 |
| Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia! |
Fáradt vagyok. Tudom, persze miért is ne lennék fáradt így éjfél után 40 perccel. De az a baj, hogy ez a fáradtság lassan már kialudhatatlan. Fáradt vagyok reggel is, ha felkelek, napközben is, amikor a déli alvásból riadok fel. És nem tudok olyan sokáig ágyban maradni még hétvégén sem, hogy az elég legyen. Persze mehetnék aludni korábban is. Mondjuk már 9-kor, a gyerekekkel együtt. De hiába, mert olyankor meg felébredek hajnal 2-4 körül és ébren forgolódom 1-2 órát. Az eredmény pontosan ugyanannyi átaludt óra.
Amikor Borsika lányom megszületett, azt vettem észre, hogy két gyerekkel a munka nem duplázódott, inkább tripla annyi lett. Most hárommal már nem számolom, hogy mennyivel többet kell csinálni, mert már olyannyira tele a napom, hogy azt már lehetetlen fokozni. Már megszoktam, hogy állandóan jövök-megyek, sürgök-forgok és semmit sem csinálok céltalanul. Ha a lakás egyik végéből a másikba megyek, mondjuk a seprűért, eszembe se jut üres kézzel elindulni. Odafelé azért viszek valamit a kezemben, amit helyre kell rakni. Mert ilyen mindig van. Három gyerek ugyanis háromszor annyit pakol. És valahogy a végén mindig ott maradnak a dolgok, ahol nem kellene lenniük. Én pedig választhatok, hogy vagy egész nap hárpiaként megyek utánuk és mantrázom, hogy pakoljatok, vagy megcsinálom én. Persze az ember próbál egyensúlyozni - és kicsit parancsol, kicsit pakol. A végeredmény úgyis az, hogy igazságtalan vagyok. Mert AZT A BIZONYOS DOLGOT tuti, hogy nem az vett elő, akitől azt kérem, hogy rakja el. Soha. MINDIG más vette elő. Leginkább Kisbende.
És persze ebben is van igazság. Mert Kisbende tényleg imád pakolni. Például az én ékszereimet is. Leginkább magára. Élvezettel figyeli, hogyan csillan rajtuk a fény, mennyivel szebb így az ő keze, lába. Mostanában többet hordja ezeket, mint én. Hiszen ha rajtam van, úgyis belekapaszkodik, elszakítja, leszedi. És én úgyis állandóan vele vagyok, így két éve nem hordok semmiféle ékszert. Nem praktikus. Hát legyen az övé. Miért is ne. Hiszen úgyis mindenem az övé.
De ezeket legalább elpakolja. Persze minden mást is szívesen elpakol, ha megkérik rá, de ugyanilyen szívesen borogatja is ki a játékosdobozokat. Amikor megkérem, hogy rakjunk el valamit, leül mellém és szorgosan pakolja. De neki ez csak játék, nem munka. És hogy a móka ne érjen véget, amikor mindent elrakott, újra kiborítja a dobozt. És újra és újra. Tök jó játék ez neki, de ha épp haladni akarnék, és utána porszívózást terveztem, vagy mondjuk főznék, mosnék, takarítanék is mellette, akkor nem vigasztal a tudat, hogy most milyen jól is mókázunk ezzel a borogatós játékkal.
 |
| Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia! |
Tagadhatatlan, nálunk Kisbende a főnök. A dolgoknak úgy kell lennie, ahogyan ő azt kitalálja. Például az asztalra nem tehetek újságokat, mert akkor ő azt laza mozdulattal lesöpri. Szerinte annak nem ott a helye. Az asztalon tejnek kell lennie és folyamatosan egy tányér müzlinek, hogy abból bármikor falatozhasson. Esetleg epernek és körtének is. A puding és joghurt is jó. Nem feltétlen enni akar - csak szereti, ha elérhető és kész a kaja. A biztonság kedvéért.
