Három gyerekkel irány Anglia!

Amikor még Budapesten éltem állandóan tömegközlekedtem, és gyakran figyeltem, hogy mit olvasnak ilyenkor az emberek. Persze ha olyan lap volt a kezükben, amibe én is írtam, igyekeztem közelebb furakodni, hogy lássam, amikor odalapoznak, ahol az én cikkem van. Izgalmas dolog visszajelzést kapni arról, hogy jó-e amit az ember alkot. Talán ezért is szeretek annyira blogolni, mert úgy érzem, hogy több emberhez jut el, amit leírtam.

Ez persze számszerűen nem igaz - az a napi 1-2 ezer olvasó, aki rámkattint köszönőviszonyban sincsen azzal a több tízezres olvasótáborral, akik mondjuk egy Kismamát vagy egy Nők Lapja Évszakokat olvasnak. Nekem mégis többnek tűnik, mert azonnali és közvetlen. Ha tetszik, akkor dicsértek, ha hibás, javítotok, ha uncsi, hagyjátok a fenébe.
Bevallom, bár néha megvisel egy-egy komment, mégse tudnám megszüntetni ezt a lehetőséget, mert állati izgalmasnak találom amit ti tesztek hozzá az én írásaimhoz. A kommenteknél már csak emileket szeretem jobban. Igaz, a válaszolásban már nem vagyok annyira jó - de leginkább azért, mert gyakran merül fel olyan kérdés, amiről azt érzem, hogy több embert is érint, nem csak a levélírót és akkor inkább a blogon írom meg a véleményem. Vagy ott hosszabban.
Nem tudnám megszámolni, hogy hány ember írt nekem levelet az elmúlt két évben a blog kapcsán. Van, aki azóta már szintén Coventryben lakik, és tök jóba lettünk. Van akinek a blogját azóta én is rendszeresen olvasom és imádom. A legtöbb emberrel ugyan 1-2 levél után elhal a kapcsolat, de ez tök normális dolog, hiszen sokan, csak információt kérnek, és nincs miért tovább írni, ha az megvan. Arról se lehet hosszan levelezni, ha valaki egy bejegyzés után privátban megírja, hogy ez nagyon tetszett neki, mert bármilyen jólesik egy ilyen levél, válaszolni azért nehéz rá.
A legtöbb ember amúgy aki ír főként azt mondja el, hogy mennyi sok közös élményük van velem. Merthogy idegennek, expatnak, bevándorlónak (kinek melyik kifejezés a kedvesebb) lenni nagyrészt hasonló érzelmeket mozgat meg az emberekben. Nehéz eljönni, nehéz hazamenni, könnyű beleszokni a jóba és furcsa figyelni a helyi szokásokat fokozatosan felszedő gyerekeket. Ezek amúgy a kedvenc leveleim, izgalmas, amikor valaki saját magáról mesél, hogyan él ő, merrefelé, mit csinál, mit tapasztalt, és az alátámasztja vagy sem az én élményeimet.
Azzal sincsen bajom, ha valaki információt kér. Szívesen megírom, amit tudok, mert emlékszem még, hogy mielőtt kiköltöztünk, én is felkerestem virtuálisan néhány Angliában élő magyart és állati kedvesek voltak és sokat segített nekem amit írtak. (Akárcsak most a spanyolosok!!!)
A baj csak az, hogy az én segítségem eléggé korlátolt mértékű, hiszen a tapasztalataim nagy részét már megírtam a blogban - iskola, egészségügy, költözés. Mivel a kérdések nagy része erre vonatkozik, ezeket a bejegyzéseket direkt külön kitettem a blog mellé a megfelelő linkekkel együtt, hogy ne kelljen magamat ismételni.
Persze kapok mindig furcsa leveleket is, amikkel nehéz mit kezdeni. Persze a beteg gyerek sokszor felmerül a levelekben, amit én maximálisan értek - itt van az én Borsikám, és átérzem, hogy annak, akinek van egy ilyen nehezítés az életében, különösen nehezen mozdul külföldre, mert a gyerek érdekét nézi és fél, nehogy rosszul járjon a cserével.
De nehéz mondjuk azzal mit kezdeni, amikor valaki megkérdezi, hogy neki, mint magyarnak mit kell fizetnie ha a gyerek kórházba kerül, mire én írok egy hosszú levelet, hogy semmit, mert EU-s tagország vagyunk, és a gyereknek amúgy is minden ingyenes, még a lázcsillapító is 14 éves koráig, de például Walesben azt hiszem ez 21 éves korig is tart. Válasz persze nincs a levélre, még egy köszönöm se, de ez nem gond. Annál inkább rosszul esik, amikor olvasom az illető blogját, ahol két nap múlva megjelenik a bejegyzés: "Sajnos úgy néz ki nem tudunk Angliába költözni, mert a gyerek gyógykezelését nem tudnánk megfizetni..." Ilyenkor azért elmegy a kedvem a levelektől, és olyan értelmetlennek érzem azt a félórát, amit azzal töltöttem, hogy írtam neki.
Az is előfordult már, nem egyszer, hogy valaki felajánlotta, csináljunk közös vállalkozást. Merthogy itt olcsó a játék, a gyerekruha, mi lenne, ha én hazaküldeném a cuccot ő meg otthon eladná. Segítsek már neki, mert nincs munkája, ez neki éppen jó lenne, és nem ismer mást itt Angliában. Ilyenkor is fogom a fejem, mert egyfelől se időm, se kedvem ilyen vállalkozásba fogni (nem tudom, ez nem derült ki a blogból???) de ha lenne, akkor miért egy vadidegennel szövetkeznék, akiről korábban még semmit se hallottam? Az OK, hogy ő senkit nem ismer itt, de nekem azért elég sok ismerősöm van Magyarországon.
Persze ez nem kirívó eset, a Határátkelő blogján olvastam, hogy egy Dél-Amerikában élő csaj kapott olyan levelet, hogy költözne ki valaki, kell a segítség. Visszakérdezett: miben. Mire a válasz. Lakást, állást szerezni, tolmácsolni, és persze nyelvet tanítani neki, mert még nem beszél spanyolul. Megjegyzem - szintén egy vadidegen kérte mindezt.
Az utóbbi párhónapban mindenesetre egyre sűrűsödnek az inboxomban az útra készülő emberel levelei. Mintha egyre többen és többen éreznék úgy, hogy menniük kell Magyarországról. Ezért gondoltam, hogy összeírok pár szubjektív tanácsot azoknak, akik Angliába készülnek és kéne nekik egy gyors lista arról, hogy mire figyeljenek. Nem mintha szakértő lennék a témában, de talán van, akinek hasznos lesz. Aki pedig ki akarja egészíteni, vagy javítani - tegye meg nyugodtan a kommentek között. Vagy írjon levelet! Akármiről!

