Három gyerekkel irány Anglia!

A múlt héten nagyon le voltam törve, hogy olyan lassan és vontatottan megy minden. Miután letudtam a siránkozást, kézbe vettem a dolgokat. És szervezni kezdtem mindenféle jó kis programot.

Persze az élet három gyerekkel nem működik feltétlen olajozottan. Kisbende ugyanis belázasodott, így az ő programjait el kellett halasztanom a jövő hétre, de a lányok belevetették magukat a különórákba.
Hétfőn a suli által szervezett Urban Explorer programhoz csatlakoznak ezután, ami abból áll, hogy kimennek a város parkjaiba és ott játszanak, virágot ültetnek és felfedezik, milyen is a környék. Az biztos, hogy valami koszolós program lesz, mert váltóruhát és gumicsizmát is kell vinniük magukkal, de én örülök neki, hogy addig is levegőn lesznek. Az első, ismerkedős órán ugyancsak a suli kertjében játszottak csoportjátékokat, de élvezték és menni akarnak jövő héten is.
Kedden kipróbálták a közeli hatalmas fitness centerben a Street Dance-t, egy helyes 15 éves fiú és egy huszonéves csajszi volt a tanáruk, és tetszett nekik, de mivel ugyanebben az időben mehetnek korira is akár, megígértem, hogy a jövő héten azt is megnézzük, hogy el tudják dönteni, melyik tetszik nekik jobban. A kori messzebb van, busszal kell bemenni a belvárosba és még gyalogolni is vagy negyedórát, szóval én örülnék ha a közeli program bejönne nekik, de végülis nyitott vagyok.
Szerda délután balettre mehettek volna, de helyette most színházba mentek az apjukkal - ír néptáncegyüttes vendégeskedett a városi színházban és ezt nem hagyhattuk ki.
Annyira lelkesen készültek rá, hogy rá kellett döbbennem, ezt a színházbajárós dolgot múlt évben erőteljesen elhanyagoltuk - ráadásul Magyarországon szinte hetente jártunk moziba, színházba, koncertekre. A lehetőség itt is adott lenne, mert a városi színházban nagyon sok előadás van, némelyik csak 1-2 nap vendégszerepel itt, de ha akarunk majdnem mindent megnézhetünk itt is, ami csak fontos és ami itt menő. És nem is kifizethetetlenül drága - úgy értem persze, hogy az, de egy igazán nagyszabású musical, színházi előadás otthon is nagyon drága. Itt is ugyanazok az árak vannak, ha az ember nem akar az utolsó sorban ülni. (A képen az új színházba járós ruhájukban vannak, mert persze most ezt is venni kellett, mert amúgy csak farmer póló vagy iskolai egyenruha volt itthon.)
Ameddig a lányok a pörgést élvezték, én Kisbendét tutujgattam idehaza, aki egyszer csak éjjel belázasodott. Ironikus módon épp előtte beszéltük az apjával, hogy ez a gyerek sose beteg, miközben minden vele egyidős baba az ismerősi körben egyik kórságból esik a másikba. Persze, hogy aznap éjjel lett lázas. Közben persze megint fogzik, és csak úgy tudott aludni, ha szorosan ölelt, vagy rajtam feküdt, esetleg szopizott. Vagy mindhármat. De úgy tűnik szerencsénk van, mert nagyjából túl is lett reggelre a betegség nagyján - kicsit aznap még hőemelkedéses volt, de másnapra más az is elmúlt. Megmaradt egy kis taknyosság, egy kis köhögés, de valójában meggyógyult. Persze kicsit ziláltabban alszik, többet lóg rajtam és ma este majdnem éjfélig fenn kukorékolt, ami pedig még soha nem fordult elő eddig. Szóval kicsit felborult a napirendünk, de úgy tűnik a mi kis vasgyúrónk ennyivel letudott egy újabb betegséget. Sok dolgot terveztem pedig neki is, de majd a jövő héten megpróbáljuk bepótolni.
Emellett már egy hónapja várjuk, hogy a helyi cserkészlánycsapat visszajelezzen, hogy csatlakozhatunk-e hozzájuk. (Rendszeresen írnak, hogy mostmár mindjárt hívnak, de aztán eddig mégse tették.) Meg akarom még nézni a közeli uszodákat (van vagy három egész elérhető közelségben) mert esetleg úszni is eljárhatnánk. És ami nagyon jó lenne még, egy kis trambulin-oktatás, ami szintén messzebb van, de micsoda poén szaltózgatni és egyéb trükköket tanulni.
Az a helyzet, hogy ez a sport, a mozgás nagyon kellett már a csajoknak - egyre többet beszéltek arról, hogy milyen jó volt az artistaképző, ahová tavalyelőtt jártak. És ami amúgy egy eszméletlen jó hely! Heti háromszor két óra edzésük volt a Lövölde tér mellett - és nagyon változatos, izgalmas prgramokkal! Már az első órán felállították őket egy óriási labdára és azon egyensúlyoztak, de volt pantomim, akrobatika, tánc, erősítés, tányérpörgetés, labdadobálás, szalagozás és még egy csomó dolgot kipróbálhattak, teljesen potom pénzért.
Az egyetlen gondom csak az, hogy ezeken a napokon nem lehet velük már tanulni, így kicsit most le is maradtunk a terveimhez képest, meg ilyenkor ki is döccennek a megszokott ritmusból, nehéz őket újra visszaültetni az asztal mellé. Különösen Bíbor lázadozik, mert most mindenből a legjobbak közé tartozik az osztályban és nem érti, hogy akkor miért kell neki délutánonként plusz feladatokat csinálnia. Borsi meg a magyar nyelven való olvasás-írást nem kedveli, mert neki könnyebben megy az angol, hiszen intézményesen csak ezen a nyelven járt suliba. De ebben a kérdésben nem engedek, ezt a csatát minden nap lejátszom vele - ezellen leginkább úgy lázad, hogy esti mesének kizárólag angol nyelvű könyvet választ, hiába hoztam a jobbnál-jobb magyar népmeséket, nem akarja őket hallani. Ma ezért hát Grinch volt az esti mese. Szeretik Seusst. Fura dolog ez, otthon én nem bírtam a jó doktor humorát - itt valahogy ebben a közegben nekem is jobban tetszik.
Persze itt még nincs vége a történéseknek, holnap megírom, mi minden változott még. Nagy dolgok épp úgy, mint apróbbak. De mindnek örülünk.