És igen, ha rajta múlna, akkor egész nap menne a Thomas vonatos mesefilm, a Pom-pom és az Igglepiggle. Bekapcsolja a tévét, állítgatja a csatornákat, nem győzzük dugni előle a távirányítót, de persze ez se használ, mert simán tudja, hol vannak a tévén azok a minigombok, amikkel enélkül is boldogulni lehet. És ha nincs tévé, akkor legalább zene legyem - szintetizátor, rádió, magnó, vagy legalább egy kis umca-umca az egyik nyomkodós vacakból. Csend és nyugalom ritkán van. Dolgozni mellette lehetetlen. De nem csak nekem - a férjemnek is. Aki próbálna a számítógép előtt ülni, de Kisbende állandóan segíteni akar neki is. Kiszedi a kezéből az egeret, nyomkodná helyette a billentyűket és ülne az ölébe. Mondanom sem kell, ha határidős munkája van, akkor Kisbende komoly akadályozó tényező. .
 |
| Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia! |
Így hát sokat járunk játszóházba, parkba, könyvtárba. Ami jó is lehetne, ám a babakocsi már egyre kevésbé pálya, így hát hagyom neki, hogy jöjjön mellettem. Persze fognia kell a kezem. Ezt már megtanulta néhány hiszti árán. De persze kivétel van - mert a parkban persze szaladgálhat, és néha az utcán is megengedem neki. Persze szaladok mögötte. Csak hát ő gyorsabb nálam.
Az a baj, hogy mindig azt feltételezem, hogy olyan, mint a lányok voltak. Bíborka 20 hónaposan simán jött mellettem, miközben toltam a kistesóját. Fogta a babakocsit, szót fogadott, megállt, ha kértem. Megbeszéltük, hogy meddig szaladhat, és betartotta. Persze előfordult, hogy túlszaladt a célon, mert nem vette észre, hol a kuka vagy a lámpaoszlop, de ezt szinte mindig lehetett előre látni, és el lehetett kapni. Volt egy teljesen néptelen utca, ott gyakoroltam vele az "előremenést" hogy megáll-e, ha vége a járdának. Kétszer lelépett, de ott voltam mögötte, elkaptam, erősen rászóltam, kicsit pityergett az ijedtségtől, megtanulta.
Azt gondoltam, hogy Kisbende is ilyen lesz. De miért is lenne. Amikor megengedtem neki, hogy szaladjon egy kicsit (mert ha fogni akartam a kezét, leült a földre, sőt üvöltve feküdt, mert őt ne fogjam) azt gondoltam, nem baj, ha két lépést előre szalad. Messze még a járda vége, lesz időm utólérni és elkapni.
De persze ő mást csinált. Egyszer csak fogta magát és jobbra fordult. Le az úttestre. Két lépéssel mögötte voltam, de nem tudtam elkapni. Szörnyű volt látni, ahogy kacagva szalad le a járdáról én meg persze utána mint az őrült, meg se néztem, hogy jön-e kocsi, mert nem mertem levenni róla a szemem, és az járt a fejemben, hogy ha őt nem is, engem most biztos elcsap majd egy kocsi. De persze csak két lépést tett és már rántottam is vissza, de ha épp jön valami, akkor most már a kórházban lennénk, vagy lehetett volna rosszabb is.
Rávertem a fenekére és kiabáltam is vele. Azt akartam, hogy ezt nagyon jegyezze meg, hogy nem szabad. Nem verem a gyerekeimet, de az úttestre szaladás kivétel. Ott el fenékrecsapás számomra belefér. És nem sajnálom, ha zokog utána, mert inkább ő most, mint én a sírja fölött. Sírt is persze. Kiabáltam, és nem érdekelt most már, hogy újra leveti magát üvöltve a földre, nem engedtem el egy pillanatra sem. Erősen fogtam és remegtem az idegességtől, félelemtől és ahogy újra és újra lejátszottam magamban, hogy is hiányozhatott az a két lépés, ami miatt nem tudtam elkapni. Mert ugyan nem történt semmi, de azért ott szoktak kocsik járni. Szóval lehetett volna.
Persze nem tanulta meg, hogy nem lehet. Tegnap újból eljátszotta a hirtelen irányváltósat. Egy szerencséje van, hogy én viszont már nem vagyok kétéves és tanulok a hibáimból. Mert már nem mögötte szaladok, hanem mellette. Nagyon szorosan. És elkaptam. De félek, hogy vajon mindig sikerül-e, tudok-e olyan nagyon résen lenni, ahogyan kell mellette.
