Három gyerekkel irány Anglia!

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

Minden lakásnak saját illata van. És minden országnak is. Budapestnek ma este virágbalzsamos illata volt. Késő estig egy barátnőmnél hédereltünk. Neki is két lánya van, és a csajok boldogan játszottak. Kisbende le-fel rohangált a lakásban, tologatta a kocsikat, építette a kockákat és boldogan mosolygott mindenkire. Mintha nem is vendégségben lennénk, hanem otthon. Nincs benne semmi elfogódottság, bárhová is megyünk, ő két perc alatt feltalálja magát. Amikor hazaindultunk már este volt. Sötét. Mégsem kellett még pulcsi sem. Rövidujjas, kellemes meleg volt. És a levegő tele egy csomó olyan virág illatával, amelyek kinn nincsenek. Vagy legalábbis nem felénk. És ott van még egy csomó olyan illat, ami annyira jellemző Pestre!

A kedvencem a dohos pincék illata. Különösen azoké, ahol kemény döngölt földpadló van. Már gyerekkoromban is odavoltam érte. Hosszan álltam a bérházak földbe vájt rácsos szellőzőjében, és élveztem a nagymelegben kifelé áradó hűvösséget. Igyekeztem minél nagyobbakat lélegezni, hogy tele menjen az orrom vele, és sokáig tartson. Ha dobozba lehete illatokat tenni, nekem ez lenne a kedvencem, amit drága pénzért is megvennék.
De most a pesti buszok illata is nosztagiával töltött el. Pedig ezt soha nem szerettem, gyerekként már akkor forgott a gyomrom, ha csak kinyílt a buszajtó és kiáradt belőle az a forró, émelyítő szag. De ma ez is jólesett. Olyan ismerős és otthonos volt. Magas is meglepődtem rajta, hogy mennyire más érzéseket vált ki belőlem, mint régen.

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

A mai kedvencem a fodrászüzlet illata volt, ahová a lányokkal mentem. Milyen fura, hogy ez már közös programpont, amire jönnek ők is velem. A fodrász, a kozmetikus, a nőgyógyász mind intim, személyre szóló választás. Én a saját fodrászomhoz már hosszú évek óta hű vagyok, és bár kipróbáltam párat Angliában is, nem találtam meg az igazit. Igy áttértem a házi hajfestésre, és hagytam, hogy megnőjjön a hajam. De már nagyon nehéz volt kezelni, és alig vártam, hogy végre visszakapjam a megszokott régi formám. Most először kísértek el a lányok is. Gyerekfodrászatban korábban is jártam velük, de gondoltam most már elég nagyok ahhoz, hogy kipróbáljuk a felnőtt verziót is. Imádták.

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

A legjobb az volt, amikor a tulaj kislánya egyszer csak odapenderült elénk és megkérdezte a lányokat nincs-e kedvük színezni. Naná, hogy volt.
Elszaladtak az üzlet végébe és aztán nem is láttam őket egy félórán át. Addig a hugommal dumáltam, aki szintén hajfesős-vágós napot tartott. Amikor eljött a lányok ideje, elmentem megnézni, mit is csinálnak. Hát aki azt hiszi, hogy a színezés filctollat és színezőt jelent, az a múlt század szülötte és végzetesen elavult. Ott ültek egy kupacban a kis csitrik és egy tableten digitális tortákat dekoráltak. Nagy élvezettel. Amikor mind megszépültünk, jöhetett a fagyizás. 22 fokban nem éreztük túlzásnak.
A legjobb az egész hazautazás dologban, hogy az ember olyan könnyedén belecuppan, mint egy régi, kitaposott cipőbe. Mintha soha nem ment volna el. Olyanok a fények, a házak, az ízek pontosan amilyenek voltak. Kellemesen ismerősek.
A lányok is nosztalgikus hangulatba kerültek, amikor végigsétáltunk az Andrássy úton, és élvezettel fedezték fel, hogy jé, hát idejártunk oviba, itt a Hősök teri angyal, az újságos bácsi, akinél mindig vettünk Barbie magazint, az arsitaképző, ahová hetente háromszor tornáztak, a Benczúr kert, ahol olyan sokszor játszottak. Ismerős és otthonos. Mégis távoli és furcsa. Azt hiszem ez a kettősség már örökké velünk marad, akárhol is fogunk élni. Akárhol is fognak élni.
Merthogy ha megkérdezem őket, hogy szerenének-e hazajönni, hazaköltözni, akkor nem tudnak dönteni. Itt is, ott is vannak már emlékeik, amiket nagyon jó felidézni. Pro és kontrák vannak már az ő fejükben is. De abban mind egzetértünk, hogy most és itt jó lenni. Nagyon.
Azt már csak az én felnőttszemem látja, mi az, ami nem tetszik. Csak az én felnőttorrom azonosít egy csomó olyan szagot is, amitől űgy elszoktam, hhogy most szinte sokkol, milyen erővel vannak jelen.
Döbbenetes, hogy amint hazaérünk, Bíborkán és Zsolton rögtön kijön az allergia, ami kinn szinte egyáltalán nem jelentkezik. És nem csak ők fújják az orrukat, én is nehezebben lélegzem. Sok a por, nagy a szmog, és szinte érzem, hogy az orrüregemet marja a beszívott levegő.
És a cigi... nem mondom, hogy kinn nem dohányoznak az emberek, de valahogy nem érzem lépten nyomon, hogy cigifüstfelhőben járok, hogy szinte beleütközöm a nikotinfalba.
És ami még roszabb - a hajléktalanok bűze, ami folyamatosan jelen van. Ezt a gyomorforgató szagot lehetetlen megszokni. Ott van a villamoson, a körúton, a parkokban. Döbbenetes sok helyen és erővel. Olyan mértékben leépült emberek ülnek a legszebb helyeken, hogy szinte fizikailag fáj rájuk nézni. Szembesülni ezzel az embertelen nyomorúsággal, ami ebben a szikrázóan szép napos időben még sötétebb felhőt vet.