Három gyerekkel irány Anglia!

Gondoltam, hogy majd amikor Bende egy hónap múlva négy éves lesz, akkor írok egy összefoglalót arról, hogy mennyire sokat változott az elmúlt időben, de egyszerűen képtelen vagyok annyit várni. Muszáj már most megírnom, hogy elviselhetetlenül édes, aranyos, mosolygós és nagydumás kiscsávó lett belőle.

Hol van már az az idő, amikor azon aggódtam, hogy nem beszél? Ha nem lenne a blog, ahol halálra aggódtam magam ezen, nem is emlékeznék rá. A helyzet ugyanis megfordult - az én kisfiamnak ugyanis újabban be nem áll a szája.  Reggel, amikor félálomban kimászik az ágyból, elkezd dumálni és onnantól más szóhoz se jut mellette. Az édes kis cincihangján egész nap okoskodik, magyaráz, kérdez és persze szemérmetlenül hízeleg.
"Édesem, drágám...." ha kérni akar valamit, szinte mindig így kezdi a mondatait. "Édesem, drágám, játszanál velem?" "Édesem, drágám, kaphatok egy kis vizet?" "Édesem, drágám..." annyira bájosan tudja mondani, hogy az eredmény szinte mindig garantált. Ha meghallom, hogy így kér, teljesen elolvadok és mindent leteszek, hogy teljesítsem a kívánságát.
Gyakran gondolok arra, milyen jó is egy kispasinak - akinek két nővére van. Pontosan tudja, hogy kell szépeket mondani nekik. "Borsika, te olyan szép vagy, mint egy hercegnő." - mondja, mire a válasz egy igazi csajos "ááááá" (magasan kezdve a hangsúlyt és levive a mélybe) és ezután már kérhet a fiatalember bármit, nincs nő, aki nemet mondjon neki.
De még a sokat tapasztalt óvónők is rendszeresen ellágyulnak, amikor Bende kikísér az ajtóhoz, puszit ad és közli, hogy vigyázzak magamra. Olvadok persze ilyenkor én is. Naná. Nem lehet ellenállni ennek a csibésznek és legszívesebben már vinném is haza magammal - de erre nincs igénye.
Örömmel szalad a suliba - az első hetekben még szaladtam utána, de aztán kiderült, hogy megérett a kislegény és eszébe se jut átszaladni azon az egyetlen útkereszteződésen, ami van, és ha lassabban bandukolok is utána, akkor is megvár.
Mondjuk mostanában már nem szalad - szökell. Ugrálva, mint egy kis bakkecske, úgy megyünk a suliba. Oda, ahol amúgy most épp a betűket tanulják. Nekem ez elképesztően furcsa, mert nem gondolom, hogy bármi értelme is lenne - és Angliában se mindenütt kezdik ilyen korán, de itt éppen igen. Most épp a K betű van soron - ezen a hétvégén már leckét is kapott, egy darab fénymásolt oldal személyében, ahol az előre nyomtatott K betűket kellett átrajzolni.
Mivel ő ezt iszonyatosan élvezi - szavam sincsen ellene. Rengeteg betűt ismer, örömmel mutatja, és mondogatja, hogy "O-o-o-o orange" vagy "B-b-b-b banana". Meg aztán úgy is látom, hogy épp megérett ezekre a feladatokra - itthon sincsen tőle nyugtunk, mert folyamatosan tanulni akar. Egész nap hozza utánam a feladatoskönyveit és könyörög, hogy még, még, még adjak neki színeznivalót, számmal megjelölt pontokat, amiket összeköthet, labirintust, bármit, amiből tanulni lehet.
A színezés karácsony környékén lett a kedvence, amikor azt vettük észre, hogy olyan szépen megy neki, hogy szinte soha nem megy ki a vonalból. Igaz, a ceruzát marokra fogja még - de gondoltam, nem szólok bele, így is ügyesen megy neki, és mit erőltessem a rendes ceruzafogásra, hiszen még nincs is négy éves. De aztán januárban a suliban ránk szóltak, hogy ez így nem lesz jó, szóljunk rá otthon, ha nem jól fogja, mert később egyre nehezebb lesz. Megmondom, őszintén, nekem nem volt hozzá kedvem - mert Bende ellenkezett, sőt azt mondta, hogy akkor inkább nem is rajzol. Én meg nem akartam elvenni a kedvét. De aztán rákérdeztem Virágnál, a Gyereketető blog írójánál, hogy ő mit tanácsol (mégiscsak gyógypedagógus szakértő) és ő egyetértett a tanítónőkkel. Aki szépen akar színezni, az fogja rendesen a ceruzát. Gyorsan felmentem a netre és rendeltem pár háromszögletű ceruzát, zsírkrétát és egy jó kis helyes ceruzafogásra szoktató eszközt. Az új cerkáknak sikere lett - és Bende kb két nap alatt tökéletesen átszokott a helyes ceruzafogásra, mire a gumi segédeszköz megjött, az már nem is kellett. (Majd odaadom a sulinak.)
Amiről még beszélni akartam, azok a színek. Bende rajzai valami elképesztően színesek ugyanis. Mutatták múltkor az óvónők a falat, ahová kirakták a csoporttársai rajzait. Csupa helyes pálcikaember, kicsi ház, állatok. Némelyik nagyon is jól megrajzolva - de mind alapvetően színtelen. Fehér lap, rajta a rajz. És ott volt Bendéé - ő az egész lapot kitölti a színeivel. Lehet, hogy maga a rajzolás nem olyan ügyes - de a színek, azok csodásak! Itthon is szívesen és sokat fest, zsírkrétázik, és merészen, nagyon dekoratívan használja a színeket.