És közben míg alszik, nem fekszem le vele együtt, hanem takarítok, főzök és mosok. Merthogy valamikor ezeket is meg kell csinálni, és most nagyon muszáj sietni. Pont azért, amiért apa is szeretné befejezni a munkáját. Merthogy szerdán hazautazunk Magyarországra. És otthon jó lenne, ha már nem kéne dolgozni. És az is, ha Budapesten Bende nem játszaná el az úttestre rohangálósat.
De persze mindkettő esélytelen. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy igyekszünk.
Huhh, nem lehet konnyu...
En siman ratettem a hasonlo habirusu gyerekre anno a csukloporazt, itt nem szoltak meg erte, otthon meg nem erdekelt, a kezembol az ovet kitepo gyerek ebbe a mutatvanyba belehalhat, a porazba biztosan nem fog es hamar meg is tanulta, h ne szaladgaljon el, felesleges. Aztan hirtelen felnott, iskolas lett, kevesebbet jartunk el, ez is megoldodott (mint minden idovel) :)
Neked nem lehet, h vitaminhianyod van? A kialvatlansag nem segit, de lehet h lemerultek a tartalekaid is igy tel vegere.
Kellemes husvetozast, probalj meg pihenni, most a lanyok is otthon vannak, kicsit szorakoztahatjak az occsuket ;) (az en gyerekem eppen kutyat setaltat, o is vigyaz az occsere kicsit :D)
Miert nem veszel egy hatizsakot ilyen rakotovel? Igaza van Zsuzsinak. http://www.tesco.com/direct/lindam-toddler-runner-2-in-1-backpack/211-4794.prd?skuId=211-4794&pageLevel=&sc_cmp=pcp_GSF__211-4794 Inkabb tegyel ra egy ilyet, minthogy veled egyutt csapja el egy teherauto!
hát...nálunk szigorú babakocsizás van amíg biztonságos helyre nem érünk és itthon is be vannak rácsozva a szobájukba - szerintem inkább éljenek rabságban amíg meg lehet velük értetni a szabályokat, minthogy percenként életveszélybe kerüljenek, illetve hogy ne lehessen tőlük létezni (ha kiengedjük őket a nagyszobába, egyetlen pillanat alatt úgy néz ki minden, mintha betörtek volna - és mindent de mindent képesek maguk (és egymás) ellen fordítani -, döbbenetesen hatékonyak ketten a szétdobálásban).
egyébként jó utat, irigykedem, csókoltatom Budapestet:)
Molly, a tieid sokkal kisebbek. Ahogy telik az idő, ott is egyre nagyobb lesz majd a lázadás - higgy nekem. :-) Amúgy Kisbende simán kimászik a babakocsiból és kicsit sem akadályozza meg ebben, ha be van kötve. Egy Houdini ez a gyerek. Majd meglátod, pár hónap és simán átmásznak nálad is a rácson, állati találékonyak ám a kölykök. Kisbende pl mindenféle dobozokat tud egymásra rakni, ha fel akar mászni valahová és egyik szobából a másikba viszi őket, például hogy felkapcsolhassa a villanyt. Mindenütt. Fényes nappal is. Nem tudom megakadályozni, csak remélhetem, hogy előbb-utóbb megunja. Vagy megérti, hogy ennek anya nem örül. Szóval ahogy nőnek, ügyesednek, egyre több veszély les rájuk... ami rettenetes...
Szia Marcsi!
Amikor Kisbendéről írsz, mintha Zalánról írnál ;) Én soha nem tettem rá pórázt viszont 2 évig, amíg a többi anyuka a padon ülve beszélgetett én mindig őt néztem a szemem sarkából és ha kellett közbeléptem. És kellett. Sokszor. Így legalább kevesebbet hallottam a játszótéri ócsárkodásokból.
