elsősöknél már van meteorológiai jelzőtábla, ahol minden nap be kell állítani, hogy napos vagy felhős az idő éppen, és a falon körbe fel vannak festve a betűk. Amúgy az elsősök udvara messze a legjobb, műfű, kis kunyhó, alagút, olyan átlátszó tábla, amire mindkét oldalról lehet festeni. (Ez van a képen.)
De bele vagyok még szeretve az iskolának abba az ötletébe is, hogy "erdei tanösvényt" hoztak létre az udvaron. A bejáratnál ugyanis van egy kis zöld terület, pár fával. Semmi különös, nem is nagy. De most csináltak oda egy zöld gumival lerakott járdát, kiraktak a fákra laminált kartonlapokat az "erdőben élő állatokról" (mindenféle bogár, csiga) és az erdő mélyére (ami legalább három méternyire van az úttól) még egy kis kunyhót is raktak. A gyerekek mind imádják, nekik ez nem kicsi, hanem nagy kaland - ahová rendszeresen el is mennek megfigyelni a természet változását.
Összességében  amúgy szerintem ovisnak lenni Magyarországon nagyon jó. Jobb, mint Angliában. De persze ez mindig lutri - Bíbor speciel imádott oviba járni, és csodás szülői közösség jött össze. Borsit meg el kellett hozni, annyira nem tudott beilleszkedni, és bár az új oviját szerette és az óvó nénijeit is, ott nem jött össze olyan összetartó szülői társaság, mint Bíbor esetében, csak az utolsó év végére kezdett egyáltalán formálódni. Mert amúgy ez a szülők barátkoznak dolog amúgy szerintem nem rossz - de ez speciel itt a legkisebb mértékben sincsen. Ami nem baj - csak nekem furcsa.
Szóval aki most akarja oviba íratni itt a gyerekét, annak azt mondanám, készüljön fel rá, hogy nagyon más. Attól nem kell megijedni, hogy már "tanulnak" mert az sokáig játékos marad. De azért nem olyan, mint Magyarországon. Más. Mint annyi minden egyéb is.