 |
Fura volt Kisbendével bemenni a bölcsibe, főként meg nagyon másként viselkedett az én mosolygós, nyitott kisfiam, mint ahogyan szokott. Először is végig csöndben volt, el nem engedett és ameddig én hallgattam, hogy mi a napirend, a kaja, hogy ki, miért felelős, ő csak fogta a lábam és meg se moccant. Mint aki ott sincsen. Nem akart könyvet nézegetni, nem érdekelte a játék, és hiába volt nyitva az ajtó, eszébe se jutott kikukucskálni rajta, de még kinézni sem. Amikor aztán ölbe vettem, akkor egyszerűen csak tiszta erőből hozzám bújt, a vállamra hajtotta a fejét és azt hittem, hogy mindjárt elalszik. Így még soha, sehol nem viselkedett, komolyan megfordult a fejemben, hogy talán beteg lesz. Ettől a gondolattól persze ideges is lettem, és nyilván ez a feszültség okozta azt is, hogy az egész bölcsi dolog ma valahogy egyáltalán nem tűnt jó ötletnek.
Nem csoda ezek után, hogy a bölcsi se nyerte el a tetszésem. Egyáltalán nem olyan fényes, tiszta, vidáman színes, mint a magyar bölcsi volt. Inkább olyan... rendetlen volt az egész. Ahogy körbejártunk, nem olyan tiszta, rendes mint a magyar ovik, hanem eldobálva a földön a játékok, kiborítva a cerkák, elszórva a kockák, mindenütt rongyok lógnak, ágak, és csomó szemétnek kinéző tárgy. De nem tudom, hogy igazából ez jó vagy rossz, mert nem feltétlen az a jó persze, ha a gyerekeknek élére állva, fegyelmezetten kell viselkedniük, és játék közben itthon is szóródnak le a dolgok, és talán éppen az a jó, ha van egy kis káosz, mert ez a szabad játék jele. Nem tudom.
Azt igen, hogy a szuper ovi, ahol voltam tök hasonlóan nézett ki, és ilyen szempontból ez jó jel. De bevallom, nekem az is fura, hogy nincs egy fehér sem a gyerekek, sem a gondozónők között. Tudom, ez ronda rasszista hozzáállás, és nem is hoznám fel, csak tényleg fura néha, hogy ennyire kisebbségben vagyunk időnként és néha jó lenne egy ismerős arcberendezést látni.
Ráadásul a papírokat a csoportszobában töltöttem ki, ahol a gyerekek ott játszottak körülöttem. Kisbende addigra kicsit feloldódott és hajlandó volt elengedni és elkezdett játszani egy házikóval, amin rengeteg gomb volt és mind más hangot adott ki. És tök jól el is lett volna vele, ha nem jön oda egy éppen akkora fekete kisfiú, aki szintén ezt a játékot akarta, és hiába adtak neki mást, akkor is ez kellett neki. És olyan magabiztos volt, az én fiam meg ugyebár új is, idegen is, hogy kicsit se védte magát, inkább ment egy másikhoz. De a kisfiú úgy helyezkedett, hogy azt is leblokkolja, szegény Bendém meg ott állt két vonzó játék között és egyiket se érte el és elkezdett lebiggyedni a szája, és nézett rám kétségbe esetten, hogy akkor most őneki mivel szabad és láttam, hogy mindjárt sírni kezd, de addigra persze a gondozónő is látta, hogy gond van és kapott egy harmadikat. Szóval baj nem volt, csak az én szívem facsarodott össze, mert tudom, hogy ha ott hagyom, akkor millió olyan eset lesz, hogy egyedül kell megharcolnia azért amit akar és én nem leszek ott, hogy segítsek.
És igen, tudom, hogy ha nem most, akkor jövőre, vagy azután, és mivel fiú, ennél jóval nagyobb harcokra is számíthat. És hogy ez még elég baráti környezet, mert egyrészt négy gyerekre van egy gondozónő, másrészt a kicsik csoportjába került, ahol 6-tól 30 hónapos korig lehetnek a csemeték, tehát a 26 hónapjával ő a nagyok közé számít.
De akkor is rémes kilökni a világba, hogy álljon meg a maga lábán, még ilyen mini méretben is.