Az olyan kiskölköket, mint amilyen Kisbende is, szerintem nem szabad (és egyébként nem is lehet) pórázra rakni. Ezek a dolgok mindig csak az olyan kölköknél működnek, akik egyébként is irányíthatóak, akkor meg minek. Ha egy ilyen nagy lázadót megpróbálsz rabságba rakni, agresszív lesz. Ez náluk nem működik. Próbáld elfogadni, hogy ő ilyen és igenis ameddig kell legyél ott mellette. Mindig. Én ugyanezen végigmentem és ki lehet bírni. Fáradt voltam. Én is. Ez kimeríti az embert. Viszont cserébe pár év múlva egy okos kisfiút kapsz vissza. Akinek, hogy ha anyukája azt monja egy sárga labdára, hogy ez piros, akkor azt fogja mondani, hogy Anyu ez sárga, nem csak bólogat, hogy igen ez piros.
Az írásommal senkit nem szerettem volna megbántani, csak próbáltam lelket önteni Beléd, hogy kibírd ezt az igen nehéz időszakot (nekem pl: igen jólesett volna, ha ezeket a dolgokat elmondja valaki). Jobb lesz majd, hidd el ;) Fel a fejjel Marcsi!
Mariann, a szívemből szóltál! Tudom, hogy itt divat a póráz és nincs is vele elvi bajom, de valahogy én is úgy érzem, hogy Kisbende nem bírná és csak kétségbeesetten üvöltene, azt meg én nem bírnám. Tényleg a babakocsiban is megfeszíti magát, üvölt, kimászik - kivéve, ha megbeszélem vele, hogy most muszáj, mert sietünk és máshogy nem megy, és akkor szépen belemászik, minden gond nélkül. Okos fiú ez, és én nagyon bízom benne, hogy menni fog előbb-utóbb szépen. Addig meg szaladgálok. De én már a lányokkal se tudtam a játszótéri padon ücsörögni. De bevallom, nem is érzem igazán hiányát. (Nem az ücsörgésnek, hanem a semmitmondó, szidjuk a férjünk-a világot-a politikát-és-különben is az én gyerekem sokkal okosabb-féle dumáknak.) De mondjuk én hivatalból is sokat dumálok, szóval néha nagyon is jólesik a csend...
Marian, ugyesen lebutabirkaztad :D azon gyerekek szuleit, akik belatjak gyarlo emberi voltukat es ezzel a hibazas lehetoseget. Mert az utanarohangaszas mukodik, csak neha bekavarnak egyeb, elore nem lathato bakik. Ahogy az angol mondja, shit happens. That is its nature... Mert anyuka a rohangaszasban elcsuszhat pl, vagy valami eltereli a figyelmet es akkor a gyereket ki vedi meg?
Es igen, a ket evesek alapveto vonasa, h lazadnak. Mert arra mar rajottek, h megy ez egyedul is, de arra meg nem, h mikor veszelyes. Es a korlatozas, meg ha az o erdekukben tortenik is, ellenkezest valt ki, nana. Es persze van, nagyon sokszor, amikor csinalhatja, amit akar. Meg van, amikor nem. A ketto kozotti hatar egyeni turokepesseg kerdese, van aki a kocsiban sem koti be a gyereket, mert o jol vezet, mas meg az etetoszekben nem, mert o ugyis ott van mellette.
Ismeros gyerek vegezte koponyatoressel korhazban, mert "mindig hisztizett", amikor anyuka be akarta kotni a szekbe. Erdekes, de a baleset elott par hettel nalunk nem hisztizett, ui nalunk az volt a SZABALY, h aki magas szekben ul, az csak akkor kap enni, amikor bekotottek. Az enyem ki tudta magat kotni mar akkor siman es ez ellen sem volt kifogasom, csak amig nem volt bekotve, nem kapott enni. Nem volt ordibalas, szigor, meg szurosan nezes sem, mosolyogva vettem el a tanyert elole, amig vissza nem csatolta. Es hiszti sem volt, az enyem nem huje, tudta mindig miert erdemes harcba szallni, most is tudja (mert allitom, h a ketesveskori meccsek csak laza bemelegites a tinedzserkorihoz, amikor a gyerek esetleg mar TENYLEG okosabb mint a szulo, csak meg elettapasztalatokban nem bovelkedik es verbalisan is siman lenyomja az oseit, na EZ amiben en most meccselek nap mint nap es meg mindig megkapja a "porazt", ha ugy latom jonak es meg mindig tudja h miben erdemes es miben nem hisztiznie.) Es anno a vendeg kisgyerek sem tiltakozott, hiszen nalunk ez a szabaly. A gyerekek hamar leveszik am, kivel miben meddig lehet elmenni. A szabalyokat pedig szerintem a felnott kellene megalkossa, nem a ket eves. Szerinem oriasi nagy kib***s egy ketevesre tolni a sajat tuleleseert valo felelosseget...