De nem csak a színezés, hanem az "art attack"-el is. Az "Art attack" egy kézműves műsor a BBC-n, ahol mindenféle gyors, könnyen elkészíthető ügyeskedős cuccokat mutogatnak a gyerekeknek. Van egy része mindig, ahol egy pasi mindenféle cuccot kitereget a padlóra (de óriásiakat) és a végén lesz belőle egy hatalmas nagy kép, ami csak felülnézetből látható, de akkor az valami elképesztő. Van, hogy ruha-anyagokat pakol ki és lesz belőle Szépség és a Szörny a Disney mesefilmből, máskor mákot szór ki és akkor abból lesz a végén egy pandamaci a bambuszligetben. Bende azt hívja "art attack"-nak, hogy fog pár cuccot és abból mintákat rak ki a padlóra. (Nyáron csinálta ezt először amúgy, akkor a Balatonnál a kertbe teregette ki a krepp-papírokat.) Mostanra már mindenből lett már itthon art attack. Imádja ezeket a random tárgyakat rendezgetni. (A képen éppen kisüveges vizekkel kézműveskedik.)
Ahogy mi is egyre többször - ő is keveri az angolt a magyarral - "olyan szed vagyok" vagy "adnál egy kis vótert?" Ilyenkor nem szoktam kijavítani, megismétlem a mondatot helyesen, magyarul és annyi. (És eszembe vésem, hogy leközelebb ne azt kérdezzem meg a lányoktól, hogy mi volt az esszemblin. :-) De azt is látom, hogy egyre inkább tisztulnak a fejében a nyelvek, gyakran kérdezi, mit jelent valami angolul "Mi az a safe and sound?" és ha nem értem, hogy ő mit mond angolul, akkor le is fordítja. "Tudod a póver az magyarul erő."
Mesében amúgy a Balamory mostanában a kedvence - minden nap megnézünk egy részt a tévében (akkor érünk haza a suliból, amikor az kezdődik). Ez egy élő szereplőkkel felvett mesesorozat, egy színs házakból álló faluban, ahol olyan hétköznapi kalandok történnek az emberekkel. Esik az eső és nem tudnak kimenni a gyerekek az ovi udvarára játszani, ezért ki kell találni, hogyan lehet benn, kicsi helyen táncot tanítani nekik. Vagy az egyik szereplő szeretne egy szép, várost ábrázoló szuvenírt küldeni a barátjának, de nincs ilyen, és a boltos megkéri az ovisokat, hogy fessenek valamit. Van benne mindig dal is (általában ugyanaz a 2-3-4 dallam.) Bevallom, nekem ez túl egyszerű, lassú - de a lányok is imádják. (A dalok amúgy elég jók, az a béna mód, ahogyan a rendőr dalol és táncol, az nekem is tetszik.) Ezen kívül a youtube-on szokott még nézni vonatokat, ahogy átmennek a sorompón (train crossing), új szerelem pedig az a kisfilm, ahogyan a kocsiszállító kamionról le-felpakolják a kocsikat. (Megjegyzem, mindig elámulok rajta, hogy nincs olyan dolog a világon, amiről ne találnék felvételt a youtube-on, az meg még inkább, hogy mindezeket a - számomra totálisan érdektelen videókat - emberek tízezrei nézték már meg előttem. (Mondjuk amikor felfedeztem, hogy van egy szirénázóautó-felvonulást ábrázoló youtube videó, amin 15 hosszú percen át csak mennek a vijjogó autók... hát az boldog nap volt Bendének.)
Visszatértünk a déli alváshoz - hiába csak 3 órát volt naponta suliban, olyan fáradtan jött haza, hogy képtelen volt bármit is csinálni, csak nyávogott, nyúzott engem, a tesóit és szíve szerint egész délután TV-zett volna. Ha nem engedtem, iszonyatosan viselkedett. Most rászoktunk, hogy hazajön, ebédel és utána csendes pihenő van. Az esetek többségében (ha jól kapom el) akkor elég gyorsan elalszik, és utána 9-kor is könnyebb lerakni, nem pörög túl. (Nem mellékesen, én is odabújok ilyenkor mellé és nekem is jól jön dél körül egy félóra-óra pihenés, durmolás. Gyakran hamarabb bebólintok, mint ő.)
A legnagyobb kedvenc a Lego lett - de nem a Duplo (bár azzal is szívesen játszik) hanem a rendes, mini Lego. Karácsonyra unokahúgoméktól kapott egy kisautót. Azóta naponta háromszor rakja össze a kis füzet útmutatásait követve. Persze, szereti ha ott ülök ilyenkor is mellette - segíteni azt nem kell, én kaptam meg a "füzetlapozó" komoly feladatát. Csak hogy addig is együtt legyünk. Nekem ez elképesztően korainak tűnik, (5 éves kortól ajánlják) de ő végtelenül élvezi és nagyon precízen, komolyan csinálja. (A szétszedésben szoktam még feladatot kapni, mert azért a pici alkatrészek szétpattintásához kell egy kis köröm.)
Amit a legeslegjobban szeretek benne, hogy nagyon mosolygós, nagyon jókedélyű gyerek. Még haragudni se nagyon lehet rá, amikor mondjuk elviszem aludni délben és megmondom neki, hogy most nem szabad beszélni, mert csendes pihenő van, de ő nem álmos, de nem nyüglődik, hanem nekiáll röhögcsélni. De tudja, hogy nem szabad, tehát eltakarja a száját és elfordul, de hát hallom, és érzem, hogy rázkódik a kis teste a visszafojtott kacagástól, míg végül már én se tudom visszatartani, és akkor együtt nevetünk. Az ilyen napokon nem mindig sikerül elaludnunk. De kit zavar... minden munka megvár, nem?