Három gyerekkel irány Anglia!

Én még ma is csak pihegni tudtam - de nem meglepő. Az elmúlt három nap nagyon intenzív volt. Sok-sok bulival.

Harrogate bájos kisváros. Járt itt már mindenki, aki fontos az angol kulturális életben. Fürödtek itt a Bronte nővérek, és a mi szállónkban szállt meg valaha Lord Byron is.Az utcán patakokban folyt a meleg termálvíz, maga után hagyva azt a jellegzetes kénes illatot. Az óriási, szépen ápolt parkban futkároztak a mókusok és felnőttek-gyerekek egyaránt élvezték a modellekkett telerakott hajókázós tavat. Nekünk ezekre persze nem nagyon volt időnk. A szálloda és a konferenciaterem között ingáztunk. És csakis Betty kedvéért tettünk kerülőutat... párszor. Őt ugyanis vétek lett volna kihagyni.
Betty ugyanis Harrogate leghíresebb személye - még akkor is, ha senki nem tudja, hogy ki is volt az illető hölgy. Egyesek szerint Elizabeth Bowes-Lyon, II. Erzsébet (tehát a királynő) édesanyja, mások szerint Betty Lupton, a Harrogate Spa korábbi menedzsere, esetleg egy itt dolgozó munkás lánya, aki TBC-ben halt meg gyerekkorában, vagy egyszerűen egy arrafelé kószáló gyerek, aki jókor volt jó helyen. De hát semmi nem biztos, csak az, hogy Betty kihagyhatatlan élmény - mert hogy ez Anglia legjobb cukrászdája - vagy hát angolosan inkább teázója, immáron 90 éve.


Nagy sor is áll mindig előtte, érdemes kora reggel ott kezdeni, vagy felkészülni arra, hogy bizony várni kell. Mert bár Bettysből hat is van, de csakis Yorkshire-ben lehet megtalálni. Bár évek óta nagy a nyomás rajtuk, hogy nyissanak világszerte hasonló teaházakat, a menedzsment nem enged, mert szerintük ha nem tartanák rajta a szemüket szigorúan a minőségen, akkor bizony az esne. Szóval Bettys csak Harrogate, York, Northallerton és Ilkley városokban elérhető - és kihagyhatatlan. Olyan igazi kis angol teázó - uborkás szendviccsel, tejes teával, vasárnap élő zenével, és a WC-ben nagy kandallóval. Vicces hely, de tényleg.
De a lelkünket nem csak ez melegítette - a Convention ugyanis valami elképesztően nagyszabású esemény volt. Rögtön a bejáratnál két hatalmas karácsonyfával - alatta százával voltak az ajándékok. Jó volt a lányaimmal együtt csomagolni, díszíteni a dobozt - mert bár őszintén és mélyen hisznek a Télapóban, jól tudják azt is, hogy nem mindenkihez megy el, és bizony vannak szegény gyerekek, akiknek nem jut karácsonykor ajándék. Nekik meg egy csomó játékuk, amit nem használnak. Olyan örömmel hozták, hogy ezt is tegyük be, azt is - semmi irigység nem volt bennük, hogy miért nem ők kapnak valamit. Örültek, hogy amijük van, most jó helyre kerül, egy olyan gyerekhez, aki nagyon fogja szeretni. Mert ez fontos.
De volt persze rengeteg bolt is - én vettem pár ékszert, hangjegyekkel, violinkulccsal. Nem valami drágákat, csupa bizsu, de nagyon jó érzés volt ezzel is elköteleződni, kifejezni, hogy a zene milyen fontos nekem. Már kérdés, hogy ott nem hordhattam egyiket sem, mert szigorú egyenruhában kellett végig lennünk - fekete nadrág, blúz, rózsaszín ékszer és sötétkék polárpulcsi, ha kimentünk valahová. (Utóbbi kettőt a kórus ingyen adta az előzőeket mindenki maga vásárolta.)
A szigorú követelmények csak este lazultak, amikor jött a vacsorával egybekötött buli, amikor az egyes fogások között amúgy énekeltünk is, a szálloda többi vendégének örömére.
Az első este volt a mellrák-party, amire eredetileg akartam venni egy rózsaszín hosszú ruhát, ami álmaimban csak úgy repdesett körülöttem. De aztán rájöttem, hogy tetőtől talpig rózsaszínben inkább malacka lennék, mint görög istennő, ráadásul minden létező hosszú ruha minimum félméterrel hosszabb volt, mint kellene. Szóval egy pink toppal és egy nagy virággal megmentettem a hatát. A mellettem ülő csaj az én litván barátnőm, aki amúgy szinte pontosan annyi idős, mint az anyám, még ha nem is látszik rajta (elképesztő!!!). A közöttünk piruló pasi pedig a karmester (aki szegény próbált nem a dekoltázsomba bambulni, de nehéz volt koncentrálnia) amúgy meglepően kevés férfikarmester volt, és a legtöbbje annak is kopasz-öreg, szóval a mi Timünk nagy sikert aratott a női nem körében, sokan léptek volna át a mi kórusunkba csak miatta. Amit amúgy meg is értek, mert tényleg sármos csávó még akkor is, ráadásul elképesztően jó karmester. De mint írtam foglalt a pasi - bár a kórusból a harmadik csajt fogyasztja épp...