(Es igaz, h csak heti fel oraban latom a tanitvanyaimat, de siman lemerheto, melyik csaladban ki a fonok, melyik az a gyerek, akinek sosem mondanak ellent. Nekem muszaj ellentmondanom, kulonben belefullad a medencebe vagy osszetori magat a parton, de meg a jobbik eset, ha csak a tobbiek tanitasat zavarja. Szabalykoveto, szabalyokhoz szokott gyerekeket sokkal konnyebb tanitani es itt nem arra celzok, h nekem konnyebb a dolgom, hiszen nekem igazabol az az erdekem, h minel lassabban tanuljanak meg, hiszen annal tovabb jarnak hozzam es annal tovabb fizetnek, hanem arra, h ha egy gyerek megtanulja, h a felnott korlatozasat erdemes figyelembe venni, akkor az ertelmetlen meccsek helyett arra tud koncentralni, amire meg akarom tanitani, vagyis uszni. Es meg elvezni is jobban fogja, ha nem folyamatosan arra koncentral, h otet itten mostan korlatozzak. A szulonek meg olcsobb ez. Es mindez mar ketevesen elkezdodik.)
Te Zsuzsi, én nem látom, hogy Mariann bárkit is lebutabirkázott volna. És azt se mondta, hogy a gyereknek kell megalkotnia a szabályokat. Nyilván bekötöm a kocsiban, fogom a kezét, amikor átmegyünk az úttesten és még ezer millió ilyen van, amit muszáj megcsinálni.
És egy pillanatig se mondom, hogy hülyeség a hám és valóban jobb, mintha a gyereknek baja esik. De nem hiszek benne, hogy ezen múlik, mert igazad van "shit happens", és nem lehet midnenre felkészülni.
(Megjegyzem, egyszer 20 évesen sétáltam a Váci utcában és megálltam egy kirakat előtt, egy pillanat múlva 10 centire mellettem leesett egy virágcserép. Ha kicsit arrébb állok, ott halok meg. Ennyi. Kivédhetetlen. De ugyanez pepitában megtörtént anyáméknál is, ahol épp a padláson szereltek, a gyerek ült a földön, szépenjátszott, majd egyszer csak beszakadt a plafon és egy nagy darab vakolat leesett mellé. Be is törhetett volna a feje, noha egy pillanattal előtte megesküdtem volna, hogy tökéletes biztonságban van...)
Persze tudom én jó, és szerintem minden anya tisztában van vele, hogy egy kétévest nevelni kell. Ő az én felelősségem - de tudjuk mind, hogy a legnagyobb balesetek úgy történnek, hogy anya ott van a gyerek mellett. Ez van. És van amelyik gyereknek elég egyszer elmondani, van akinek meg százszor kell. (Nekem mindkét féle gyerekből jutott ám...)
Senki nem mondja ennek ellenére, hogy a gyereket nem kell fegyelmezni. Ma például nagyot sétáltunk Kisbendével és simán végig fogta a kezem és szépen jött mellettem a könyvtárig meg vissza. Megbeszéltük, hogy így kell és elfogadta. Aztán bementünk a játszótérre és ott rohangálhatott kedvére, és rengeteget gyakoroltuk, hogy kell felszólításra megállni (meg ugrálni, tapsolni, visszafelé menni és még egyebeket is) És ma minden jobban ment. Nyilván ha éhes, álmos, nyűgös, akkor nem feltétlenül sikerül mindig ilyen olajozottan, de olyankor szerintem a pórázzal se mennék többre. Mondjuk engem a hideg kiráz, amikor látom, hogy gyerek fekszik a földön, üvölt, taknya-nyála egyben, anyuka meg húzza-vonja a póráznál fogva, mert ilyet is látok. És azt hiszem bennem ez kelt ellenkezést.
