Három gyerekkel irány Anglia!

Kisbende beteg. Na, semmi komoly, csak olyan Bendeféle baj. Este magas lázzal, ami egészen 39.4-ig képes felkúszni, aztán napközben semmi tünet, nagy rohangálás és kacarászás. 

Kicsit napközben talán több nyűgösség van, de azt még lehet kezelni. Amit nehezen tolerálok, az a folyamatos éjszakai ébredés, ami a láz miatt most óránként történik meg. Nem kíván amúgy sokat - pici cici, pici tea, aztán alvás vissza. De engem ez teljesen kikészít, reggel úgy ébredek, mint akit megrágtak és kiköptek és egész nap így marad a hangulatom. Az sem sokat segít, hogy az időjárás teljesen kiszámíthatatlan lett: az egyik pillanatban égető, tűző napsütés, aztán hirtelen erős szél, hogy a végén viharos jégesővé váljon. És ezt mondjuk tízpercenként folyamatosan ismételve egész nap. Tegnap félkómásan kóvályogtam küzdve a brutális álmossággal, mikor egyszer csak észrevettem, hogy tök sötét a lakás, de annyira, mint ha esteledne - közben meg éppen dél volt. Két perc múlva úgy leszakadt az ég, hogy csak úgy verte az ablakokat és aztán megint kisütött a nap. Addigra már én is aludtam - Bendével együtt persze, de csak amíg fel nem riadt, mert valamiért az alvás az most nem megy.
Nem szoktam azonnal orvoshoz rohanni, ha betegek a gyerekek. Általában elég jól látom, hogy mennyire komoly a helyzet. Bendénél is tudtam, hogy magas láz ide vagy oda - nincs ok az aggodalomra. Nem lehet komoly baj akkor, ha a gyerek vihorászva szaladgál, még akkor sem, ha lázas. Nem is akartam elmenni vele orvoshoz, csak beadtam neki a lázcsillapítót. Nem a szirupot - mert azt kiköpte. Próbáltuk kanállal, próbáltuk fecskendővel, de csak azt értem el vele, hogy a karom, a ruhám, a dívány és a szőnyeg egyaránt tele lett a ragacsos trutyival. Nem nagyon értettem mi Bende baja, mert legutóbb ugyanezt a löttyöt gond nélkül elfogadta - most meg tekergett és zokogott, hogy nem. Persze ez se nagy gond - mert sz előrelátó anya még otthon, Magyarországon íratott fel lázcsillapító kúpot. Egy kicsi krém, egy határozott mozdulat és gond megoldva, láz csillapodva.
Mivel azonban ma már a második lázas, ébredős, nyűgös éjszakát töltöttük a fiammal (akinek persze reggelre se láza, se rossz kedve nem volt) a férjem meggyőzött, hogy orvos kell. És mivel a kúpot hatrészes kiszerelésben adják, és fogytán volt, gondoltam kérek egy új csomagot, kell az mindig. Külön ki is kerestem a szótárban, hogyan is mondják ezt angolul - mert bevallom, hogy soha a büdös életben nem ejtettem ki a számon, sőt leírva sem is láttam. Suppository - mondta a gugli fordító, én meg mondogattam magamban, míg odaértünk, nehogy elfelejtsem. Tudom, hogy a legtöbb helyen sokat kell várni, míg fogad az orvos - de nekünk soha nem volt még ilyen gondunk. Most is ott ültünk a rendelőben, két órán belül.
A doki megnézte a jókedvű Kisbendét és megállapította, hogy piros torok, piros dobhártya, sajnos ez vírus, sokat tenni nem lehet sok folyadék és ha láz van, akkor paracetamol. Ne aggódjak, eltarthat ez egy hétig is, de nyugodtan mehet oviba. Ha lázas, majd hazaküldik, ha nem az, akkor meg miért ne mehetne. Fúj a szél, esik az eső? Az se gond, menjünk nyugodtan sétálni, játszóterezni. Ez már nem lep meg, itt ez a policy. Amúgy meg én is sejtettem, hogy vírus lesz a bűnös és úgyse csinál semmit a doki, csak a családfő megnyugtatására jöttünk ide.
De ha már itt vagyok, akkor kérek egy kis paracetamol kúpot, mondom neki - eddig is azt kapott a gyerek, magyarázom, még Magyarországról hoztuk. A szót persze elfelejtettem, de ettől már nem jövök zavarba, mondom, hogy a gyógyszer én nem a száján át adtam, hanem tudja, a másik felén át, a fenekébe.
A pasi arcán döbbenet. Naná, hogy most rendelt a környék egyetlen fehér dokija, aki úgy nézett rám, amikor ezt hallotta, mintha azt meséltem volna neki, hogy ne aggódjon, vágtam már egy fehér kakast és a vérével körbefröcsköltem a szobát, miután kereszteletlen gyerekek zsírjával bekentem a a szoba négy sarkát.
Szóval néz rám, mint egy harmadik világbeli, elmaradott boszorkányra és hidegre fagyott arccal közli, a gyerekek rektális abuzálása már "out of fashion" - szóval nincsen divatban. És hogy ő életében nem írt még fel kúpot, nem is tudja, hogy van-e még egyáltalán forgalomban. Ez ugyanis fájfalmas kínzása a gyereknek, higgyem el, a szirup is jó lesz.
Mondom neki, én elhiszem öregem, de Kisbende profin kiköpi, mire elmagyarázza, hogy le kell fogni a gyereket és puff már benn is van. Mondom neki, épp ezt csináltam én is, csak épp puff, rajtam kötött ki a cucc, amúgy szerintem ha hárman fogjuk le a gyereket, szétfeszítjük a száját, majd befogjuk és nem engedjük levegőt se nagyon venni, míg le nem nyeli, az kicsit sem emberségesebb, mint ha egy másodperc alatt becsusszan az a kúp. (Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy hogyan kezeled azt a gyereket, a hányik és hogy te se láttad még az én fiam hisztérikusan üvölteni a gyógyszer láttán, mert egy szakasz rendőr nem tudná lefogni...)
Az orvos azonban továbbra sem engedett - hát ha a szirup nem megy, adjunk neki tablettát. Esetleg széttörve, cumisüvegben, szörpiben. Mondom neki, faszányos ötlet, kár, hogy Kisbende nem iszik cumisüvegből és szörpöt se tartunk, hiszen eddig folyamatosan azt mondta minden egészségügyi szerv, hogy nem kell egyik sem, mert árt a fogaknak. Itt azért dokibácsi kicsit zavarba jött, de aztán kitalálta a megoldást - mivel eddig banános szirupot kaptunk, most próbáljuk ki az epreset. Azzal nem lesz baj.
Én meg nem mertem a kúphoz ragaszkodni, mielőtt hívja a gyerekvédelmiseket. Hát így jártunk.
Életemben nem éreztem még magam ennyire kelet-európai suttyónak. Hiába no, azért is jó külföldön élni, mert az ember minden nap tanul valamit. Én most például azt, hogy mit jelent a suppository és azt, hogy soha ne mondjam ki, ha orvos van a közelemben.