Ami nagyon gáz még, az a pénzügyi része a dolognak. Fizetni ugyanis akkor is kell, ha a gyerek nem megy. Tehát ha pl. eltöri a kezét és egy hónapig be se megy, nekünk akkor is ki kell csengetni a lovettát. És az összes kedvezmény annyi, hogy ha négy hétre előre bejelentem, hogy nem megyünk, akkor 10%-ot elengednek. Sőt, ha szünnap van az oviban (állami, piros betűs ünnep) és ők zárva tartanak, de nekem aznap menne a gyerekem, akkor is ki kell fizetni ezt a lóvét. Elvileg amikor a suliban szünet van, lehet olyat kérni, hogy Kisbende akkor soha nem menne és nem kell fizetni érte - de csak akkor, ha átkerül a nagyok csoportjába. Ami azt jelenti, hogy ha mi nyáron hazautazunk 6 hétre, akkor olyan 120 ezer Ft-t ennek ellenére be kell fizetni az oviba, ami azért hűha.
De mivel ez mindenütt így van, a dolog ellen sokat nem szólhatunk - mondjuk Zsolt azt mondta, hogy nagyon egyszerű, akkor július végén kivesszük az oviból és szeptember közepén visszaíratjuk. És ha ide nem veszik vissza, akkor bárhová máshová, de ezt a pénzt nem hagyjuk lenyúlni magunkról.
Szóval ezek a dolgok akasztottak ki - de az igazsághoz tartozik az is, hogy sok más dolog meg nagyon tetszett.
Például hogy az a nő, aki Kisbendéért felelős lesz, tényleg majd egy órán át mesélte, hogy mi, hogyan van náluk. És tetszett a profizmus, hogy volt neki egy listája, amin végig kellett mennie, hogy semmit ne felejtsen ki, az étkezéstől kezdve, hogy engedem-e, hogy arcfestékkel rámázoljanak a gyerek arcára, ha olyan napjuk van, vagy lefotózhatják-e.
Nagyon szimpatikus, hogy nem kell majd minden nap azt kérdezgetnem, hogy evett-e, mit játszott stb, mert külön van erre egy formanyomtatvány, amit minden egyes nap odaadnak a szülőknek, és ebben az is benne van, hogy hányszor kapott tiszta pelenkát, mivel és kivel játszott, milyen volt a kedve, mit és mennyit evett. Emlékszem, hogy annak idején az oviban milyen rossz volt, hogy nem feltétlenül tudom meg ezeket a részleteket, pedig milyen fontosak!
Ezen kívül kb 6 hetente kapni fogok egy nagyobb leírást is arról, hogyan érzi magát a gyerek, milyen részképessége hogyan fejlődik, és hogy egyáltalán milyen itt neki az élete. A pénzben amúgy a kaja benne van, és semmi mást nem kell vinni, csak pelenkát, popsitörlőt és váltóruhát. (Ezeket külön kosárban tárolják, amire a gyerek neve fel van írva, szóval amit neki viszek be, az az övé.) Amúgy mutatták, hogy váltóruháik nekik is vannak, mert bármi megtörténhet - és alá kellett azt is írnom, hogy tudomásul veszem, hogy játék közben a gyerek ruhája bepiszkolódhat. A nő amúgy kedves volt, Afsana a neve, és olyan nagyon megnyugtató volt minden, amit mondott, sokszor elmondta, hogy ne aggódjak, majd ő vigyáz Kisbendére, és hogy bármilyen kérdésem van, nyugodtan tegyem fel. És ezek igazán fontos dolgok.
De valami itten belül mégis azt mondja, hogy nem jó ez így, és nem kéne beadni. De én igazi paramama vagyok, akinek a rettegése akkora, hogy ez teljesen elnyomja a megérzéseit, szóval már megtanultam, hogy nem kell rájuk különösen figyelni. De attól még nem jó érzés volt Kisbendét elengedni, továbblépni vele egy következő szintre. Pedig ő már a harmadik gyerekem, és tényleg azt hittem, hogy csak megkönnyebbülést és örömöt fogok érezni, hogy végre egy kicsit lesz időm valami másra is. De ezt nem érzem. Csak a végtelen aggódást és szorongást.
