Három gyerekkel irány Anglia!

Nagy tételben fogy nálunk a zöldség, gyümölcs. Persze "csak úgy" nem eszik meg. Azt szépen le kell mosni, fel kell aprítani és eléjük kell rakni. Nem panasz. Örülök, hogy eszik és még jobban örülök, hogy meg tudom venni. Mert szinte minden nap, amikor nekilátok pucolni, eszembe jut, amit az egyik PKU-s gyerek mondott. Hogy ő mennyire szeretne egyszer gyümölccsel jól lakni. Merthogy a gyümölcs drága dolog, és a PKU-s diéta amúgy sem olcsó, hát gyümölcsre már nem fussa.

Amikor szóba kerül a PKU, mindig nagyon dicsérem az angol egészségügyet, merthogy itt nem fordulhat elő, hogy valaki pénzhiány miatt ne tudja tartani a diétáját. Lisztet, kekszet, édes és sós ropogtatnivalókat, mindent, amit otthon drága pénzért vettünk itt receptre adnak. Még a vérmintához is előre megcímzett, felbélyegzett borítékot adnak.
De ne gondoljuk, hogy ez "nyugaton" általános.
Nemrég olvastam egy amerikai lány blogját, aki leírja, hogy mit eszik egész nap. A napi hat fehérjepótló tápszer mellett csak leginkább csak salátát. Se tészta, se keksz, se speckó csoki. És örül neki, hogy ki tudja fizetni a tápszert, mert arra is rámegy a fele fizetése, speciális fehérjeszegény élelmiszerekre már nem telik neki. Biztosítása nincs, mert a PKU miatt nem is állnak vele szóba. És hogy ő mindig minden ünnepre, névnapra, szülinapra karácsonyra diétás kaját kér, hogy legalább akkor ehessen egy jót.
Szóval ha innen nézzük, akkor a magyar egészségügy nagyon is jó, mert a tápszerért nem kell fizetni, márpedig ez önmagában 150-200 ezres tételt jelent egy PKU-s felnőtt esetében. És ezt muszáj inni, mert ebben van az a fehérje, amit a diéta miatt máshonnan (hús, sajt, tej, kenyér) nem kaphat meg a diétázó. És otthon is ingyen van a tej és a keményítő (amiből nem könnyen és nem jót, de azért lehet kenyeret csinálni).
A zöldség-gyümölcs azonban mindenhol alapvető része a diétának.
A legtöbben azt gondolják, hogy nálunk, ahol ugyebár a PKU miatt komoly hangsúlyt fektetünk az egészséges táplálkozásra, a zöldség-gyümölcsfélék fogyasztására nyilván mindent megesznek a gyerekek. Pláne Borsi, aki örül, hogy ezeket legalább eheti.
Most ünnepélyesen bevallom, ez nem így van.
Nálunk Bíbor lett a jó evő, aki korábban nem evett zöld dolgokat (mert az nem hercegnős szín) és a spenóttal mondjuk ki lehetne még most is kergetni a világból, de például kelbimbót vagy avokádót már örömmel eszik. És minden gyümölcsöt szeret.
Bende, aki fél éve még banán-mániában élt undorral köpi ki, ha elé rakom a banánkarikákat. De ezen kívül mindent megeszik. Pontosabban a szájába veszi és rágja az almát, a répát, a kukoricát - majd pár percnyi rágás után körbeköpködi vele a lakást. (Nagy öröm ilyenkor a szőnyegpadló, csókoltatom a kitalálóját.) Egy időben mindent kiköpött a körtén kívül, de most egy csomó új ízt felfedeztünk közösen. Tényleg közösen, mert csütörtökönként járunk egészséges életmód tanfolyamra. És ez nem olyan tanfolyam, hogy a gyereket belökjük a créche-be, míg mi anyukák teázgatunk, hanem szinte mindent a gyerekkel közösen kell csinálni.
Először is van egy közös játék a picikkel, amikor arra tanítanak, hogy miket lehet velük játszani. Én csak néztem az elején, hogy versenyzős csapatjátékokat akarnak velük játszatni, de tök hamar rájöttek ám a kétévesek, hogy mit várnak el tőlük. Például hogy a piros kúpra kell pakolni a piros karikát, vagy át kell mászni a kapuk alatt, vagy most rúgjuk a lasztit aztán dobáljuk. A feladatok többsége amúgy színeket és számokat tanít, Bende ezért nagyon élvezi. Amikor kifáradnak a kicsik, jön a kóstolás. Egy zöldség, egy gyümölcs.
