Három gyerekkel irány Anglia!

Mióta Bende megszületett, mindenki ezt kérdezi tőlem. De nem tudok rá válaszolni. Arra kellett ugyanis rájönnöm, hogy ez a kérdés egyáltalán nem rá vonatkozik, hanem arra, békén hagy-e engem.

Bende ha őszinte akarok lenni, nem kíván tőlem túl sokat. Összes vágya, hogy szoptassam 2-3 óránként, vegyem ölbe, amikor úgy kívánja, és aludjak mellette. Ilyenkor, ha lehet, ne forogjak, mert arra ő felébred, és akkor oda mindkettőnk nyugodt éjszakája. Ha azonban ezek az igényei teljesülnek, akkor büszkén mondhatom, igazán jó babám van. De hogy ez a kívánságlista túlzott-e, nem tudnám megmondani. Amikor pár hetes volt, mindez magától értetődő volt, nem is kérdezett ilyet senki, hiszen nem is találkoztunk senkivel.
Az egész "jóbaba" kérdés akkor kezdett foglalkoztatni, amikor először mentünk társaságba. Egy barátnőmmel találkoztam volna egy nagy teraszos, kellemesen napos kávéházban. Minden együtt volt a tökéletes baba-mama programhoz. Nagy séta a jó levegőn, szép idő, rezgő falevelek a baba örömére - jó társaság, finom sütik és szórakozás az enyémre. Úgy számoltam, Bende aludni fog, mint előtte mindig ebben az időben. Ám a babakocsiban, az idegen hely atmoszférájában, fura zajokkal körülvéve nem ment, ami otthon a két testvér indiánüvöltése mellett sima ügy. Nem tudta megtalálni az utat álomországba. Először csak hüppögött, majd hamarosan ordítani kezdett. Próbáltam szoptatni, ringatni, sétáltam, paskoltam a popiját, ám minden otthoni praktika csődöt mondott, így végül vert seregként menekültünk haza.
Útközben nem figyeltem senkinek a tekintetét, de el tudtam képzelni, mit gondoltak rólunk. Micsoda nyűgös rossz baba. Sőt, ami még rosszabb, micsoda rossz anya, aki képtelen megnyugtatni és elhallgattatni a gyerekét.
De vajon tényleg "rossz baba" lenne a fiam, mert tönkretette a szórakozásom? Vagy én lennék rossz anya, amiért szerettem volna kikacsintani egy picit a babaillatú boldogságból?
Nem szeretem ezt a "jó baba" kérdést. Mert azt feltételezi, hogy vannak "rossz babák" is, akik gonosz célból sírnak. Én pedig képtelen vagyok megérteni, miért lenne rossz egy baba, aki álmos-éhes-hasfájós, és ennek a gondnak a megoldásához segítséget kér? Hogyan kérje, ha nem sírással? És kitől, ha nem az édesanyjától?
Ennek ellenére a kérdés szinte minden nap felmerül - a boltban, az utcán, ezt kérdezik a szomszédok és az ismerősök is. Belenéznek a babakocsiba, látják a mosolygós kerek kismanót, és az első, amit kérdeznek: "Jó baba?"
Persze panaszkodhatnék, hogy nálunk semmi nem a nagykönyv szerint alakul, mert Bende baba öt hónapos kora ellenére még mindig nem alussza át az éjszakát, és most is úgy írok fél kézzel, hogy közben a kezemben tartom. Mert a kiságy helyett, jobban szereti az én karjaimat és az ágyamat.
Mégse tudnám elképzelni sem, hogy erre a bugyuta kérdésre morcosan azt feleljem: Jajj, nagyon rossz baba, és mennyi bajom van vele. Hiszen ez nem igaz! Még akkor sem, ha nálunk is van ám hiszti minden nap. Mert anya néha takarítana, enne, inna, WC-re menne. Vagy hiába minden jóakarat, nem tud segíteni, mert azt a kényelmetlenül feszítő böfit vagy pukit mindenkinek egyedül kell kinyomni, még akkor is, ha csak két napos.
Mert Bende jó baba. Nekem jó. Sőt, a legjobb a világon.