Szombat este volt a karácsonyi parti (ld fenn) ez a csillogó top és csillagos nyaklánc volt az én választásom, de sokan nem elegánsra, inkább poénosra vették a figurát. Világító rénszarvasos pulcsi, angyalka jelmez, és ez a két dögös Télapó. Ennek a képnek végre a férjem is örült, ámbátor szerinte csak azért, mert eddig állandóan aggódott, nem-e rossz nekem, hogy csupa öregasszonnyal vagyok körülvéve, de most megnyugodhatott, hogy vannak ott fiatalabb bigék is. (Én meg elhiszem... :-)
És a vacsik után mentünk még a Showműsorokra, ahol felléptek a tavalyi nyertesek, az idei első három helyezett - és persze egy csomó bendégelőadó, főleg pasi barbershop kórusok.
Volt egy amerikai pasikórus, akik a Mary Poppins dalait adták elő, mind kéményseprőnek beöltözve. De olyan műsort csináltak, hogy a közönség őrjöngve tombolt és a végén állva tapsolt. Mondjuk mindent bedobtak a világító kéménykefétől kezdve, a papírsárkányokon át a közönség közé dobott világító óriáslabdákig. És persze még állati jól is énekeltek.
De az én kedvenceim a Great British Barbershop Boys volt, akik a klasszikus négyesfelállást hozták - kicsit sem hagyományos módon előadva a dalokat. Nekik aztán életük a zene. Próbáltam rájuk keresni a youtube-on, de ott semmi igazán ütős cucc nem volt felrakva. Pedig a műsor, amit előadtak, olyan jó volt, hogy szintén állva tombolt a közönség. Volt egy Star Wars-os előadásuk, amihez hasonlót még soha nem láttam, és egy másik, aminek a címe a Zene evolúciója volt és 101 dalt raktak bele. De ez annyira tetszett, hogy megrendeltem DVD-n az ő előadásukat.
Annyira be vagyok most lelkesedve Barbershop ügyben, hogy még a csajokat is beírattam egy ifjúsági kórusba, az Ivy League-be, ahová 8-28 éves korig lehet járni, és csak havonta vagy ritkábban próbálnak, vagy itt Coventryben, vagy Birminghamben. Szóval jó közel. Mit mondjak, na, kórusban dalolni jó.
Az én lányaim persze kicsit hiányolták az érmet, és kis híján megszavazták, hogy költözzünk Leedsbe, ahol a White Rosette próbál, pláne amikor megtudták, hogy épp felvétel van náluk. Mi ugyan most nem költözünk, de ha valaki, aki olvas, épp ott lakik, nyugodtan jelentkezzen náluk. Egy "Happy Birthdayt" kell csak elénekelnie, és ha szorgosan jár, garantált az aranyérem. Szóval ha úgy vesszük, nem nagy kihívás nyerni, csak jó kórust kell találni.
Amúgy ám most tudtam meg, hogy Coventryben is van még egy Barbershop kórus, a Silver Lining, de ők csak tizedikek lettek, és sokkal uncsibb dalaik voltak, szóval én tényleg jó helyre kerültem. Ilyen a véletlen. Vagy a sors.