Három gyerekkel irány Anglia!

Itthon vagyunk és jól. Ez a lényeg. Ma is tanultunk valamit a legkisebb gyerekünkről, aki eddig még nem sokat mutatott a beteges arcából.

Mondjuk sejthettem volna, hogy ő is könnyen és durván lázasodós fajta lesz - ilyen az apja is és ilyen a nagyobbik lányom is. Mindkettő láza pillanatok alatt képes az égbe szökni, de annyira, hogy a férjem huszonévesen egyszer elájult a buszon, amikor megpróbált betegen hazamenni.
Nekem ez a láz dolog nagyjából ismeretlen fogalom volt addig, míg nem találkoztam velük, mert az én testhőm nem könnyen megy fel, még betegen is ritka, hogy 38 fölé kússzon a lázmérő. Bíborral aztán kiismertem a láz mikéntjét, szóval nem új nekem a váltott hatóanyagú adagolás és a hűtőfürdő - régi motoros vagyok láz témakörben. De hozzáteszem, Bíborral könnyű dolgunk volt - bevette a gyógyszert és ha nem is, akkor megkapta a kúpot. Kisbendénél ez a két tényező hiányzott.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy a láz számomra nem ismeretlen dolog, és hogy soha nem állítottam azt, hogy nem kell csillapítani, csak azt, hogy nem kell azonnal - és ezt amúgy most is tartom. Nekünk a doktor nénink azt mondta, hogy 38.5 fölött kell, és mi ehhez tartjuk magunkat. A láz hasznos dolog és a lázgörcs nem is feltétlen a hőtől függ, viszonylag alacsony hőemelkedésnél is előfordulhat, alkat kérdése. És hát Kisbende úgy tűnik erre hajlamos.