1. Anglia nem egyenlő Londonnal. Ezt muszáj leszögeznem, mert még a saját ismerőseim, akik olvassák a blogot, is gyakran kérdezik, hogy milyen nekünk Londonban és nagyon meglepődnek, hogy nem ott lakunk. Gyakran kapok olyan leveleket is, amelyek arról faggatnak, hogy mennyi Londonban egy lakás, vagy milyen a közlekedés babakocsival. Mit mondjak, erről körülbelül annyi infóm van, mint mondjuk Pécsről. Jártam már ott, van némi képem, de szakértőnek nem nevezném magam. Amúgy London csodás hely - de a legdrágább megoldás, minden szinten. Persze a multik és a zsíros állások nagy része ott van, aki ilyenben utazik, annak jó célállomás. De aki mondjuk mosogatni és takarítani jönne ki, az vidéken jobban jár, mert a londoni ár töredékéért tud házat bérelni.

2. Informálódj! De könyörgöm, ne csak blogokból! Tudom, a blogot kellemes olvasni, pláne ha egy kellőképp pozitív szemléletű ember írja, aki nem feltétlen a rosszat keresi. De megjegyzem, rossz mindenütt van (és pesszimista blogok is...) de a blog szubjektív, egy ember saját szűrőjén át mutat be egy országot, és nem feltétlen vagy te is ebben a cipőben. Persze blogot, fórumot és facebook közösségeket érdemes meglátogatni - de ha igazán meg akarod tudni, milyen az élet az adott országban, nézd meg az adott város honlapját, az állami információs honlapokat. Igen, ezek angolul vannak, de előbb-utóbb úgyis ezeket kell majd követned, ha képben akarsz lenni. Vedd elő a szótárat és a gugli fordítót. Találd fel magad, mert ez olyan lépés, amit előbb-utóbb úgyis meg kell tenned.