Teljesen kiforrott metódusa van a dolognak - először beszélünk róla, hogy milyen színű, állagú (nedves, ropogós, ragacsos) aztán kézbe kell venni, aztán megszagolni, aztán megnyalni. Ennyit kérnek minden gyerektől, aki már ezt megteszi, kapja a jutalom matricát. (Amiről amúgy nem gondoltam volna, hogy a kétéveseket is motiválja, de hamar levették, hogy ez jutalom, és tök jó dolog.) Kisbende amúgy nem vevő az ilyen tapizzuk, szagoljuk, lassan közelítsük módszerekre - ő úgy tartja ilyenkor a kistányérját, mint Twist Olivér és a sorban rögtön előre áll, mert neki ez olyan fontos és sürgős dolog, mintha egy hete nem evett volna. És amint megkapja a cuccot, tolja is a szájába. Aztán persze ha nem tetszik neki, a nyálas, kicsit összecsócsált holmit nyomja az enyémbe, anyámnak még jó lesz arccal. Amit én nyilván lelkes arccal eszek ilyenkor, hogy bizonygassam neki, hogy azért mert kicsit rágni kell, a cukorborsó héjastul nagyon is finom étel. (Mert itt ezt "Sugar Snappy"-nek hívják és így, héjjal együtt eszik, Bíbor szereti is rágcsálni.) De ami nem rágós, azt Bende amúgy komálja, például az ananászból ő ette meg a kóstolás után megmaradt egész készletet) és a mangó, meg a kiwi is bejött neki. Persze a nagy kedvenc az eper. Ez utóbbiból nagyon sokat kell venni, különben nem ad a tesóknak, maga elé húzza a tálat (ami amúgy közös szokott lenni) és kis kezével sírva takarja el a nagyoktól a kedvencét. (Ez amúgy nagyon nem jellemző rá, tök jószív gyerek, de az eper tényleg a gyengéje.)
Borsi előtt ugyanúgy ott a választék, mint a másik kettő előtt, de ha őszinte akarok lenni, ő eszik a legkevesebb zöldség-gyümölcsöt. Az alma, a banán, az eper és az összes bogyós gyümölcs jöhet. A gombát is szereti (mondjuk azt nálunk mindenki szereti). De ennyi.
A körte büdös, az avokádó nyálkás, a karfiol rossz ízű, a brokkoli vacak, a káposzta nem kell, a narancs savanyú, a paradicsom csípi a száját, az uborka vizes, a paprika meg rémes. És folytathatnám a sort nap estig - a lényeg, hogy nem kell semmi más.
Kivéve persze most.
Merthogy a suliban most háromhetes egészségügyi nevelési program van, aminek amivel arra akarják rávenni a gyerekeket, hogy egyék meg a "napi ötöt", tehát a napi öt ökölnyi zöldség-gyümölcs adagjukat. A suliban kapnak kettőt, és itthon naplót kell vezetniük arról, hogy mi volt a másik három. Aki a suliban megeszi, amit adnak neki, minden nap kap valami apró ajándékot. Az első nap hűtőmágnest kaptak, a második napon vászontolltartót, a harmadikon pici uzsidobozt. És közben minden nap néznek valami rajzfilmet is, egy olyan mesesorozatot, amelynek a hősei szupererőt kapnak attól, hogy gyümölcsöt esznek. Én nem tudom, hogy ez tényleg hat-e még ebben a korban, de egyenlőre nagyon lelkesek. Borsinak is muszáj most kijönni a biztonsági zónájából. Tegnap például megkóstolta az avokádót, amivel Bíbor már hónapok óta nyaggatja. És ízlett neki. Mondjuk csak egy pici szelet volt, de már ez is eredmény. Én abban reménykedem, hogy a zöldségevés olyan felnőttes dolog - mert például én nem ismerek olyan kicsi gyereket, aki szeretné a salátát, de például Bíbor már kifejezetten imádja. Szóval hátha lassan Borsi is belenő, és akkor a PKU-s diétája is változatosabb lehet majd.