Szóval, hogy mi is történt: A férjem - akinek ma több ősz hajszála is lett - úgy mesélte, épp a gyerek mellett feküdt, és könyvet nézegettek, amikor egyszer csak Kisbende elájult és rángatózni kezdett. Előtte csak könnyű hőemelkedése volt, valószínű, hogy akkor kezdett el felkúszni, méghozzá brutális gyorsasággal, ettől lett Bende rosszul. A férjem azt mondja, hogy fogalma sincsen, hogyan csinálta, de egy kézzel gyorsan megnyitotta a csapot, másikkal a gyereket tette a hideg víz alá, a harmadikkal meg hívta a mentőket.
Nem tudja, meddig volt eszméletlen a gyerek, de ő olyan ideges lett, hogy a címünket is csak negyedszerre tudta elmondani, és különösen akkor lett rosszul, amikor közölték vele, hogy fektesse a gyereket a bal oldalára és figyelje lélegzik-e, de semmiképp ne tegye le, míg meg nem érkezik a mentő. Nem az a mondat, amit az ember szeretne bármikor is hallani.
A szirénázó mentő öt percen belül megérkezett, gyorsan néztek vércukrot, mértek lázat (akkor 38.8 volt), és elég gyorsan kiderült nekik, hogy ez "csak" lázgörcs, tehát a kórházba már nem szirénázva vitték be. Útközben megpróbáltak kanalat paracetamolt adni a gyereknek, de nekik se sikerült.
A kórházban a nővérek is megpróbálták ugyanezt, többféle módon is, de ők is kudarcot vallottak. Így végül adtak Bendének egy kúpot, de nagyon csóválták a fejüket, mert hát mi van akkor, ha antibiotikum kell a gyereknek, abban nincs kúp változat.
Szóval hosszasan vizsgálták Kisbendét, EKG-tól kezdve, fülész stb - és megállapították, hogy az alapbetegsége, ahogyan én sejtettem is, nem túl súlyos, enyhe torok-fölgyulladás, és mivel vírusos, nincs rá gyógyszer. Ám mivel csak kúppal lehet a lázát csillapítani, benn kéne maradnunk, mert azt csak szakképzett nővér adhatja be. (!!!!)
A férjem itt azért kicsit csóválta a fejét, és elmesélte, hogy nálunk Magyarországon ez tök máshogyan van, és adják csak oda a kúpot, majd mi ezt intézzük. Ez az orvos aki amúgy nagyon rendes volt, azt mondta, hogy tudja, hogy másutt recept nélkül is kapható a kúp és szerinte is tök jó szer - de itt ez a policy és elkezdett utána járni, hogy akkor mi a helyzet, ha a szülők olyan vállalkozó szelleműek és bátrak, mint mi vagyunk. Végül megszületett a döntés, hogy igen hazamehetünk, nincs szükség arra, hogy benn aludjunk. (Nem is hiszem el, hogy ezért otthon képesek öt teljes napig benntartani valakit...) és egy recepttel a kezünkben indultunk a kórházi patikába és egy igazolással a háziorvosnak, hogy legközelebb írjon fel nekünk bátran kúpot.
Addigra amúgy kicsit nyugodtabbak voltunk, különösen, hogy akkor már a magyar barátnőm jóvoltából a táskámban volt egy hatos adag Nurofen kúp, de gondoltam, azért kiváltjuk a kórházban a receptet is. Na, ott ért a meglepetés, mert közölték, hogy itt nincs, és ezt a receptet másutt nem is válthatom be, kérjek időpontot a háziorvostól és majd ő felírja, aztán majd megrendelik és majd megkapom. Mondom neki, hogy nemodabuda, komám. Mi van, ha a doki csak 2 nap múlva tud időpontot adni? Mi van, ha a megrendelt kúp újabb 2 nap múlva érkezik? Én innen addig haza nem megyek, míg nem ad kúpot. Mondta, hogy de nincs az egész kórházban. Mondtam neki, hogy muszáj lennie, mert Bende itt kapott egyet, szóval nézzen csak utána jobban. Megjegyzem, a doki, aki a receptet írta, számíthatott erre, mert direkt felírta a telefonszámát, hogy ha gond van, hívják őt. Hívták is, és kiderült, hogy van kúp, de más hatóanyagmennyiséggel, végül azonban kiderült, az is jó nekünk és hallelúja, végül egy doboz paracetamolos és egy doboz ibuprofenes kúppal jöttünk haza.
Amúgy az orvos szerint a lázgörcs semmiféle összefüggésben nincs az epilepsziával - bár a tünetek hasonlónak tűnhetnek, a két dolog totál más. Ám számíthatunk rá, hogy még többször is előfordulhat, olyan öt éves korra szokták kinőni. Sokat tenni ellene nem tudunk - sok hideg ital, és sok pucérkodás, hogy minél kevésbé melegedjen fel. (Nehéz azonban ezt betartani, ha Kisbende azért ordít, hogy neki igenis kell a vastag meleg takaró és kéri a pizsamáját...) Ja, és legközelebb nem kell bemennünk emiatt a kórházba, sőt orvoshoz sem. Persze csak akkor, ha a lázas gyereknél fordul elő és olyan 10 perc múlva láthatóan magához tért - láz nélkül azért lehet komolyabb dolog.
Ha az ember amúgy képes kívülről nézni a helyzetet és elvonatkoztatni attól, hogy a saját bőrére megy a játék, tök érdekes amúgy, hogy mennyire nem egzakt tudomány az orvoslás. Nemcsak országonként nagyon eltérő, de pár évenként is nagyot tud változni, és simán előfordulhat, hogy egy kórházban két orvos is tök különböző dolgot mond az adott dologról - ami azért velem előfordult már. Szóval a szülői józan ész azért az ilyen esetekben nagyon kell, mert különben az ember agya szó szerint felrobban attól, hogy nincs egyetlen üdvözítő módszer és út.
A kórházban amúgy végül olyan négy órán át volt benn a férjem, az utolsó kettőben már én is ott voltam velük. Kisbende elég bágyadtka volt és riadt, de amint hazaértünk feltámadt hamvaiból, mint a főnix és olyan önveszélyes mászásokat produkált a díványon, hogy azt hittem, megyünk vissza az ügyeletre két percen belül. Aztán rám feküdt és elaludt. Mélyen és láztalanul és vigyorogva ébredt. Már egész boldogok voltunk, hogy jön kifele a kórságból, de persze korai volt az öröm. Estére ismét jött a láz és ismét 39 fölötti lett. Szóval most kapott már egyik kúpból, másik kúpból, kapott hűtőfürdőt is és két órai folyamatos kűzdelem után elmondhatjuk, hogy 38.4... Nem mondom, hogy maximálisan elégedett vagyok.
Amúgy döbbenetes, hogy mekkora erővel ellenkezik minden gyógymód ellen. Bíbor is sírt mikor hűtőfürdőztük, de pár perc után feladta, utána már csak szívet tépően zokogott, de elfogyott az ereje és hagyta, csináljunk vele, amit akarunk. Bende azonban igazi harcos. Rúgkapál, üvölt és ki akar mászni és nmegyedóra után is ugyanolyan erővel tiltakozik, mint a legelsőben, két felnőtt kell hozzá, hogy benn tartsa a kádban. Hozzáteszem a lázmérőzés közben is ugyanezt a döbbenetes balhét vágja le, ami pedig nem fájhat neki, mert a hóna alatt mérjük. Esküszöm, még a kúpot viseli a legkönnyebben. Ja, és hogy teljes legyen a kép: Bíbort a hűtőfürdő úgy kimerítette, hogy utána rögtön elaludt. Bende viszont kifejezetten felpörgött tőle és így éjfélig szórakoztatott minket az igényeivel, miszerint egy kicsit még enne, egy kicsit még inna, legyen mese, legyen olvasás, legyen anya, most már apa, másik párna kell, Thomasos takaró... alvás viszont neeeeeeem...  Nem egy tankönyvi gyerek. :-)
Ja, és hogy legyen csattanó is, Borsi elkezdett köhögni, méghozzá nagyon csúnyán... szóval folyt köv...