Hát, nem tudom, ahogy írod, Te ismered magad, Marcsi, hogy ez most para, vagy hallgatás az ösztöneidre... Drukkolok, hogy megtaláld a jó megoldást.
Szerintem nem rasszista gondolat, amit írtál, úgy kéne lennie a gyerekek, gondozónők összetételének, amilyen a körülöttetek élő embereké. Azért az utcán látsz fehér ember is, ugye?
Nagyon meg tudlak érteni és szerintem is hallgass az ösztöneidre és az elsö benyomások igen is nagyon fontosak!!!! Itt Svájcban hasonló a rendszer, mikor bölcsit-ovit kerestem Marcelnek, mind a 6 db-ot megneztem, ami a közelben van és csak egyetlen egy volt, ahol úgy gondoltam, hogy jó szívvel ott merném hagyni Marcelt... a többi kaotikus, rendetlen, néha koszos, és inkább hasonlitott gyerekmegörzöre, mint ovira... Pedig itt is 2-3 gyerekre jut egy gondozó!!!
A fizetéssel is ugyanaz a helyzet, januarban otthon voltunk, marciusban betegek, igy Marcel két teljes honapot nem volt, megis ki kellett fizetni az egészet, még a kaját is....
Mondjuk legalább protokollt vezetnek arrol, milyen napja volt a gyerekeknek, ez jó, mert itt még az sincs, épp ha 2-3 mondatot ki tudok huzni az ovonöböl es 99,9%ban ennyit mondanak csak: Ma jó napja volt Marcelnek...".
Nem egyszerü döntesek ezek, kivánom, hogy találjátok meg a legjobb megoldást!!!!!!
Ja és szerintem se rasszista, amit irtal, mi azert kezdtünk el ovit-iskolat (es azzal együtt mas helyen lakast is) keresni, mert a körzetünkben lévö tele van szerbekkel, tamilokkal, koszovoiakkal, akik bár kedvesek, mosolyognak, de valahogy nagyon nem szeretnem, ha Marcel kivétel nélkül ilyenekkel jarjon egy csoportba....
Az a baj, hogy nem sok választási lehetőség van, mert ez az egyetlen sétálva is normálisan megközelíthető bölcsi, ami ráadásul nem csak 9-12-ig fogad. Mindenhol másutt ez az idő, ami nagyon kevés. Gondolj bele, elbuszozok vele 9-re, hazabuszozok, fél 10 (minimum) és két óra múlva fél 12-kor meg indulhatok is vissza. Két óráért az egész túl nagy macera. Az a baj, hogy nem vezetek, és nem akarom csak férjalapúvá tenni az egészet, mert az nem lenne fair. Meg amúgy is csak lakva ismerszik meg minden intézmény. Én otthon a gondosan kiválasztott, hipernépszerű, protekciós oviban is szívtam nagyot, amikor kiderült, hogy egyik óvó néni bipoláris, a másik meg simán csak utálja a gyerekeket, és csakis a szülőkkel kedves. Szóval én ezért se bízok már annyira magamban. Inkább nézem fatalistán - lesz ami lesz, ha nagyon szar, akkor egy hónap után elhozzuk a gyereket, vagy szeptemberben nem íratjuk vissza. :-)
Emlékszem, hogy amikor a nagyobbiknak kerestünk ovit, akkor megnéztünk jópárat. Volt olyan, ahol a gyerekeket kivitték az udvarra, ahol épp csak elállt az eső, minden tiszta sár volt, ott játszottak, aztán volt bunyó, egyik kisfiú támadt rá egy másikra, az ovi belül is zűrzavaros volt, likluk az egész, minden egy rakásra felstócolva, hogy legyen valami hely a gyerekeknek. A nejemmel szinte egyszerre mondtuk: túlélőtábor. Én csak arra gondoltam, hogy ha itt hagynám a gyereket, akkor jól érezném-e magam, és mivel a válasz az volt, hogy nem, hát kerestünk mást.
Nem példaként írom, mert minden a lehetőségeitektől függ, de azt gondolom, ha nem jó helyen tudod a gyereked, akkor folyamatosan problémát fog jelenteni az egész és nem éri meg.
