Három gyerekkel irány Anglia!

Ha minden jól megy, és nincs kétség bennem így a harmadik gyereknél, hogy minden jól fog menni, akkor jövő héten új korszakba lépünk. Vége a folyamatos Kisbende szórakoztatásnak, az éjszakai munkáknak, a fektetés utáni vasalásnak, takarításnak és annak, hogy mindig egy kétéves kísér, bárhová is megyek. Merthogy ma beírattuk Kisbendét a bölcsibe, holnap kezdődik a szoktatás és jövő héttől rendszeresen fog járni. Nem olcsón. 

Na ha van, amit nagyon is visszasírok Magyarországról, az az ingyenes bölcsi. Amit otthon persze soha nem vettem igénybe, de megtehettem volna, mert a hatodik kerületben tucatnyi volt és egyáltalán nem voltak durván zsúfoltak. Amit olvasok, hogy már a terhes anyukák beíratják a gyereket, meg hogy milyen protekció kell a bekerüléshez, egyáltalán nem volt jellemző akkor, amikor én 2003-ban a másfél éves Bíborka lányommal körbeérdeklődtem a környékbeli kisdedfelvigyázó helyeken. Muszáj volt, mert tavasszal, a beiratkozási szezonban már elég nagy hasam volt (szeptemberben szültem Borsikát) és mindenki azzal riogatott, hogy nem fogok bírni két picivel. Hogy ez az egyik kicsi, másik pici helyzet rémes, és hogy kell nekem is a pihenés. Hát adjam csak be a nagyot bölcsibe, és fókuszáljak csak a kicsire. (Akkor még a PKU fel se merült, csak sima jótanácsként osztotta mindenki az észt.) Alapvetően én zsigerileg utáltam a bölcsi gondolatát is. Elsősorban azért, mert én jártam és csakis arra emlékszem, hogy nem akartam menni és folyamatoan azért könyörögtem otthon, hogy írassanak át az oviba. Ahol amúgy szintén nem szerettem lenni, de ez más történet. Aztán Timi barátnőm is elmesélte, hogy amikor ő bölcsis volt és rosszalkodott, akkor textilpelenkával kötözték össze a kezét a gondozónők és csak akkor engedték el, amikor a szülei jöttek érte. Nem egyszer, többször. Csak egyszer anyuka hamarabb ment és meglátta a gyerekét így, és kis híján megölte a bölcsis néniket. Amúgy is biztos voltam benne, hogy a bölcsi egy olyan hely, ahol nem folyik nevelés, oktatás, csak gyerekfelügyelet. Azt meg köszönöm, szépen meg tudom én is oldani. De aztán teltek a hónapok és annyit hallottam az egész bölcsi dolgot, hogy beadtam a derekam és elmentem megnézni párat a környéken. Rögtön az elsőbe beleszerettem, mert szép volt, sokkal világosabb és tágasabb, mint a mi lakásunk, nagy kerttel és Bíborka olyan örömmel ment be a csoportszobába nélkülem, hogy csak lestem. Így hát leültem megbeszélni a bölcsőde vezetőjével, hogy akkor most mi is a teendőm, hogyan kerülhetne be a lányom. Eredetileg arra gondoltam, hogy elég lenne nekem 1-2 délelőtt. Akkor én is tudnék pihenni és a kicsivel törődni, és őt se kéne rögtön full-time lepasszolnom. Persze aludni hazahoznám, hiszen egy saroknyira lakunk. A vezetőnő nagyon kedves volt, de a szép reményeimet azonnal letörte. Merthogy ha sor és várólista nincs is, azért sok gyerek van. És az mind egész héten idejár, mert a szülei dolgoznak. És ez az 1-2 délelőtt hozom a gyereket, máskor meg nem, senkinek nem jó. Megzavarja a gyereket, hogy nincs az életében állandóság, és ők is csak akkor kapnak utána teljes költségtérítést, ha jár. Ha nem, akkor fel se veszik. És ez a hazavinném a gyereket, ugyan már. Minek? Aludni? Próbálta ezt pár anyuka, de mind rosszul járt, a gyerek ugyanis szépen elálmosodott volna itt a bölcsiben és aludt volna. Azzal, hogy hazarángatták, csak felébredt, felpörgött és képtelen volt elaludni, este hisztis lett és kibírhatatlan. Hát ezt akarom? A gyerek érdeke az, hogy ha egyszer elkezd járni, akkor menjen csak minden nap, 8-tól 4-ig. Porrá zúzva ültem ott. Az egész hely tetszett, tényleg minden. De beadni napi 8 órára azt a másfél évest, akit eddig napi 24 órában én babusgattam? És akkor itt és most vége a picikorának? Annyira kétségbeestem, hogy bevallom, elsírtam magam. Nyilván a terhességi hormonok is közrejátszottak, de nagyon röstelltem magam, mert hát hogy viselkedhet így egy felelősségteljes felnőtt nő. Alig győztem bocsánatot kérni. De a vezetőnő megnyugtatott, ez elég gyakori náluk. De arra megkért, hogy mielőtt döntenék, gondoljam át, miért akarom beadni a gyerekem bölcsibe? És vajon tényleg akarom? Nem csak azért jöttem, mert mások ezt tartják jónak? És akkor megvilágosodtam - persze, hogy sírok! Fáj