Három gyerekkel irány Anglia!

Egész ősszel keresgéltünk. Új lakást, új autót, új bútorokat - tehát új lehetőségeket. Hogy kényelmesebb legyen az itteni életünk. Tavaly, amikor még úgy tűnt, hogy egy év után hazamegyünk, mindez nem volt olyan fontos. Most már, hogy a tervek nyitott végűre változtak, már mindennek komolyabb tétje lett.

A lakás volt a legfontosabb kérdés - maradjunk, vagy menjünk? Az egy komoly érv, hogy szeretünk itt lakni. A busz a ház előtt áll meg, negyedóránként jár és 10 perc alatt benn vagyunk vele a belvárosban. Ráadásul a suli pár perc séta, és azt biztosan tudtuk, hogy nem akarjuk onnan elhozni a gyerekeket - egyrészt mert szeretnek oda járni és igazán gonosz dolog lenne évente új közösségbe vinni őket. Másrészt mert tényleg jó kis suli. Biztos van ennél jobb is, jobb közösséggel, több fehér emberrel, több szülinapi partimeghívással - de lehet, hogy ezzel barátságtalanabb osztálytársak is járnak, esetleg nem olyan szimpatikus tanárok. Ráadásul a városban kilóméterhosszú várólista van a sulikban - hallottam olyan gyerekről is, aki hét (!) teljes hónapig várt rá, hogy bekerüljön egy suliba. Az meg, hogy a város másik feléről hurcoljuk ide vissza a gyerekeket hosszú távon biztosan nem megoldható.
Ráadásul a lakás világos, kényelmes - csak hát a bútorok nagyon olcsó vackok voltak benne és egy szobával kisebb (minimum) mint nekünk kellene. Így hát elkezdtünk keresgélni szigorúan a környéken új albérlet után - és azonnal egy csomó korlátba ütköztünk. Újra szembesülnünk kellett vele, hogy az angol lakások elborzasztóan lelakottak, penészesek, rossz beosztásúak és persze emeletesek, ami mondjuk most már nem olyan nagyon gáz, mert Kisbende egész szépen lépcsőzik - de a kertek kavicsosak, nem füvesek, a fürdőszobákban nincs kád, az ablakokon rossz a szigetelés és csak elvétve van keverőcsap, az átlag mosogatónál külön jön a forró és a hidegvíz, lehetetlené téve a folyóvizes mosogatást. Ezekhez képest a mi kis apartmanunk maga a modern mennyország.
Aztán jött a következő koppanás - hiába vagyunk már itt egy éve és hiába fizetnénk ki akár előre fél-egy évre a következő lakás lakbérét, a legtöbb ingatlanos cég ragaszkodik ahhoz, hogy muszáj "hitelelbírálást " végezzen, ami felnőttenként 75-110 font. Ezen meg tuti elbuknánk, révén, hogy Zsoltnak ugyan van bankszámlája, de nincs rajta rendszeres jövedelem, nekem meg angol bankszámlám sincsen, szóval nálam ez eleve kidobott pénz.
Közben persze folyamatosan harcoltunk a mi saját háziurunkkal, aki még júliusban beleegyezett, hogy kicseréli a bútorokat, de aztán semmi nem történt, és mivel nekünk nincs meg a száma, minden próbálkozáshoz, hogy elérjük be kellett mennünk az ingatlanközvetítő irodába, és onnan felhívatni - aztán vagy felvette, vagy sem, vagy mondott valamit, vagy csak annyit, hogy hívjuk később, mert nem ér rá. Elkeserítően lassan mentek a dolgok - közben már utáltuk a díványokat, amik szakadnak szét, a matracot, amiből kiállnak a rugók és a franciaágyakat, amelyek minden helyet elfoglalnak.
Végül egy kinti magyar házaspár segítségével felgyorsultak a dolgok, akik felajánlották, hogy a matracokat vigyük át az ő garázsukba, (örök hála és köszönet érte!!!) így ezeket nem kellett kidobni és várni a landlord engedélyére, hanem vettünk a saját ágyunkba egy új matracot (jajj, nagyon jó!!!) a lányok szobájába megy egy emeleteságyat így nálunk meg hirtelen lett egy csomó hely a szobában. Közben sikererült a landlorddal is megegyezni, és 3/4- részben kifizeti a díványokat is, amelyeket végre sikerült megrendelnünk és már csak a szállításra várunk, négy széket pedig mi fogunk venni, mert ezek tényleg szétestek. Szóval úgy tűnik, hogy rendeződnek a dolgok - nem mondom, egy szoba még tényleg jó lenne, hogy Kisbende ne üljön az ölembe ha a számítógép elé ülök (pláne a férjemébe, aki napközben dolgozna rajta) de ennyi áldozatot hoznunk kell.
És mivel új lakásba nem költözünk, úgy döntöttünk, hogy akkor ruházzunk be egy kocsira, és a héten azt is megvettük - kb olyan, mint otthon volt, annyi idős is, a színe is olyan, csak ez kicsit jobb, mert van benne fedélzeti kompjuter is, ami otthon nem volt. Kaptunk rá három hónap garanciát, ami azért használtautó esetén hasznos dolog, félévnyi útadóval is megajándékoztak, mert egy összegben fizettünk. A hétvégén ki is próbáltuk - Zsolt kicsit szenved még vele, mert automata váltós és szoknia kell, én meg kicsit húzom az orrom, mert az előző tulaj dohányzott benne és én ezt érzem, de azért panaszra nem lehet okunk, jó kis kocsi és jól is megy.
Szóval kicsit most jobban letelepedtünk, ami még nem jelent semmi különöset, csak azt, hogy kicsit most komfortosabb az életünk, mint tavaly volt. De hogy ebből mi következik, azt nem tudom.