Itthon meg ebben a nehéz helyzetben is a tanítványaink 2/3 része egy fillért sem fizet az ebédért, sőt amikor beteg a gyerek, az anyuka minden szívfájdalom nélkül bejön az ingyen ebédért és hazaviszi. Rosszabb esetben beküldi a lázas gyereket, hogy ebédeljen meg, mert ő még arra is lusta, hogy elbiciklizzen ötszáz méter. Az eszébe sem jut, hogy főzhetne is. És mielőtt bárki megkérdőjelezné, nem, nem annyira szegények, mert napi két doboz cigire, anyukának műkörömre futja. Ha még azt is fizetni kéne amit meg sem esznek itt kitörne a forradalom.
Kisbendére pedig nem találok szavakat annyira édes, nem csodálom, hogy pár órára is nehezen válsz meg tőle.
Erre csak azt mondhatom, hogy I know how you feel :-) Másfél évesen adtam be a harmadik kisfiamat, és ha nem lett volna muszáj (értsd dolgozni), lehet, hogy kihátrálok... És pillanatok alatt beszokott és nagyon megszerette! De amit írtál, hogy 4 gyerekre egy gondozónő! Hát, az csodálatos lehet, a magyar bölcsikben 12-14 gyerekre jut egy ...
Judit
Nem olvastam el a tobbi hozzaszolast, de en mindig azt az elvet kovetem, hogy ha mar felmerul bennem a gondolat, hogy hatha nem kene, akkor bizony azt NE tegyem, mert valami ott hibadzik...
NE add be, en azt tanacsolom, hiszen par orara igy is el tudtok menni kozossegbe jatszani, ha eppen igenyli...
Nekem szerencsém /legalábbis szerintem, gondolom sokak szerint meg nem/ volt és nem kellett se bölcsibe se oviba adni a gyerekeket. Pedig dologoztam, itthonról és mégis nekem ezerszer jobb volt, hogy minden rendben mire hazajönnek. Az óvoda sem tetszett itt is inkább gyermekmegőrző jellegűnek tűnt nekem, és a gondozók sem voltak kedvesek a gyerekekkel, pedig szerintem ez az egyik legfontosabb , nekem nem kell hogy már itt tanítsák őket csak szeressék és vigyázzanak rájuk. Semmi bajuk nem lett tőle hogy nem jártak oviba, a nagyok már tinédzserek ugyanannyi baráttal és remek szociális érzékkel mint az itteni fiatalok. Sőt, de ez már inkább az eltérő kultúrából fakad.
Ha nem bízol magadban, bízz Kisbendében! Majd rajta látod, hogy jó-e neki. Egy hónappal nem okozol neki életre szóló törést. És emlékszem, amikor először hazajöttem üres házra, mert minden gyerek intézményben volt, bizony sírtam... :)
Kedves Marcsi!
Hogy is kezdjem? Hasonló cipőben járunk, én most szoktatom nursery-be a 4 éves fiamat. Minden reggel sír, nem akar menni, pedig jól érzi magát. Lagalábbis minden délután ezt mondja. Enni semmit nem eszik, mert a brit konyha szó, ami szó: szar. Én is elgondolkodtam, hogy kell-e járnia, mivel az öccsével itthon vagyok, DE szptemberben iskolát kezd és nagyon-nagyon kell neki nem csak a gyerektársaság, de az angol nyelvtanulás is. Én is körbejártam 3 ovit, a legjobbat kiválasztottam, így az ovi valójában továbbra is jó, de mégis. Szerintem külföldön mi magunk is sokkal inkább sebezhetőnek érezzük magunkat, a gyerekeinket pedig még jobban. A pénz része pedig engem is lefagyasztott, horrible. Kérdezzétek meg esetleg, hogy úgynevezett kidi voucher nem jár-e, ami adómentesen 124 font/hó. Esetleg segítség lehet, persze nem nagy. És még egy tanács: a vezetés nagyon gyorsan megtanulható, ha teheted és legyőzöd a félelmedet, óriási szabadságot ad. Kitartást és sok szerencsét, vigyázz a kicsi Bendére! Emma