Három gyerekkel irány Anglia!

Szóval az van, hogy nagy a szerelem. Napok, sőt hetek óta a Trónok harca világában élek, ezt nézem, ezt olvasom, sőt még álmomban is a jelenetek járnak a fejemben. Nem mondom, hogy mindenkinek el kell olvasnia, nem mondom, hogy ez a legjobb könyv vagy a legjobb sorozat, amit csak láttam életemben - de az biztos, hogy kihagyhatatlan.

Be kell vallanom, hogy első pillantásra nem bűvölt el sem a könyv, sem a film. Amikor még nyáron megnéztem az első részt, kicsit húztam a számat. Ez az a nagyon híres sorozat, amiről mindenki beszél? Mert hogy akkor már jópár ismerősöm ajánlotta, mondván, hogy az évtized sorozata, ki ne hagyjam. Mivel amúgy is imádom a sorozatokat, hát beadtam a derekam és elkezdtem nézni. És nem tetszett. Nem mondom, hogy rossz volt, csak olyan... közömbös.
De hát a Balcsinál voltam, se tévé, se net - viszont jó sok szabadidő és esténként ha leraktam a gyerekeket aludni, hát maradt a tablet és rajta ez a sorozat. Hát néztem. És pár rész után már kezdtem érteni, hogy ki kicsoda, kivel van, melyik házból és mit akar. Merthogy bonyolult egy sztori. Millió szereplővel, királysággal, ősökkel, legendákkal. Kicsit a Gyűrűk urára hajaz, legalábbis hosszban és bonyolultságban.
Mire az első évad végére értem, már menthetetlenül rajta voltam a horgon. Nagyon-nagyon akartam tudni, mi történik majd ezután, épp kapóra jött, hogy vetítik az itteni tévében, és méginkább, hogy megkaptam mind az öt kötetet a Kindle-emre. Így hát most heteken át azt csináltam, hogy vasárnap esténként néztem a tévében a sorozat újabb és újabb részeit, a többi estén meg olvastam és olvastam, amikor csak volt egy kis időm.
Most értem végére az ötödik kötetnek - és bevallom, teljesen kétségbe vagyok esve, mert hiába olvastam el többezer oldalt, egyetlen szál sincs elvarrva, egyetlen szereplő sorsa sincsen megnyugtatóan lezárva (pár halottat kivéve, de még azok sorsa se tuti) mert hogy jön még két kötet, amelyeket a szerző még nem írt meg. (Aki ráadásul elég öreg, félő, hogy hamarabb elpatkol, mintsem sikerülne neki.) Szóval várni kell és ez a várakozás most nagyon fáj, mert itt aztán semmit nem lehet biztosra tudni. Az biztos, hogy senki nem fog boldogan élni, míg meg nem hal - és még a nagyon szeretett főszereplők sorsa sincsen biztonságban, simán leszúrják őket, megvakulnak, nyomorékok lesznek, vagy egyszerűen eltűnnek, hogy ne is halljunk róluk egy teljes köteten át. 
Szóval minden kiszámíthatatlan - pont, mint az élet, és egyáltalán nem biztos, hogy végül a jók elnyerik méltó jutalmuk és a rosszak megbűnhődnek. Arról nem is beszélve, hogy jó és rossz igencsak képlékeny fogalommá válik, ahogy haladunk előre.
A hosszú könyvek nagy erénye, hogy van benne tér és idő mindent, de mindent elmesélni, szépen alaposan kibogozni. A könyv szerzője George R.R. Martin pedig nagyon szeret mesélni, különösen, ha arról van szó, mi lakozik az emberek szívének a mélyében. Éppen ezért a Trónok harcában nincs senki, akit egyértelműen gyűlölni lehetne, pedig az emberi aljasság sok-sok bugyrába bevezet minket. Kegyetlen, pszichopata királyok, embereket kéjesen és hosszan kínzó szörnyetegek, nőket megerőszakoló zsoldosok. Olyan emberek, akik bármire képesek a hatalomért, a pénzért, a gondtalan életért - és akikről a könyv során szép lassan kiderül, miért lettek ilyenek, és minden tiltakozásunk dacára képtelenek vagyunk nem megszeretni őket.
A sorozat legnagyobb erőssége, hogy kiszámíthatatlan. Egy elképzelt fantasy világban játszódik, ahol kezdetben béke van, hét királyság egyesül egy uralkodó alatt. De persze a felszín alatt forrong minden, mert az előző királyt megölték, a trónörökösök elmenekültek, de vissza akarnak térni, és amikor hirtelen meghal a király, szétesik az egész birodalom. Egymás után lépnek fel a trónkövetelők és az egykor békés birodalom belezuhan a káoszba, ahol semmi és senki nincs biztonságban. Lehetetlenné válik az utazás, így a családoknak esélyük sincsen arra, hogy újra egyesüljenek, farkastörvények uralkodnak és mindenkinek egyedül kell megtalálnia a túlélés lehetőségeit, akkor is, ha öreg és fáradt, de akkor is ha még csak gyerek, aki a szülei nélkül kóborol.
