Három gyerekkel irány Anglia!

Sok-sok éve vagyunk Vodafone előfizetők. Előfizetéssel. Ezt nem mondtuk le Anglia miatt sem. Jól jöhet még az a magyar szám – gondoltuk, és nem csak akkor, ha hazajön az ember. Nekem Angliában is mindig be volt kapcsolva a magyar mobilom is. Hátha hív valaki, vagy SMS-ezik. Nem is tudom, hogy tragikus vagy vicces, hogy épp most hallgatott el. Legalábbis én nem tudok vele telefonálni.

Előrebocsátom, amit most leírok, nem arról szól, hogy a magyar cégek micsoda genyák, bezzeg az angolok. A multikról itt is, ott is lehet vérforraló történeteket hallani. De azt, ami velünk történt szerintem durva, és jól fel is bosszantott ma - ami azért nehéz mostanság, mert a Balcsinál átmentem kicsit zen üzemmódba, és elég nyugodan telnek a napjaim. De azért az hozzátartozik, hogy felhívom anyukámat és most, hogy egydül vagyok, a férjemet is. Jó velük megbeszélni, hogy mi van velünk, kell egy kis felnőttbeszéd a három gyerek mellett - és persze biztonságot is ad egy mobil, hiszen bármi történhet. Mi van, ha kitöröm a lábam, vagy hirtelen rosszul lesz az egyik gyerek? Telefon az kell - de mégsincsen.
A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy három telefonszámunk van egy előfizetésen – egy a férjemnél, egy nálam, egy anyósomnál. Mindet egybe fizetjük. A múlt havi számla 17 ezer Ft volt – mi ugyebár kinn keveset használtuk, anyósom se sokat cseverészik. De most, hogy itthon vagyunk, és hívjuk az ismerősöket, barátokat, családtagokat, ez az összeg természetesen megnövekedett – hó közepéig elérte a brutálisan és a Vodafone szerint gyanusan magas, 27 ezer forintos őrületes nagy összeget. Mivel a Vodafonnál látták, hogy szokatlanul nagy a telefonos forgalmunk, úgy döntöttek, hogy ami sok az sok, ezért kibocsátottak egy hóközepi számlát is. (WTF kérdeném én kérem szépen...!!!) Erről SMS-ben értesítették anyósomat. Ugyan mi már sokszor mondtuk, hogy nem oda kéne küldeni a dolgokat, de ez nem ment át a rendszerbe. Anyósom megnézte az SMS-t, és el is felejtette gondolom, merthogy időnként jönnek ilyen értesítések, majd fizetjük, ahogyan szoktuk gondolta. Merthogy papír alapú számla nem érkezett, se másféle felszólítás. És mivel az SMS-re nem reagáltunk, a Vodafone felfüggesztette a számunkat, így most nem tudunk telefonálni.
Hangsúlyozom, minden számlánkat mindig időre befizettük, kivéve most ezt a hóközit, ami nem is tudom mit jelent és amit meg se kaptunk még hivatalosan, mert azért az SMS szerintem nem egyenértékű a sárga csekkel. És igazán felháborít az is, hogy ezt azért vágták hozzánk, mert 17-ről 27 ezerre nőtt a számlánk – ami még a duplája sincsen annak, ami eddig volt, nem valami többszázezres mega számláról beszélünk!
A férj, aki most Budapesten van, persze amint észrevette hívta őket, átutalta a pénzt, de persze a VOdafone malmai lassan őrölnek, még nem kapcsoltak vissza a hálózatba.
Az egyetlen enyhítő körülmény, hogy a barátnőm két gyerekkel egész héten nálunk nyaral és neki van mobilja. Meg a gyerekének is. Szóval azért ha nagyon kell valami, akkor épp tudok telefonálni, kölcsönkérhetem a tízéves vendéggyerek telóját (vagy bekapcsolom az angolt, ami valahol egy táska mélyén lapul) A feloldás akár napokig is eltarthat, tehát várunk.
Mehetnék is most reklamálni, panaszt tenni, de a fene se akar ezzel időt tölteni, tényleg. Alig egy hónapunk van már csak itthon, merthogy végre a repjegy is megvan – szeptember 28-án indulunk Spanyolországba. Van két heti szállásunk is, remélhetőleg azalatt az idő alatt tudunk lakást bérelni. A repjegy mindenesetre csak odafelé szól. Mondjuk a szállás miatt nem aggódom, mert Spanyolországban könnyű jó és olcsó ingatlant találni mindenki szerint és sokkal lazábbak a bérlés tekintetében, mint az angolok. Ha pedig mégse sikerül, akkor legfeljebb még 1-2 hétig szállodában maradunk, ami szintén nem tragédia.
Addig meg szívjuk a jó levegőt a Balcsinál, ahol egész nap a kertben szaladgálnak, saraznak, napoznak, tollasoznak a gyerekek. Igazi béke szigete ez, ahol mindenki elpunnyad, aki csak erre jár, még a látogatók is. Merthogy azokból sok van, minden hétre jut 2-3 és ennek nagyon örülök, mert Budapestre most kocsi híján nagyon nehezen jutok fel, így mindenkit arra csábítok, hogy hozzánk jöjjön le. És lőn – ha a hegy nem megy, akkor Mohamed jön. Én meg annyira örülök mindenkinek, ráadásul sokkal kényelmesebb itt a teraszon jeges teát kortyolgatva beszélgetni, miközben a gyerekek vadul sikongatva vízipisztolyoznak, mint bármilyen zárt lakásban. Az ebédfőzés pedig sokkal kevésbé fáraszt, mint az, ha étterembe kell menni, ahol egy falatot se tudok nyugalomban lenyelni, mert Kisbende után kell rohangálni.
Ráadásul ennek a háznak nagyon jó az aurája és ezt minden látogatónk észreveszi. Egyszerűen ráhull az emberre a nyugalom, mint egy nagy, puha takaró, és azt érzi, hogy minden feszültség, ami eddig benne volt egyszerűen elolvad, amint elfekszik a hintaágyon az egész nap árnyékos terasz hűvösségét élvezve. És az ember hirtelen azt veszi észre, hogy nem vágyik másra, mint arra, hogy órákon át figyelje a vörösbegyek és seregélyek röpködését, a fák levelének susogását és azt, ahogy a napsugár átfolyik a leveleken. Én is ezt csinálom, ha a három gyerek és a házimunka engedi. Legalább egy kicsit minden nap. Élvezem, hogy itt és most jó.
De azért az megnyugtató lenne, ha a telefonom is működne. Hívni azért lehet. Jönni is. Mi még egy hónapig itt leszünk.