Három gyerekkel irány Anglia!

Nálunk mostanság ezerrel dúl a Brownies őrület. A lányok imádnak a foglalkozásokra járni, és szinte minden hétre jut valami extra program is. Volt színielőadásuk, jártak a polgármesternél, egymás után csinálják a kihívásokat és szerzik a felvarrható jelvényeket. Ráadásul a hétvégén még ottalvós Brownies buliban is voltak. Tábornak indult ugyan, de aztán az eső közbeszólt.

A terv az volt, hogy sátorban alszanak, hálózsákkal, és egy nagy erdőben - ami ugyan elkerítve van mindentől, de azért mégiscsak megvan a vad terep illúziója. Csak hát ugye az eső... az már három hónapja minden egyes nap esik, ezért a föld mindenütt süppedősan sáros. Mivel a hétvégére újabb nagy esőket jósoltak, a tábor előtti napon felhívtak minket, hogy változott a program - nem két éjszaka lesz, csak egy, és nem sátorban, hanem házban.
A lányok kicsit csalódottak voltak, de bevallom, nekem nagy kő esett le a szívemről, mert Bíbor egész héten itthon volt betegen. Még kedden hazaküldték a suliból heves fülfájással, amire antibiotikumot kapott, és láza is volt. Mondanom sem kell - nekem nem volt könnyű hetem. Igaz, a gyógyszerek kb 12 óra alatt minden tünetét elfújták, de aztán itthon nyűglődött egész héten és félt, nehogy aztán a betegség miatt lemaradjon a buliról. Bevallom, egy hideg, szeles, esős sátrazástól féltettem volna. Így viszont nyugodtan engedtem el. Ő amúgy régi motoros már, Magyarországon már az ovival és a sulival is volt már ottalvós táborokban és mindig nagyon élvezte.
Borsikának azonban ez volt az első alkalom, amikor nem itthon és nem rokonoknál aludt. Amikor ő lett nagycsoportos elmaradt az ottalvós kirándulás, itt meg nem szokás több napra elvinni a gyerekeket. A kihívás számára amúgy ebben az egészben nem az ottalvós rész volt, hanem a tény, hogy most először teljesen egyedül kellett menedzselnie a diétáját és ő volt érte a felelős. Persze mindent egyeztettünk a csoportvezetőjükkel (a képen ő van, Debbie) és még a tábori szakács is felhívott minket, és persze rengeteg kaját csomagoltunk neki, azért a felelősség mégis Borsi kezében volt. Bevallom, igazán nem aggódtunk, merthogy egyrészt Borsi tökéletesen ismeri a saját diétáját, másrészt meg két nap nem a világ, ha valamit el is ront, akkor sem történik katasztrófa.
Anyukám persze elmesélte gyorsan, hogy egy 12 éves kislány Magyarországon épp most halt meg az osztálykiránduláson, de neki mindig mindenhez van egy szörnyű története. Én nem aggódtam, mert megírták előre - a vezető-gyerek arány 1:4-hez lesz. Ami szerintem sokkal jobb, mint amit Magyarországon bármilyen gyerekintézményben vagy táborban biztosítani tudnak. (Anyám, aki óvónő volt, elmesélte, hogy vele megtörtént már, hogy teljesen egyedül kellett hatvan gyerekre vigyáznia, mert minden más gondozónő megbetegedett... )
A lányok természetesen nagyon jól érezték magukat, de efelől cseppnyi kétségem nem volt. Egyfelől, mert tényleg szeretnek idejárni, ez egy jó csapat - másrészt mert ez a másfél év korkülönbség ami köztük van, tökéletes, így mindenhová együtt mehetnek. Fel se merül soha bennük, hogy mi lesz, ha nem találnak maguknak barátot és egyedül lesznek. Mert ilyen nincs. Mindig ott vannak egymásnak, ha nincs más - de szerencsére a legtöbb programon itt is külön tették őket, így tudtak ismerkedni is.
