 |
London nagy álma volt mindkét lányomnak, hiszen Borsika kedvenc meséjében Pán Péter a Big Ben előtt repül el, és ide akad be Hook kapitány hajójának horgonya is. Mivel London alig egy óra vonattal, úgy tervezzük, hogy gyakran fogunk idelátogatni. Kell is, mert ebben a városban van mit nézni. Mivel nem akartuk, hogy a gyerekek rögtön "London-mérgezést" kapjanak rövid látogatást terveztünk, laza programokkal. Egy kis Tower, egy kis Tower Bridge majd piknik egy parkban.
Nem a mi hibánk, hogy mindez maratoni hosszúságúra nyúlt - csakis London tehet róla. Mert képtelenség otthagyni.
Bevallom, London nekem nagy szerelmem. Tudom, mindenki azt mondja, hogy élhetetlen, mocskos, büdös nagyváros, tömeggel, bevándorlókkal és hihetetlen drágasággal. Igen, ez mind igaz, nem tagadom. Én mégis imádom ezt a várost.
Pedig kaptunk rendesen, amint megérkeztünk. Ködös, nyirkos, szürke idő volt, és nagyon is esőre állt. Ráadásul a metrónak, aminek a Towerbe kellett volna vinnie minket, lezárták pár állomását, az odavezető utakat, és hihetetlen meleg, párás volt az aluljáró ahol persze lift nem volt, így a babakocsit emelgetni kellett.
Ám amikor végre odaértünk a Tower Bridge megállójához ahol egy kosztümös véres fejű kísértet jött szembe, rögtön visszatért a mosoly az arcomra. Igen, ezt szeretem Londonban, hogy mindig meg tud lepni valami vicces dologgal. A lányoknak csak úgy kerekedett a szeme, mert aztán vámpír, malacfejű rém és egyéb szörnyek osztogatták a szórólapokat, hirdetve a London Dungeon rémségeit.
Innen már vigyorogva sétáltunk el a Tower Bridge-ig, ahol épp ugyebár felnyitották a hidat, majd átsétáltunk a Towerig, és kezdődött a tömény történelemóra. Mert a lányok kérdeztek és kérdeztek, én meg próbáltam mindent megválaszolni. Leginkább VIII. Henrik keltette fel a kíváncsiságukat, és azt akarták tudni, hogy vajon akkor ez egy gonosz ember volt-e? Hűűű, ez jó kérdés. Két feleségét ugyan lefejeztette, de a válasz mégsem egyszerű. Aztán persze a megvásárolt Tower tájékoztatóból kiderült, hogy elég sok rokonát eltette láb alól, még többet bebörtönöztetett, szóval már majdnem rámondtam, hogy igen, de akkor nehéz megindokolni, miért csinálnak olyan édes kis VIII. Henrik ruhás plüssmacikat is.
Azt se nagyon tudtam elmagyarázni, miért itt tartja a királynő a koronáját? Miért nem hordja? Azt szerencsére tudtam, hogy neki a Koh-i-Noor gyémánt miért nem hoz balszerencsét – mert az átok csak a férfiakra hat! De hogy van-e a királynőnek otthon is koronája, azt már nem tudtam.
Viszont abba biztos voltam, hogy műanyag koronát nem viszünk haza (pedig volt ám) és koronás ceruzát sem (egy vagyon volt) – vettünk viszont eredeti libatollas tollat, amit tintába kell mártogatni (ez volt Bíbor nagy álma, és kiderült, hogy gyönyörűen tud vele írni, szóval nehéz lesz legközelebb amikor tanulunk beadnia nekem, hogy ő csak csúnya macskakaparással tud írni). Borsi is megkapta az „álmát”, egy valódi (műanyag) kardot, amivel talán nem tudja kiszúrni a szemét.
A záporozó kérdéseket csak a kosztümös lovagi torna szakította félbe, amikor is a gyerekek megtanulták, hogyan van angolul a paraszt, mert a párviadalom nemes egyszerűséggel le-"peasant"-ozták a tömeget. De csak a móka kedvéért, mert egyébként itt a Towerben mindenki extra udvarias, és amikor a díszruhás hölgyeket kérdeztük, hogy szabad-e egy fotót készíteni róluk, minden mondatuk végén ott csilingelt a "my lady" megszólítás.
A nagy kalandok után már csak egy kis piknikhez volt kedvünk, amire félve indultunk el, mert olyannyira lógott az eső lába, hogy szinte a talpát szagoltuk. De gondoltuk, olyan brites dolog lesz bőrig ázni (és volt nálunk esőkabát is) Bátraké a szerencse, mert a Regent Park csodaszép volt, és bár minden jel erre utalt, végül nem esett.
Újra rá kellett jönnöm, hogy Londonban a parkok a legszebbek. De talán mind közül a legcsodásabb a Regent Park. Hatalmas, tiszta, gyönyörű, ápolt, gondozott. Nagy rózsakerttel, japánkerttel, vízeséssel, szökőkúttal. És amilyen zsúfolt volt a belváros, olyan nagy volt itt a tér. És rájöttem, hogy ez a város minden szörnyűsége ellenére ezért élhető mégis. Mert ahogy itt sétáltunk, volt lengyel esküvői fotózás, japán turistacsoport, néger WC-s bácsi, koreai mókust etető hajléktalan. Tarkabarka, de nagyon udvarias kompánia volt ez, ahol mindenki megtartotta a tisztes távolságot, és kényelmesen elfért.
Ettől függetlenül örülök, hogy nem Londonban lakunk – valószínű, hogy a Regent Park környékét úgyse tudnánk megfizetni. Vendégként viszont remélem, a legjobb részeit élvezhetjük!
