Három gyerekkel irány Anglia!

Még öt hét, és indulunk Angliába, mind az öten. Az egész család. És igen, velünk jön a legkisebb is, az öt hónapos Bende baba. (A képen alig 5 napos.) 

Mindezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert furcsa módon sokan rákérdeznek: - Azt a kicsi babát is viszitek???? Mert az érthető, hogy a nagyok kinn iskolába fognak járni, nyelvet tanulnak. Nekik hasznos. De az a picike...őt miért rángatjuk át a fél világon?
Amire én csak pillogok, hiszen naná, hogy viszem a kizárólag anyatejen élő babát. A szomszéd szobába nem megyek nélküle, nemhogy egy másik országba... Nem is értem, hogy akik ezt kérdezik, mire gondolnak? Hogy majd itthon hagyom a majd 70 éves anyukámra, és majd küldöm neki expressz postán a lefejt anyatejet???
Vannak még ilyen GYÍK-ok. És itt nem a furcsa kérdések feltevőire gondolok, hanem a neten szokásos rövidítésre, azaz a Gyakran Ismételt Kérdések-re.
A legtöbben azt kérdezik, hogy "dolgozni fogtok kinn?" Erre két válaszom van, de egyik se teljesen igaz. Az egyszerűbb a sima igen. Mert dolgozni azért fogunk. Ennél pontosabb megfogalmazás, hogy Zsoltnak itthon olyan a munkája, amit bárhonnan el tud végezni. De ez is csak félig fedi a valóságot, mert csak egy részét tudja így elvégezni, és csak reméli, hogy a másikkal is menni fog.
Van még a "és a gyerekek kinn iskolába fognak járni?" féle csodálkozó kérdés, amit nem is nagyon értek. Naná, hogy fognak járni, hiszen hogy a fenébe másként tanulhatnának meg angolul? Mi értelme lenne otthon tartani őket és a szobából nézni a kinn csepergő esőt...
Szokták még kérdezni a "melyik városba megyünk?" És akkor néznek csak igazán, ha elmondom, hogy fogalmam sincsen. Nem Londonba. Inkább Közép-Angliába, de ezt is csak úgy találomra választottuk. Illetve itt találtunk olyan dietetikust, aki válaszolt az emiljeinkre.
Merthogy a nagy-nagy kérdés (ám ezt csak a minket igazán jól ismerők szokták megkérdezni) hogy "mi lesz Borsika diétájával?" Ő a képen jobboldalon lévő szőke 7 éves, aki speciális anyagcserebetegséggel született, aminek a neve PKU. Ezért speciális diétát tart, aminek során nem ehet húst, tésztát, tejtermékeket - és ezeket speciális boltokból tudjuk beszerezni, illetve gyógyszertárból. Egyenlőre úgy tűnik, hogy ez kinn is megoldható, ráadásul még jobban, mint itthon, mert Angliában mindent ingyen és bérmentve adnak receptre, és mint EU tagok, erre az ellátásra mi is jogosultak leszünk.
Óh, igen, és van még a "meddig maradtok?" kérdés is, amire a válasz az egy év, de erre mindenki csak legyint, miszerint olyan jó lesz ott kinn nekünk, hogy soha nem fogunk már hazajönni. Kicsit elgondolkodtat, hogy tényleg csak olyan családokat ismerek, akik nem sietnek haza, se Spanyolországból, se Franciaországból, tehát ebben azért lehet valami. Azért mi kitartunk (egyelőre) az egy év mellett, már csak a gyerekek miatt is. Mert Bíborka (a barna hajú kislány a képen, aki Bendét a karjában tartja) abba már belenyugodott, hogy egy évig hiányolnia kell az osztálytársait, barátait, de szentül megígértette velünk, hogy utána hazajövünk. Borsika pedig egyenesen közölte, hogy neki Magyarország a hazája és ő jó hazafi, és tanulni kijön velünk, de élni sehol másutt nem hajlandó. A férjemmel mindketten nagyon reméljük, hogy azért ezek a kemény álláspontok majd finomodnak, ahogyan a "szeretem a répát vagy sem" kérdésben is sikerült elfogadható kompromisszumokra jutni az évek során.

És bár nem mindenki kérdezi meg nyíltan, a lényege minden kérdésnek azért ugyanaz. Egyáltalán, mi a fenéért indulunk útnak??? Amire az én férjem válasza lakonikusan csak ennyi: "Hiszen erről szól az Unió, nem?"

Akárhogy is, két dologban mindenki egyetért, aki meghallja a tervünket. Az egyik, hogy nagyon-nagyon bátrak vagyunk, amiért három gyerekkel felpakolunk és nekivágunk a nagyvilágnak.
A másik, hogy írjak arról, mi történik velünk, mert az biztos, hogy egy ekkora nagy család bőviben lesz sztoriknak és kalandoknak.