Az egyetlen icipici fájdalmuk, hogy nem kaptak "táborozós" felvarrható jelvényt, csak "ottalvósat". Mert sártorban tényleg nem voltak.
Ez a felvarrható jelvény dolog amit "badge"-nek hívnak, szerintem az nagyon jó találmány. Bíboréknak van már egy - a hobbis, amit akkor kaptak, amikor elmesélték, hogy koriznak, megmutatták a korijukat, meséltek róla, meg bevitték az okleveleiket, amiket kaptak. Kaptunk is egy leírást, hogy mi mindent kell hozzá csinálni - annak a hátoldalán volt egy háztartási készséges jelvény leírás is. Ez annyira belelkesítette Borsit, hogy azt is megcsinálta. Hetekig ágyazott, pucolta az ablakot, törölgette a polcokat, aztán csináltunk játékokat, újrahasznosítási emblémákból memorit és kirakóst. Így neki már két kék keretes jelvénye is van - Bíbort ez annyira nem érdekelte, ezt ő kihagyta.
Persze fellvarrnivaló az ő pulcsiján is lett. A bal karján van a Hobby badge, a jobbján a Warwickshire megye jelképe, a medve és egy fehér szalagon az ő Brownies csoportjuk neve. (Egy rémálom volt amúgy felvarrni, mert egy nagyobb anyagból vágták ki ezeket és mindenfelől foszlott...) Nem csoda, hogy jobb szeretem az olyan fémjelvényeiket, mint az a sárga a mellén, amit Promise Badge-nek hívnak, az eskütétel alkalmából kapta. A kék manó az ő csoportjuk jelképe (hatféle van ebből) és ide kell tennie a Sixer jelvényt is, ami azt jelenti, hogy ő csoportvezető. Hát ezekhez varrtam én ma hozzá az ottalvós bulis badget és az olimpiai próbásat, amit a táborban csináltak meg. De ezzel még nincs készen a pulcsijuk. És azt hiszem, soha nem is lesz.

Amúgy egy csomó ideig nem tudtam, hogy van ez a jelvény szerzés. A legtöbbször ugyanis megmondják mit, mikor kell csinálni. Ott van például a Diamond Jubilee badge, amihez tucatnyi próbát kell kiállniuk és már hónapok óta dolgoznak rajta. Egy csomót közösen csináltak, mint mondjuk a városi polgármester meglátogatása, vagy a sütidíszítés a nemzeti lobogó színeivel - egy párat itthon csináltak, mint a szülőknek készítendő reggeli és az öltöztess fel egy babát királynői díszbe-feladat. Szóval azt gondoltam, hogy van egy éves terv, hogy milyen jelvényeken dolgoznak és majd szép, lassan mindet megszerzik.
Aztán most a spanyol költözést tervezgetve kitaláltam, milyen jó is lenne, ha a lányok ott is folytathatnák ezt a Brownies dolgot. Pláne, ha angolul lehetne. Mert akkor egyfelől a nyelvet is minden héten gyakorolnák, és nem csak filmekről, vagy netről, vagy könyvekből, tehát viszonylag passzívan, hanem más anyanyelvi angol gyerekektől. Meg aztán milyen jó lenne nekik is, ha azonnal lenne egy olyan baráti társaságuk, ami befogadja őket. A netet böngészve kiderült, hogy British Brownies szervezetek millió helyen vannak világszerte. Abban nem vagyok ugyan 100%-ig biztos, hogy angol nyelven és nem helyin, de van rá esély, hogy legalább lesz ott angol gyerek is. Így most elsődleges célpontnak olyan városokat lőttünk be, ahol vannak ilyen szervezetek. (Ez amúgy öt várost jelent.)