És ha mindez nem lenne elég, közeleg a tél.
A tél, ami ebben a világban akár tíz évig is tarthat, éhínség és pusztulás jár vele együtt, és maga a rettenet, megelevenedett halottak képében, akik az élők világára támadnak. Az egyetlen, ami megállíthatja őket egy hatalmas fal, amit egy maroknyi őr vigyáz, akik egyre kevesebben vannak, mert a nagyurakat elfoglalja a trónért vívott harc és senki nem támogatja őket.
Persze nem csak gonoszság van benne - igazi hősök is megcsillannak, ám róluk ugyanilyen ütemben kopik a felszínes, daliás máz. Kiderül, hogy bizony néha félnek, nem mindig becsületesek és ha mégis, hát az gyakran igen buta választás volt, ami nem csak az ő életükbe, de a szeretteikébe is belekerül. Ezek a botladozó, mindig jót akaró, de folyamatosan elbukó karakterek is, akiknek hiába vannak tiszta és jó szándékaik, a világ szemében gyakran ugyanolyan szörnyetegek, mint azok, akik soha nem gondolnak másokra. Kedvencem a törpe, akinek humora és esze is van és aki csak azért olyan elviselhetetlenül arrogáns, mert ezzel védekezik a gúnyolódások ellen. De akit persze ennek ellenére mindenki szörnyetegnek tart, mert nem értik a humorát és nem értékelik az eszét, hiába győz csatákat, mégis Ördögfiókának tartják, és szép, de annál kegyetlenebb unokaöccsét éltetik.
Vagy Dany, a sárkánykirálynő, aki a trón jogos örököse, és akit eladnak egy barbár törzs vezérének, cserébe annak hadseregéért. Szinte még gyermek, amikor a nászéjszakán megerőszakolja a férje és azt hinnénk, hogy örökké boldogtalan lesz mellette. Ám egyszer csak elhatározza, hogy nem lesz többé áldozat, meghódítja a férjét (akiről kiderül, hogy amúgy egy kedves és szeretetreméltó pasi, csak úgy nevelték, hogy így kell bánni a nőkkel) és igazi szerelmespár lesznek. Ám Dany ezután segíteni akar minden nőn, akit bántanak és minden rabszolgán, akit eladnak. Azt hiszi, hogy jóságáért hálát kap majd cserébe, ám kegyetlenül csalódnia kell, nem is egyszer. Mert vannak, akiket nem lehet megmenteni, bármennyire is fáj, és hiába királynő valaki, akkor sem tud minden szegény embert megetetni és ellátni.
Sorolhatnám még a karaktereket, mesélhetnék a könyv izgalmas fordulatairól, a sötét és kegyetlen világról, ami minden ízében varázslatos sárkányokkal, zöld álmokkal, pogány faistenekkel. De ez a világ akármilyen idegen is - minden ízében valószerű. A középkori falvak lakosai is pont így retteghettek az életükért és a javaikért, ha megjelentek a zsoldosok, akik valószínűleg pont így ürítették ki a szegények kamráját és gyalázták meg az asszonyokat. Nem azért, mert rosszak voltak, inkább mert érzéketlenek az emberi szenvedésre - különben nem tudták volna lelkileg sem túlélni az éveken át tartó vérfürdőt és fizikai nélkülözést, amiben éltek.
Most, hogy befejeztem a nálam lévő öt kötetet, gyorsan bepötyögtem az amazonba, hogy van-e már hatodik (nincs, hogy a fene egye meg) ám azt is megtudtam, hogy rajtam kívül is sok rajongó van, és óriási piaca az olyan cuccoknak, amelyek a különböző házak jelvényeit ábrázolják, vagy az olyan idézeteket, mint a "Winter is coming", vagy a "You know nothing Jon Snow". Nem beszélve a sárkányos ékszerekről, a Segítő jelvényéről, vagy a millió kártyás és táblás játékról, amit a film és a könyv ihletett. A könyv szereplői benne voltak már a Simpson családban, a South Parkban, de még mesefilmekben is, tele van a net is a szereplők idézeteivel, képeivel, és persze a viccesen kifogatott poénjaikkal. Mert hogy jellegzetes mondatok vannak a filmben, nem csak a Winter is coming, vagy a You know nothing Jon Snow, de ez is, amin én nagyon jót nevettem. Sóval úgy tűnik, tetszik vagy sem - a sztorit ismerni illik. Hát ez van. De nem csak ismerni kell - azt mondom, szeretni is lehet. Nagyon.