Három gyerekkel irány Anglia!

Hogy senki ne vádolhasson elfogultsággal, összegyűjtöttem azokat a dolgokat is, amelyeket annyira nagyon nem kedvelek itten a briteknél.

Ügyintézni Magyarországon sem éppen leányálom, de itt, Angliában valahogy még körülményesebbek a dolgok. Kezdjük a bankszámlánál. Ennek elintézése itt életbevágóan fontos dolog, mert a lakás számláit csak átutalással lehet kifizetni. De az angol bankszámla nyitásához rendelkezni kell angol címmel. Ennek bizonyításához pedig nem elegendő a bérleti szerződés felmutatása. Rendelkezni kell olyan számlával, amit az ember nevére állítanak ki. De ilyet nem kaphat a szolgáltatótól, csak ha már van bankszámlája. Tipikus 22-es csapdája.
A gordiuszi csomót a helyi önkormányzat levele oldotta meg, amiben közölték, hogy nagyon örülnek, hogy itt lakunk, akkor mostantól számlázzák a helyi adót is nekünk. Ami a mi családunkra havi szinten kb 30 ezer Ft. Ezzel hozzájárultunk a rendőrség és a tűzoltóság működéséhez is.
Magyarul, ezzel sajnos havi kiadásaink növekedtek. De öröm az ürömben, hogy ezt a számlát a bank is elfogadta, így végre számlánk is van.
Megjegyzem, valahogy minden kicsit drágább, mint az ember gondolná. Otthon például ha kiadja az ember a lakását, akkor a kiadó fél fizeti az ügynökséget. Itt az fizet, aki kiveszi a lakást. Minden órát azonnal átírnak a nevünkre és azonnal elkezdenek jönni a számlák. (Mondjuk a vízműveké vicces volt, mert kérték, hogy becsüljük meg, hogy naponta hányszor megyünk WC-re, milyen gyakran fürdünk, van-e mosogatógépünk és mennyit főzünk itthon.)
Ugyanez a körülményeskedés jellemző a kirándulásokra. Nem nagyon éri meg csak úgy, spontán módon nekiindulni a világnak. Ha aznap veszem meg a buszjegyet, majdnem háromszor olyan drága, mintha két héttel előre beszerzem. Ha helyben veszek jegyet a múzeumba, akkor 20%-kal drágább, mint ha az interneten keresztül lefoglalom és kifizetem. Ráadásul akinek megvan a jegye, sorba sem kell állnia. Szóval a nem úgy megy, hogy jajj, de szépen süt a nap, induljunk neki! Hanem két héttel előre mindent leszervezek – és imádkozom, hogy legyen majd akkor szép idő.
Ugyanilyen merev a buszok működése is. Az nagyon szép, hogy alacsony padlós, és van kijelölt hely a babakocsik számára. Ám az már megdöbbentő, hogy csak és kizárólag ide állhatnak a babakocsik. És ha ez a rész tele van, akkor nem számít, hogy a busz többi része üres, a sofőr nem engedi meg, hogy felszálljon az ember, csak kiinteget, hogy teli vannak, sorry. És simán hagyják az embert 3 gyerekkel, babakocsival 20 percig szobrozni a zuhogó esőben. A szabály, az szabály.
Mint ahogyan a Shakespeare nevű pubból is kiküldtek minket, mert ott gyereket nem szolgálnak ki. És olvastam már olyan szálloda hirdetést is, amely kikötötte, hogy 10 éven aluli gyereket sajnos nem fogadnak.
Ehhez képest apró zűrzavart okoz csak a fejemben, hogy a városban 3 busztársasg is működik, és ha az egyikre bérleted van, attól még a másikon fizetned kell. És vasúttársaságból, áramszolgálatóból, is több van, és ezek közül szabadon lehet választani. Múltkor a bevásárlóközpontban állított meg egy nő, hogy mely gáztársasághoz tartozunk, és tudom-e, hogy van olcsóbb megoldás is. (Olyan zavartan néztem rá, hogy egyből levette, fogalmam sincsen ezekről a dolgokról – amikor otthon meséltem Zsoltnak, ő is nevetett, és közölte, az elmúlt két hétben igazán rájöhettem volna, hogy a lakásunkban nincs gáz. Hoppá.)
Ez a spórolás amúgy jellemző az angolokra. Itt mindenki kuponokkal szaladgál, millió hűségkártyája van, regisztrál a neten és gyűjti a pontokat. Ha hármat veszek, az nem drágább, mint a kettő, és a kettő is csak hajszálnyival drágább, mint ha egyet veszek. Aki pedig csak egyet vesz, az is kísértésbe esik, ha a másodikat ugyanabból féláron kínálják. A bevásárló utcában egymást érik az „egyfontos” boltok, ahol egyébként nagyon is klassz dolgokat lehet kapni. Ennél már csak a 99 pennys boltból van több, aminek a reklámja az, hogy „minden penny számít” Szóval vásárolgatni sem érdemes spontán módon, jobb ha az ember megnézi előre a helyi újságban, hogy hol van akció, és ügyeskedik.
Nem mondom, hogy ezek a dolgok elviselhetetlenül nehezek, vagy zavaróak – csak hát hozzá kell még szoknom. Meg aztán nem is szeretek a rossz dolgokon rágódni. Sokkal boldogabbá tesz, amit ma este a lányom énekelt, egy röpke zenés műsor keretében: „Bár nem akartam Angliába jönni, be kell vallanom, hogy tévedtem, mert itt minden nagyon jóóóóóó!"