 A netes barangolás közben jöttem rá arra is, hogy ilyen badge-ből olyan ötvenféle van. Persze a lányoknak rögtön megtetszett egy csomó és kitalálták, hogy ezt is, azt is meg kéne csinálniuk. Így amikor a táborozási dolgokat egyeztetve találkoztunk Debbie-vel, rákérdeztem, hogyan is zajlik ez a badge-szerzés. Kiderült, hogy nagyon is örülnek neki, ha valaki minél többet meg akar csinálni, nincs limit, meg ilyenek, szóval azt mondta, hogy hajrá. Ez kellett csak az én lányaimnak, még aznap egy tucatnyihoz kinyomtattatták velem a listát, milyen kihívásoknak kell megfelelniük. Végül azért én választottam, hogy mi legyen, amit elsőként megcsinálnak, természetesen praktikussági szempontból, így esett választásunk stílszerűen a "world traveller" azaz világutazó badge-re.
Ehhez csinálni kellett például egy játékútlevelet, amit mi úgy csináltunk meg, hogy összegyűjtöttük, merrefelé jártak már külföldön, és beragasztottunk minden utazásukról egy fényképet. Döbbenetes volt látni, hogy például Bíbor 12 alkalommal járt eddig külföldön, élete tíz éve alatt. Persze az első párra, amikor még egy éves sem volt, nem emlékezett - de azért a teljesség kedvéért ezek is odakerültek. Bemutatták még az általuk készített fotóalbumot is, amibe az angliai utazásaik képeit rakták össze még régebben. Több nyelven is elszámoltak 10-ig, meg köszöntek, becsomagoltak egy napi ruhát és élelmet maguknak és rajzoltak egy szép képeslapot. Ennyi kellett hozzá - ez amúgy több napi munka volt, de az eredmény nem csak a badge, hanem mondjuk az útlevél is, amit ezután is folytatni akarnak, mert megtetszett nekik az ötlet.
Bíbor most majd a "writer" és "swimmer" jelvény megszerzésén akar dolgozni, Borsi a "kézműves" és a "csillagász" bagde-ért akar dolgozni. (Nehezen ugyan, de egyenlőre lebeszéltem a "bicajos"-ról, amihez kell egy szerelőkészlet és tudni kell, hogyan szerelheti meg az ember a defektes kereket, és ehhez nekem nulla tehetségem és kedvem van)
És mi van akkor, ha valaki kinövi a pulcsiját? - kérdezhetné valaki, és igen, a válasz az, hogy az szívás anyuknak, és varrhatja át az összes cuccot. Nem kell ezt a munkát lekicsinyelni, mert nekem múltkor másfél órai munkát adott ez a varrás. De azért van kiskapu is, amit úgy hívnak, hogy sach, ami úgy néz ki mint egy szalag, és amit úgy hordanak, mint a szépségkirálynők, vállon átvetve. Erre is fel lehet varrni a jelvényeket, és akkor azt minden ruhára át lehet tenni. Két gond van vele - egyrészt egy darab szalaghoz képest, szerintem drága, olyan 3000 Ft-ért, másrészt meg ahhoz már több badge kell, 1-2 darabbal még kicsit nagyzoló. És ami még rosszabb - Bíbor, a maga betöltött tíz évével idén hivatalosan kinőtte a Brownies kereteit. Persze nem dobják ki, csak épp jövőre már egy korosztállyal feljebb kerül "guides" lesz belőle, akiknek kék mindenük, az egyenruhájuk és persze a sash-ük is. Szóval most az a terv, hogy megnézzük, sikerül-e áttranszformálni őket spanyol Brownies-vá, felveszik-e őket, és vannak-e ott is guide-ok. Ha igen, akkor majd veszek új ruhákat, és minden egyéb klassz dolgot. Ha nem, akkor sincsen veszve minden, mert mint kiderült, Brownies bárhol lehet az ember, a legeldugodtabb kicsi faluban is, és a legtöbb próbát neten is meg lehet csinálni, ha a közelben nincs megfelelő csoport. Bár ahhoz azért nyilván nagyon lelkesnek kell lenni és biztosan nem ugyanolyan, mint amikor az ember minden héten ott van közöttük. De azért ez olyasvalami, amit szerintem érdemes átmenteni az angol életünkből, mert nagyon jó.