Három gyerekkel irány Anglia!

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

Megmondom őszintén, hogy ez a Világörökség-látogatósdi beette magát a fejembe. Merthogy azért ha valaki megnézi, hogy mik ezek, az láthatja, hogy nagyon jó kis lista. Vettem hát egy vastag könyvet az angol világörökségi helyszínekről, és elhatároztam, hogy amennyit csak lehet végiglátogatunk.

Az uram persze annyira nem volt annyira beleszeretve az ötletbe, mint én. Merthogy mi Budapesten is világörökségben laktunk (Hősök tere-Andrássy út) és mi ebben a poén. De végül győzött a tény, hogy az Ironbridge Gorge itt van mellettünk pár kilométernyire. Amikor még tavaly először hallottunk róla egyikünk se érezte túl vonzó úticélnak. Merthogy ez egy vashíd. OK, a világ legrégibb vashídja, de mégiscsak egy híd. Mi abban a poén. De ha azt mondom, hogy világörökségi helyszín, már sokkal jobban hangzik, ugye? És ha hozzáteszem, hogy tíz múzeum tartozik hozzá és egy belépővel itt is egész évben lehet csámborogni, akkor még jobb. Ráadásul 22 fok volt egész hétvégén és gyönyörű napsütés. Istenien éreztük magunkat és kicsit sem csodálkoztunk, hogy a nap végén a gyerekek megszavazták ezt a vashidas napot minden idők legjobb kirándulásának.
Pedig aztán nem is a híddal kezdtük ám a napot, hanem a skanzennel. Merthogy olyan szép idő volt, hogy mindenképpen a szabadban akartunk maradni és a tíz múzeum között volt egy viktoriánus falu is, Blists Hill, így azt vettük célba.

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

Borsika kezében amúgy nem a mi plüsstigrisünk van - ez az osztály közös plüssállata, akinek saját naplója is van, és minden hétvégén a legjobb gyereknél vendégeskedhet. A vendéglátó fő feladata tigrist szórakoztatni és elvinni valami klassz helyre, aztán fogalmazást írni róla, hogy is érezte magát tigris minálunk. Szerintem ez egy baromi jó ötlet, Borsi teljesen belelkesedett, vittük ezt a hatalmas plüssállatot mindenhová és fotóztuk lelkesen, hogy legyen mit a naplójába tenni.
De témában nem volt hiány, mert ez a környék a vasiparáról híres évszázadok óta, és maga a vashíd is azért épült 1779-ben, hogy reklámozza az itt élő mesteremberek szaktudását. A faluban is minden a vasról szólt: bányásztak, kovácsoltak, öntöttek, csiszoltak, árultak - és persze itt éltek is az emberek. Ez volt valójában az első iparvidék.
Amikor az ember belép a faluba, mintha tényleg visszament volna az időben legalább száz évet. Kosztümös színészek mesélnek minden házban a korabeli szokásokról és minden boltban persze vásárolni is lehet, épp úgy, mint akkor és épp olyan dolgokat. És persze ki bír ellenállni a frissen sütött mazsolás kalácsnak, az illatozó cukorkáknak, a postán kapható régi füzeteknek és ceruzáknak, a hagyományos angol fish&chipsnek, a gyógyszertárban kapható rózsaszappannak. Az utcán lovaskocsik jártak, és valódi fából készült "gumibot" lógott a biciklis rendőr oldalán, aki amúgy előre köszönt és kívánt szép napot.
De mindenki más is szívesen beszélt (ami azért nem lehet könnyű munka egész nap) a gyertyaműves például elmesélte, hogy napi tízezer gyertyát tud csinálni, és egy szálat 25-35 alkalommal kell bemártania a viaszba, hogy az eladható vastagságú legyen, attól függ a mártásszám, hogy milyen idő van. Melegben több viaszt kell használnia. Maga a műhely amúgy régen a városon kívül volt, mert büdös egy munka ez, a szó szoros értelmében. Kétféle színű gyertyát csináltak amúgy, a zöldeset ingyen kapták a bányászok, és csakis a bányában használhatták. Ha valakit rajtakaptak, hogy otthon égette a zöld gyertyát, azonnal kirúgták, nemcsak a munkából, de még a házából is.
Szokás szerint persze felét se jártuk be a helynek, de mivel éves bérletünk van, gondoltuk inkább nézzük csak meg azt a híres vashidat.

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

Angliának ezen a részén mi leginkább a hegyeket hiányoljuk. Ez a Középfölde ugyanis elég lapos - ezért volt különösen szép a mi szemünknek a Gorge, azaz a szurdok, ahol a híres vashíd épült. Gyönyörű panorámás kis város, vöröstéglás házakkal, meredek utcákkal. Mintha nem is Angliában lettünk volna, hanem Ausztriában. Nem mintha az angol tájjal bajom lenne, de azért jó volt látni most egy kis másságot. A gyönyörű napsütést a finom vízpárát, ami mindent ködbe vont, és érezni azt a jó napsütötte földszagot. Nagyot sétáltunk, Bíbor millió virágfotót csinált (mert ez az új hobbija és már az én Nikonomat is megtanulta kezelni) és aztán leültünk a hídhoz vezető lépcsőre és ettünk egy nagyon jó kis fagyit. És fájt minden tagunk az egész napos erős sétától és ez is nagyon jólesett.

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!

És mielőtt hazamentünk, még az én tízéves nagylányom rólam is csinált pár képet. Bár embereket annyira nem szeret fotózni, velem kivételt tett. Szerencsére. Mert szerintem egész jól sikerült.

Származási hely: Három gyerekkel irány Anglia!