Három gyerekkel irány Anglia!

Ahogy hallom, otthon beköszöntött a szürke, hideg ősz. Vicces, hogy itt viszont egyre szebb az idő. Ragyog a nap, jó meleg van – mi se tudtunk megmaradni a négy fal között.

Az iskola itt is szeptember elsején kezdődik – tehát holnap. De nem nekünk. Mi ugyanis még mindig várunk a hivatal levelére, hogy hová is osztották be a lányokat (és erősen keresztbe tesszük az ujjunkat, hogy egy suliba kerüljenek!) Mivel előre megmondták, hogy pár nap késéssel számolhatunk, nem aggódom, és türelmesen várok. Pedig már teljesen odavagyok, hogy megvehessem a lányoknak az iskolai egyenruhájukat. Már feltérképeztem a környékbeli boltokat, és már csak a színkódot várom, hogy piros, kék, szürke vagy zöld pulcsi kell a fekete-kék vagy szürke ruhákhoz. Már ha marad még valami, mert ma szinte forrott a város, ennyi embert még soha nem láttam a városközpontban. Szerintem mindenki most akarta beszerezni, ami az iskolás gyerekének kell.
Mi is vásárolni mentünk – de csak amolyan kis kedves haszontalanságokat vettünk. A célunk a egyfontos volt volt, ahol már a múlt héten vettünk mazsorettbotot és óriás pompomokat. Ám kiderült, hogy a közös produkcióhoz, amit a lányok terveznek, mindegyikőjüknek saját darab kell.
A város pedig ma igazán a legszebb arcát mutatta. Tele volt fénnyel, élettel. A vásárlás után megtaláltuk a hattyús parkot, és a barátság falát, ahová bárki kiteheti a saját kis gravírozott műanyag lapját a saját és a legjobb barátja nevével. (Ez van a képen a lányok háta mögött.) Egyszerűen imádnivaló ötlet!
Egyre jobban kedvelem ezt a várost, minél többet látok belőle! Feltérképeztem már a séták során, mi hol van – hol lehet pisilni menni, pelenkázni, szoptatni (ugye a legfontosabbak) de a nagy könyvesbolt után (ahol egyébként 2 áráért 3 könyvet adnak!) megtaláltam a nagy könyvkiárusító boltot is (négy könyv 10 fontért), sőt már azt a helyet is tudom, ahonnan ingyen vagyis, majdnem ingyen lehet könyveket elhozni. A közösségi házban rengeteg könyv van kitéve, akinek már nem kell odaviszi, akinek kell hazacipeli, és a becsületkasszába dobja, amit odaszán (tájékoztatásul azért kiírták, hogy 1 fontot várnak el érte) – és nem ám gagyi könyvek vannak ott, az első amit felmartam rögtön Dan Brown Da Vinci kódja volt.
Amúgy az amazonon is sokat böngészek, mert ide az antikvár részleg is szállít, ahol a ponyvaregények többségét egy penniért kínálják (plusz 2.75 postaköltség) Ráadásul olyan vicces csemegéket fedeztem fel, mint a Boltkóros könyvek folytatása. Merthogy otthon ebből csak a Boltkóros naplóját és esküvőjét lehet kapni. De itt már megvan a Boltkóros csaj eltitkolt féltestvéréről szóló történet is, valamint a terhességéről és a gyereknevelés örömeiről szóló mű is. Ami tudom, nem az a nőművészeti szakirodalom, amivel eredetileg itt foglalkozni akartam, de hát azzal mentegetem magam, hogy nagyon jó kis nyelvgyakorlás ez is.
Amúgy már nem zsong a fejem az angoltól, aminek nagyon örülök. Mert az első két hétben iszonyú fárasztó volt, hogy este, ha lehunytam a szemem, továbbra is angolul zsongtak benne a szavak. Viszont a lányok egyre több angol szót használnak. Kicsit még engem is meglepett, amikor Bende felbukott és pityeregni kezdett, Bíbor ezzel a dumával szalad oda hozzá „Bende, don't cry!”