Meg tudod, abban reménykedem, hogy most már lassan megjön az esze. Végül is már két éves...
hát, az én kétésféléves kisfiam is ilyen. Rohan. Állandóan. Itthon a szobában is, az udvaron is, és az utcán is. Én most várom a kistesót, még az elején vagyok, ha nem szédülök, akkor tudok szaladni, de utálom. Utálom, mert idétlenül nézek ki ahogy a 15 kiló túlsúlyommal és a táskámmal rohanok egy kacarászó kisgyerek után, és utálom, mert nyolchónapos terhesen augusztusban 40 fokban már nem biztos, hogy bírok utána rohangászni. Így én a múlt héten azt találtam ki, hogy ha nem áll meg, nem vár meg (mert persze néha megáll egy-egy pillanatra, de akkor hol vagyok még én?!), akkor fogom a kezét, és hazamegyünk. Fiúka persze bömböl, és utálom ezt a képet is, amint a felbőszült anya rángatja gyermekét, de úgy tűnik, működni fog. Ezzel a módszerrel azért van egy nagy baj: nem tudom következetesen csinálni, mert néha muszáj elmenni oda, ahova indultunk. Én sokszor megtehetem, hogy visszafordulok vele, de mégis. Ilyenkor azt csinálom, hogy akkor olyan szorosan fogom a csuklóját, ahogy csak bírom, és úgy megyünk (mármint ha nem engedelmeskedett). Utálom, de úgy érzem, kezdi érteni.
És különben: viszont az én kisfiamnak már kétévesen jobb volt a mozgáskoordinációja, mint a négyéves unokatesójának. :)
Ja, és a munkával is ugyanez a helyzet, azzal megédesítve, hogy nekünk telefonálni sem szabad. Ha addig szépen el is játszott csöndben, ha telefonálunk, mindenképpen mutatnia kell valami rendkívül fontosat, vagy pedig szimplán azt kiabálja, hogy "tedd már le, tedd le, tedd le!". A múktkor apja bevonult a hálószobába, becsukta magára az ajtót, a mi gyöngyszemünk pedig leült az ajtó elé, és énekelt. Igen hangosan.
(Pedig a mi gyerekünk még cask nem is hisztis. Csak hangos.)
Köszi Marcsi, úgy érzem megértetted a lényeget ;)
Marcsi a vakolat es a viragcserep egyaltalan nem egy kategoria a kezet kiranto, majd az auto ala szalado gyerekkel. Az elobbieket lehetetlen kivedeni, az utobbit ki lehetne.
Talan azert vagyok ilyen sarkos biztonsag ugyben, mert a csaladban sajnos sok gyereksirhoz szoktak kijarni halottak napjan. Az exanyosom novere az elso gyereket vesztette el negy evesen egy rosszul zart kertkapu miatt. A masik novere a lobogo tesztafozo vizet boritotta a ketevesre, pedig kizarhatta volna a konyhabol arra a percre. Egy masik kisfiu a csaladi haz masodik emeleti ablakabol esett a garazs elotti betonra, nagymama tole 2 meterre allt a szobaban. Itt a masodik gyerek racsok mogott nott fel, ami miatt kaptak a szulok eleget, de felnott es ez a lenyeg.
2 ismerosom kisgyerekere esett ra a nem rogzitett es a gyerek altal elerheto tv, az egyik meghalt, sokadik lombikbol sikerult, varvavart csodaszep kislany, a masik egy kisfiu azota toloszekben, vegetalva.
Ezek kivedheto balesetek, a cserep meg a vakolat nem.
A taknyanyala egybefolyo porazos gyereknek nem a poraz miatt folyik egybe, hanem a korlatozas miatt, akkor is igy uvoltene, ha a kezet fognak. Anyuka poraz nelkul is huzhatja-vonhatja egyebkent. Belolem tobb ellenerzest valt ki a seggreveres mondjuk, plane h a gyerek ket evesen meg nem is ertheti, miert kapta. Mondjuk a fizikai eroszak az minden esetben a felnott teljes csodjet jelenti es annyit tanit meg a gyereknek h ettol a felnottol felni kell es h aki erosebb az odacsaphat. Ami sztem nem a legsikeresebb nevelesi uzenet.
