Három gyerekkel irány Anglia!

18 doboz, 250 kiló nagyon fontos holmi és egy csurig tömött ház, amiben már eddig is két háztartás minden vacka zsúfolódott össze. Az eredmény? Pakolok egész nap és még hol a vége...

Amikor Angliában dobozoltam, nagyon pontos tervem volt arra nézve, hogy mit kell Spanyolországba vinnünk és mi lesz az, ami jöjjön haza Magyarországra, mert nem kell magunkkal vinni. A csomagok nagy részét persze könyvek és ruhák alkotják.
Csak arra nem gondoltunk, hogy a csomagok nem rögtön, hanem bizony csak 3 hét múlva érkeznek utánunk és addigra valahogy... már semmi nem kell.
Kell, vagy sem – most itt van minden. Egy csomó ruha, hiszen a két bőröndbe nyilván nem fért el minden és arra gondoltam, hogy jobb a biztonság, hiszen szeptember végéig mindenféle időjárás előfordulhat. Fel kell hát készülni melegre, esőre, szélre és hidegre is – elemeztem a helyzetet és még az utolsó napokban is vásároltam néhány új pizsit, bugyit, pólót, rövidnacit. Amit aztán szépen beraktunk a dobozba és el is felejtettünk. Itt meg rá kellett döbbennem, hogy nem is kell semmi, mert a gyerekek idejük nagy részét koszolható kerti pólóban és a naponta mosott 2-3 rövidnaciban töltik – vagy még ennél is kevesebb ruhában. Hiszen 40 fok van, nyár, meleg és kert.
Cipő, papucs, gumicsizma sem kell senkinek, hiszen mezítláb rohangálnak a fűben és estére olyan koszos a lábuk, hogy szinte vakarni kell a feketeséget. De ez pont így jó. Csak akkor mi értelme volt hazahozni azt a rengeteg ruhát, sóhajtozom és bár három nagy vákumzsáknyit kipakoltam, még négy vár arra, hogy helyet találjak neki és két zsák cipő. Csak kerekedett a szemem, amikor kibontottam a csomagot – te jó ég, hát ezzel mit kezdjek? A legokosabb talán az lenne, ha így, egyben küldenénk tovább Spanyolországba – bár most elbizonytalanodtam, hogy gumicsizmát, télikabátot egyáltalán érdemes-e magunkkal vinni, lehetséges, hogy ott soha nincs tél és csak pakolom majd ide-oda a meleg ruhákat?
A könyvekkel se könnyebb a helyzet – főleg azért, mert amúgy is van a házban olyan 3-4 ezer darab. És ebben picike túlzás sincsen, szerintem inkább alulbecsülöm a mennyiséget. És ez a sok-sok könyv nagyon sok gondot okoz most. Főleg azért, mert mindent elborít. Mivel a polcok már rég beteltek, egy csomó kupac állt a földön, nem lehetett tőle takarítani, felmosni sem az elmúlt két évben. Ráadásul annak idején a férjem hozta le a könyveket és mindig sietett. Így hát bár eredetileg rendszer volt abban, hogy mi, hol van, ő ezt egyre kevésbé tudta követni. Így amikor az adott polc megtelt, akkor bizony kerültek máshová is, és a szépirodalmi könyveim szigorú ABC sorrendje is teljesen felborult, a művészeti albumjaim most tucatnyi ki se pakolt dobozból, szekrény alól kerülnek elő. Egy darabig még a fejünkben volt, hogy mit, hová raktunk – de két év alatt ez teljesen kihullott és most ott tartottam, hogy semmi, de semmi nem volt meg. Egy hete keresem például a Két Lotti című könyvet, hogy Bíbor kezébe adjam, de hiába. Nincs. Tudom, hogy csak arra vár, vegyek egy újat és akkor azonnal felbukkan a mélyből, de most úgy döntöttem, hogy nem adom meg magam. Hát várok – és pakolok.
Szóval az elmúlt hetekben nagy könyvpakolást és selejtezést tartottam. Igen, fájó szívvel selejtezést is. Annyira sok könyv fölött járt el a idő! Hiszen mondjuk a 80-as években kiadott Mundial Kalauzt ki nyitná ki, hogy megtudja, hogy ki volt a futball VB 76-os győztese? Senki. Bepötyögjük a gugliba és kész. Ráadásul én azt a könyvet még amúgy sem nyitottam ki soha, mert nem érdekel ez az infó, és látom rajta, hogy nagyon novicento, nincs rongyosra olvasva, szóval másnak se volt soha a kedvence. Bár szívem szakad, de ehhez hasonló elavult dolgokból több doboznyi van itt, hely meg nincs, szóval életemben először könyveket fogok kidobni. (Leírni is rémes ám...) Először azt terveztem, hogy elviszem a helyi könyvtárba, de aztán láttam, hogy az összegyűlt holmi jelentős része tényleg értéktelen, akkor meg minek fárasszam őket. Így arra jutottam, hogy kirakom a papírgyűjtő konténer mellé, mazsolázzon belőle, aki arra jár. De aztán a szomszéd néni azt mondta, inkább vigyem el hozzá, majd ő megnézi, hátha van, ami tetszik neki – ami meg nem, azt elviszik a papírgyűjtő kisiskolások, akik ősszel jönnek és nagyon fognak örülni neki.
Persze egyenlőre inkább azon ügyködöm, hogy rendet tegyek és minden a helyére kerüljön – azt remélem, hogy így varázsütésre hely is keletkezik és csak nagyon nagyon kevés könyvtől kell megszabadulnom, de ez persze illúzió. Selejtezni kell – és tudom, hogy a végén nagyon is jó lesz a rendben a szépen elrendezett könyvespolc előtt ülni.
Onnan tudom, mert egy teljes napig a gyerekszobában már megtapasztaltam, hogy milyen is ez. Egy nap végeztem – másnap megjöttek a dobozok és benne egy rakás gyerekkönyv. Szóval a helyzet most ismét kritikus, de nem adom fel. És úgy döntöttem, hogy a ruhákkal ellentétben a könyveket kicsit sem bánom, hogy hazaküldtük. Főleg azok jártak így, amit már olvastak a csajok, de nem volt szívem kidobni őket, vagy amiket olyan helyeken vettünk, ahol jártunk – mondjuk Loch Ness történetéről, vagy Greyfriars Bobbyról, a híres kutyusról, aki Edingburghban élt. Ezeket akkor elolvastuk, örültünk neki – és nyilván jó lesz felidézni is az emlékeket néha, de azt gondolom, hogy Spanyolországban új emlékek és könyvek érkeznek majd és jobb, ha ennek a két évnek az emlékei inkább itt vannak, biztonságban, a bázison. Ahogyan a fotóalbumok, az iskolai jutalomérmek, a emlékezős dobozok, ahol az elmúlt két év legfontosabb és legszebb gyerekrajzaival, üdvözlőlapjaival és egyéb fontos memorandumaival. De jöttek olyan játékok is, amikkel Bende még éppen szívesen játszik – de fél év múlva már k fogja őket nőni. Akkor meg minek foglalja majd Spanyolországban a helyet?
Azt azonban sajnos el kell ismernem, hogy ez a pakolás dolog nem csak befelé, de kifelé is szívás. Fárasztó agymunka, fizikailag is durva, koszos, poros, izzasztó feladat. És ami a legrosszabb, hogy tudom, bármilyen sikert érek is csak el, az átmeneti – hiszen ugyanez vár rám még egyszer idén Spanyolországban is. Na ez a része a történetnek kicsit sem lelkesít.