3. Ne indulj a semmibe! Persze az jó buli, ha az ember 20 éves, és nyilván vannak olyan helyzetek is, amikor muszáj így dönteni, de könyörgöm, ne cipeld ilyenkor magaddal az egész családot kutyástul és biciklistől. Én ugyan nem vagyok a családok szétszakításának híve, de néhány hetet-hónapot érdemes összeszorított foggal is kibírni, míg előre megy az egyik szülő, munkát keres, lakást bérel. Gyerekkel ugyanis állati drága a szálloda, nyilván öt embernek már senki nem tud "átmeneti" szállást biztosítani, és a munkakeresésben is akadály, ha folyamatosan a gyerekeket is felügyelni kell.

4. A lakásbérlés nehéz! Aki még nem járt külföldön az el se tudja képzelni, hogy az angol ingatlanbérlés milyen macera. Ajánlólevél (persze angoltól és angolul), hitelbírálat (az elmúlt fél-egy évnyi bankszámlakivonattal) és munkahelyi igazolás kell hozzá. Ha ez nincs, akkor az ügynökséges 80%-a szóba se áll veled. Ha mégis, fél évnyi pénzt legombolnak az ügynöki jutalékon felül. Ja, és amit el szoktak felejteni az emberek, hogy a lakbéren felül húzós összeg még a counil tax (helyi adó) amit a kecó után kell fizetni, neked. Ez 100 font körüli összeg - mindenhol más, várostól, kerülettől, ház nagyságától függ.

5. Nincs ingyen bölcsi! Tehát három éven aluli gyerekkel itt lenni szívás. Az iskola és az egészségügy ingyenes - de annyira, hogy még tolltartót se kell venni. A bölcsiért viszont fizetni kell, méghozzá egészen durva összegeket. Napi 20-40 fontot simán elkérnek érte, akár többet is.

6. A segély összege nagy - de dolgozni kell hozzá! Az angol szociális ellátórendszer nagyon jó, de csak akkor jár, ha dolgozik az ember. Az itteni családi pótlék nem sok, de hozzájön ehhez még egy fizetéskiegészítő visszatérítés (working tax credit) is az államtól, ami akár meg is duplázhatja az ember fizetését! A nagycsaládosok és az egyedülállók komoly segítségben és pénzben részesülnek - de csak akkor, ha van munkájuk. Előtte a válasz annyi: illegálisan tartózkodsz itt, nem jár semmi. (Ez a hivatalos szöveg...)

7. A papírmunka sok és bonyolult! Egy-egy igénylőlap kitöltése órákig is eltarthat még nagyon jó angoltudással is. Ebbe neked kell belevágnod, mert senki nem csinálja meg a két szép szemedért.

8. Csak türelem! A bürokrácia malmai lassan őrölnek - akár egy év is eltelhet, míg az ember megkapja a neki járó állami juttatásokat, de akkor viszont egy évre visszamenőleg! Viszont addig ki kell bekkelni saját forrásból.

9.Minimális angoltudásra szükség van! Igaz, az orvosnál és az önkormányzatnál is lehet kérni tolmácsot, de legalább ezt, el kell tudni mondani. A boltban viszont a reklamáláshoz nem biztosítanak efféle szolgáltatást. A lényeg, hogy ne pánikolj és találd fel magad!

10. Oldd meg egyedül!. Ez nem azt jelenti, hogy egy magyar se fog segíteni - de azért erre ne építs. A legtöbb kinn élőnek megvan a maga élete, munkája, gondja - nem fognak téged kísérgetni. Te se kérnél meg otthon egy vadidegent, hogy menjen már el veled az adóhivatalba és segítsen papírokat kitölteni. Itt se lesznek lelkesebbek. Ez nem azt jelenti, hogy ne éreznék át a helyzeted és ne adnának információt és ne számíthatnál rájuk, ha baj van. Csak hát ezzel nem érdemes visszaélni, főleg nem a legelején.