Három gyerekkel irány Anglia!

Sikította a lányom boldogan, amikor egy másfél méteres teknős átúszott a fejünk fölött. Nagy élmény volt látni az őszinte örömét, de a birminghami kirándulás nem csak ezért volt igazi élmény. Végre megjött a szép idő, szikrázott a napfény és együtt volt a család. Merthogy ez utóbbiból itt sem jut annyi, mint szeretnénk.

Jajj, de jó neked, most vásárolhatsz egy csomó dolgot! - írta a nővérem, és bizony ez a mondat elgondolkodtatott. Olyan jó is ez? Be kell vallanom, bár imádok vásárolni, ez a mostani beszerzési lista, amin már egy hete gyártjuk a pipákat, egyáltalán nem szórakoztat.
Márciusban kezdtünk összepakolni. Selejteztem, pakoltam, kidobáltam, rendszereztem, míg végül összejött az a 250 kiló, amit magunkkal hoztunk. Soknak tűnik, mégis messze van egy normális háztartás felszereltségétől. Hiszen ki hozna magával porszívót, vasalót, nyomtatót - csupa olyan dolgot, amit otthon nap mint nap használ az ember, mégis túl súlyos a költözéshez.
Tehát egy hete, mióta itt vagyunk, nap nem telt el vásárlás nélkül. Anglia pedig nagyon is jó hely a pénzköltésre, hiszen annyi új dolog van. Még egy olyan máskor egyszerű döntés is, hogy milyen tejet-vajat-kenyeret vegyen is az ember, hirtelen óriási kaland lesz, hiszen itt minden más csomagolású, ízű, állagú.
Órákon át tudnék nézelődni mindenhol, ám erre három gyerek mellett nagyon kevés esély adatik. A bevásárlás tehát háromféleképp történhet. Vagy az ember berohan három gyerekkel a boltba, és villámgyors mozdulatokkal összesöpri ami kell. Vagy elmegy apa egyedül (mert ő jobban tud cipekedni) és az asszony addig vagy egy parkban sétálgat az aprónéppel, vagy otthon, a négy fal között vár, míg a férje hazahozza a dolgokat. A harmadik lehetőség eddig egyszer jutott ki, amikor fogom a legkisebbet, és imádkozom, hogy aludjon, ameddig egy kicsit körbenézek, mi minden van itten. Persze Bendének esze ágában sem volt végigaludni, tehát hazafelé ugyancsak szedtem a lábam, hogy ne legyen túl nagy balhé.
Ráadásul minden vásárlásnál ott van a fejünk fölött a naptár is - nem az örökkévalóságnak vásárlunk, csak egy évig maradunk. Akkor pedig jó a legolcsóbb, nem kell semmi extrát tudnia, szépen kinéznie, hiszen valószínű, hogy úgyis itt hagyjuk, kidobjuk. Ez a fajta spórolós nézegetés, szintén nem az a nagy örömforrás, ami felpezsdíti az embert.
De a legnagyobb nehézséget mégis az okozza, hogy eldöntsük - nyaralunk, vagy sem Angliában? Merthogy alapvetően ugyanazt csináljuk, mint otthon, csak új telephelyen. Egy csomó dolog nem változik. Tiszta ruha, ennivaló, rendes otthon itt is kell a gyerekeknek.
De ameddig egy nyaralás alatt az ember étteremben eszik, minden újra nyitottan kóborol, és hagyja szétfolyni az időt, egy új otthonban már nem feltétlen engedheti meg magának. Sokkal jobban hasonlít ez a megszokott napi robothoz. Merthogy a dolgokat bizony intézni kell - háziorvost találni, bankszámlát nyitni, tévét előfizetni, internetet szerezni, és persze megismerkedni az egész rendszerrel. Merthogy így, kívülállóként, ez sem feltétlenül egyszerű. Ki gondolta volna, hogy például az, hogy a háziorvoshoz bejelentkezzünk, négyszeri látogatást igényel. Egyszer elmentünk, és adtak jelentkezési lapot. Másnap visszavittük, és adtak időpontot. Harmadszorra megvizsgáltak engem, Bíborkát és Bendét. Másnap, külön Zsoltot és Borsikát.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy a PKU is bonyolítja a dolgokat Borsinak még nincs hivatalosan dietetikusa (noha vele már otthonról felvettük a kapcsolatot) mert hozzá csak az orvos előre megírt levelével együtt lehet elmenni, amit csak öt munkanap múlva adnak ki, tehát kedden mehetünk érte. Ezt kell majd elküldeni a birminghami gyerekkórházba, ahol anyagcsereközpont van, és majd ha ez beérkezik, na, majd akkor kaphatunk időpontot a dietetikustól, aki majd megírja, hogy milyen recepteket kell felírnia az orvosnak, aki majd ezt elküldi a gyógyszertárba, ahonnan majd egyszer (a jó ég tudja mikor?????) megjönnek a tápszerek. Szóval sok-sok kör után juthatunk el mindenhez.
Szóval szabadidő és kötelesség között egyensúlyozva, az első nagy kirándulásra csak egy héttel a költözés után tudtunk sort keríteni. Szerencsére Birmingham nem okozott csalódást. Kanálisok, hajók, vörös téglás angol házak. De persze a lányokat nem ez bűvölte el, inkább a Sealife Centerre voltak kíváncsiak, ami igazán komoly attrakció. Óriási akváriumok, medúzák, teknősök, hódok. Persze a 4D mozi volt a kedvencük - és hogy mitől jobb ez, mint a klasszikus 3D? Hát itt vizet fröcsköltek, szél fújt az arcunkba, valódi buborékok repdestek köröttünk és a szék is rezgett, amin ültünk, amikor jött az ijesztő rész.
És csak ezután jött a cápás akvárium, ahol az óriási teknősök mellett ott úszkált a pörölyfejű cápa is, ami az idei év nagy újdonsága Birminghamben, és ami olyan közel úszott el a fejünk felett, hogy szinte megsimogathattuk volna a hasát.
Szóval kellemes napunk volt, de a legjobb az volt benne, hogy végre együtt volt a család. Se munka, se idegesség, se határidők. Még vásárolni se kellett. És engem is meglep, hogy ezt mondom, de még ez utóbbit is élveztem.