Zsuzsi, én látom, hogy ez az egész biztonság téma benned őrült indulatokat kelt. De nem értem, hogy ezt miért kell rajtam leverned? Soha nem mondtam, hogy ezekre nincs szükség, csak azt, hogy az angolok igenis túlszabályozzák. Ha te nem így véled, azzal nekem nincs bajom.
Miért baj az, ha másként látjuk a dolgokat, miért nem lehet ezt is elfogadni, ráadásul éppen itt, ebben a nagyon-nagyon toleráns társadalomban?
Ráadásul én nem látok olyan irdatlan különbséget kettőnk álláspontja között. Nyilván én is azt akarom, hogy a gyerekem biztonságban legyen és mindent megteszek érte. Nem tudom, hogy azzal, amit rámzúdítottál, mit akartál elmagyarázni. Hogy jobban kéne rá vigyáznom és nem tettem meg? Vagy hogy milyen szörnyű tragédiák történnek a világban? Esküszöm, nem értem az okát. Egy barátnőm gyereke leukémiában halt meg, egy másiké pedig huszonévesen bőrrákban. Kivédhetetlen? Talán. Az ő szüleik is nap mint nap kínlódnak a lelkiismeretfurdalással és hogy ha másként táplálják, nem engedik ki napozni, akkor talán minden másként történik. De nem biztos.
Az, hogy használok-e gyerekhámot, vagy sem, szerintem mindenkinek a saját személyes döntése. Állati sok helyen élnek anélkül az emberek és a gyerekek döntő többsége igenis felnő. Bevallom, számomra a póráz jelentené a nevelés csődjét. Amikor meg se próbálok beszélni a gyerekkel, megnevelni, csak korlátozom a magam kényelme érdekében, hogy ne kelljen utána szaladni, vigyázni rá. Én ezt ilyen kontextusban látom nap mint nap, és nem tetszik. Naponta látom, hogy anyuka cseveg egy másikkal, a gyerek meg ott unatkozik mellette, húzza a pórázt, mint egy kiskutya. Nem tetszik.
De ennek ellenére nem vetem meg automatikusan azt sem, akinek erre van szüksége, sok-sok helyzetben lehet hasznos (pl. ha olyan sok gyerekem van, hogy már képtelen vagyok kézzel bírni a dolgot, vagy ha a gyerek tényleg teljesen kiszámíthatatlan) Kisbende azonban csak kicsi.
Én nem mondom, hogy tökéletes anya vagyok - lefutott a járdáról és ez az én hibám. De előfordulhat, hogy lefutott volna hámmal a nyakában is. Most már tudom, hogy ez veszélyforrás számára és nagyon figyelek. Számomra ez a megoldás. És nem gondolom, hogy az anyai figyelem rosszabb eszköz, mint a póráz, amit amúgy azért előbb-utóbb csak le kell venni...
Azt meg lehet fikázni, hogy miért vertem Kisbende fenekére, de "cheap shot" ahogy az angol mondaná. Tudom, hogy a verés megalázó gyerek és felnőtt számára egyaránt és nem használom nevelési eszközként. De szerintem ugyanilyen megalázó a póráz is, amivel korlátozom minden mozdulatát. Nekem ez a megoldásom erre a helyzetre, amit nyilván nem alkalmazok gyakran. De ha a gyerek az úttestre fut, vagy ha megpróbálja a villát bedugni a konnektorba, vagy az ablaküveget fémautóval kiverni, akkor bizony előfordulhat, hogy ezzel nyomatékosítok. (Megjegyzem, az utóbbi kettő még nem fordult elő, de nem tudtam jobb példát hirtelen.) Nyilván nem VEREM a gyereket és nem fél tőlem, és amúgy meglepően kevéssé agresszív gyerek, ezt jól látom amikor más gyerekkel találkozunk. Szóval nincs vele gond. És szerintem velem sem. Vannak rosszabb napjaim, mint mindenkinek. Ha leírom, akkor jobban érzem magam.
Remélem, hogy most, hogy te is kiírtad magadból a feszültséget, neked is jobb lett. :-))))