az elválás, mert ÉN még nem vagyok rá készen. Három évig akartam vele otthon maradni és csak azért, mert közben jön egy kistesó, neki még nem jár kevesebb belőlem. Neki attól még kellek, és én nem is akarok lemondani róla. És ezt olyan nagyon jólesett kimondani. Szóval otthon tartottam Bíborkát három és fél évig (februári) és amikor ősszel oviba ment, én már teljesen nyugodt voltam és az se zavart meg, hogy ő minden nap sír, amikor ott hagyom, mert tudtam, hogy készen van rá. (Amúgy készen is volt, ezt onnan tudtam biztosan, hogy amikor a beszoktatást átadtam a férjemnek, akkor megszűntek a sírások.) Nagy kérdés volt persze, mi legyen a kisebbikkel, aki kétévesen már mehetett volna bölcsibe - és szívem szerint adtam is volna, de aztán úgy döntöttem, nem lenne igazságos és otthon tartottam még egy évig, ami amúgy nagy szívás volt, sokkal nagyobb, mint két picivel. Az ovis folyamatosan dühös volt, amiért nem maradhat otthon a tesóval. A kicsi meg folyamatosan irigykedett, hogy miért nem mehet már oviba. Szóval nem feltétlen volt ez okos döntés, de legalább az enyém volt, senki nem szólt bele. Közben persze a bölcsiről is árnyalódott a fejemben élő kép, főként azon ovistársak anyukái által, akiknek kisebb gyerekük is volt a szomszédos bölcsiben, és ódákat zengtek róla, hogy milyen klassz. Mert a gyerek szereti, millió verset tanulnak, festenek, báboznak és főleg, nagyon, de nagyon szeretve vannak. Amikor a harmadik gyerek szóba került, azonnal le is szögeztem: két évig maradok itthon vele, aztán megy a bölcsibe. Mire a férjem jól be is szólt - minek neked harmadik, ha már most azon jár az eszed, hogy mikor passzold le. Ami nem volt teljesen igazságos beszólás, mert szerintem tervezni kell, de a bölcsi ötletet azonnal elvetettem. Hát akkor maradok otthon, naná. Angliát azonban nem terveztük bele, és azt sem, hogy az élet az örökmozgó Kisbendével nem egyszerű és hogy ha senki, de senki a rokonok-barátok közt nem elérhető gyerekvigyázásra, akkor bizony az 24 órában kettőnkre marad, ami azért igenis fárasztó néha. És hogy a harmadik gyerekkel lenyomni a három évet már cseppecskét fárasztóbb, mint az első kettővel. Ráadásul Kisbende tök szociális gyerek, nulla perc alatt oldódik fel bárhol és imádja ezeket a gyerekvigyázós helyeket, ahová 1-2 órára be tudom tenni, míg én tanulok valami értelmetlent. Simán megtanulja az ottani mondókákat és tök sok angol szót ismételget minden ilyen nap után. Szóval ez a bölcsi dolog most már nagyon is vonzónak tűnik, és ami eddig is visszatartott minket, az nem a veretes elvek voltak, hanem az ára. Merthogy az angol bölcsi horror árban van. Ahová mi most jelentkeztünk, az egyetlen délelőttre 8-tól 1-ig 24 font - ami átszámítva olyan 9 ezer Ft. Egész napra nem a duplája, de olyan 15 ezer Ft lenne, az tuti. Hangsúlyozom, egyetlen napra. (Erre még rá kell számolni egy egyszer, kb 15 ezer Ft-os regisztrációs díjat, amit akkor se adnak vissza, ha az ember végül meggondolja magát, és mégse hozza a gyereket és a havidíjat előre kell egyszerre kifizetni.) Ekkora összeg mellett itt totálisan általános dolog, ha egy gyerek csak 2 délelőtt, vagy délután megy bölcsibe, a mindennaposat csak a nagyon jól kereső anyukák tudják maguknak megengedni. Mielőtt mindenki elborzad, azért elárulom: kiskapu azért van. Ha ugyanis mindkét szülő dolgozik, akkor az állam a bölcsi árának 70%-át visszautalja. ha ezt sikerül elintéznünk, akkor a heti két szabad délelőttöm nem havi 90 ezerbe fog kerülni, csak 25-be, ami azért jóval barátibb, bár így is horrorisztikus pénz. Ami viszont bíztató, hogy a bölcsi nagyon közel van (5 perc gyalog) és ezért a pénzért nem 9-12-ig lehet benn a gyerek (ez az általános időszak) hanem 8-13-ig, tehát van esély rá, hogy tudok is valamit csinálni ebben az időben és remélem, lesz is annyi munkám, hogy ki tudom termelni. (Meglepne, ha nem így lenne, de történhet bármi...) Ez a tervek szerint így megy egy évig, amikor is drága fiam betölti a három éves kort, és jogosult lesz heti 15 óra ingyenes ovira, ami nem sok, napi 3 órát jelent általában. Szóval holnap délelőtt bemegyünk együtt és ott fogunk közösen játszani fél órán át. Az utána következő napon meg negyedóra együtt, negyedóra meg úgy, hogy én kinn várok. Szerintem nem lesz gond, de majd mesélek!