Három gyerekkel irány Anglia!

Ahogy közeleg a verseny ideje, egyre sűrűsödnek a kóruspróbák és persze egyéb teendők is. Hiszen a Barbershop nem csak az éneklésről szól, hanem a mókáról is és persze a jótékonykodást se felejtsük el.

Íme az új fellépőruhám - aki nem látná a különbséget, annak felhívom a figyelmét egy lényeges apróságra - ez bizony alul nadrágban végződik, nem szoknyában, és csak az első sor hölgyei hordanak ilyet, különben nem tudnának annyira szabadon mozogni, ahogyan az szükséges lesz az előadás alatt. Elárulom ugyanis, hogy én például a földön fogok feküdni a második dal végén, és nem kicsit lihegve. Legalábbis ma, délután négykor, amikor már hat órája énekeltük ugyanazt a két dalt, már rohadtul ki voltam fáradva. Mindezt egyensminkben, kontyban, és egy baromira kényelmetlen, ámde nagyon látványosan szikrázó ezüstcipőben, amiért ráadásul 35 fontot kellett fizetnem.
A héten amúgy három próbánk volt, kicsit azért próbára téve szegény férjem türelmét, aki ma mondjuk teljesen egyedül terelgette a három csemeténket, köztük a hőemelkedéses, köhögős Borsikát, aki miatt nem mehettek ki, és a Kisbendét, aki meg a bezártság miatt szétszedte az egész lakást. Konkrétan életveszélyes módon feszegette a határait, olyan trükköket próbálgatva ki, mint az elbír-e az etetőszék tálcája, ha ráállok, a dívány karfájáról lehet-e fejest ugrani, és vajon a hintaszékben állva meddig bír hintázni. Amikor már a számítógép monitorját is sikerült levernie, kicsit az emberben is elpattant egy húr, de szerencsére ekkorra hazaértem és ő el tudott menni futni egyet. Míg odavolt, Bende a falhoz vágta a vacsoráját és a padlószőnyeget valamint a falat beterítette a müzli, de se anyagi, se személyi kár nem esett, az a pár méter papírtörlő meg ezért lett vége. Nekem amúgy se volt erőm balhézni vele, így néhány omm után jobbnak láttam csendben feltakarítani a koszt. Ez van. Feszegeti a határokat. Az a baj, hogy emellett olyan csibészes mosolya van, hogy képtelenség rá haragudni.
Persze lehet most sajnálni szegény embert, hiszen a férfiakat úgyis mindig hősnek tekintik, ha képesek három gyereket életben tartani egy teljes napon át a feleségük nélkül, ám ha ugyanezt az anya teszi meg, senki nem dob egy hátast. Ez a dolga. Csak azért nincs különösebb lelkiismereturdalásom, amiért elmegyek a háromnapos Conventionra, mert az ember is itt hagyott egy teljes hétre, míg hazaugrott Magyarországra tanítani, ráadásul ittlétünk óta nem is egyszer. Nem írtam még erről, mert mi van, ha potenciális sorozatgyilkosok is olvassák a blogot, akik vérszemet kapnának, ha megtudnák, hogy egyedül vagyok három gyerekkel, de most bevallom - bizony már megtörtént ilyesmi. Így tapasztalatból tudom, túl lehet élni.
A mostani hazaútja csak azért jött rosszkor, mert ha itt lett volna, akkor részt vehettem volna a kórus hétvégi nagy fellépésén, ahová bárki eljöhetett (10 font volt a belépőjegy) és megnézhette, hogy mit tudunk és milyenek vagyunk. Gondoltam is rá, hogy itt a blogon is közzéteszem az eseményt, hátha van, aki szívesen eljönne, de aztán amikor kiderült, hogy én nem tudok menni, inkább passzoltam. De azt mondják jól sikerült, pedig a nagy koreográfiát, amit már hónapok óta gyakorlunk elő se adtuk (jöttek ugyanis a konkurens csapatok karmesterei is, és nem akartuk, hogy megtudják, milyen nagy durranással készülünk.)
Ez a három próba a héten azért rendesen kimerített - volt kettő éjszakai, egyik csakis az első sor részére, mert nem győzik hangsúlyozni, hogy milyen fontos, hogy a mi mozgásunk, arcjátékunk, gesztusaink tökéletesek legyenek, megkapóak és kifejezőek, hiszen ezt látják leginkább a nézők, és persze a zsúri is. Ráadásul a második dalunkhoz tényleg sűrű, pattogós koreográfia van, aminek nagyon flottul kell mennie, annyira a vérünkké kell válnia, hogy már ne is gondoljunk rá. Hiszen azért mégiscsak az ének a lényeg, annak nem mehet rovására. Volt a sima próba és ma egy egésznapos. Az egyik dalunk amúgy elég érzelmes és a mi drága karmesterünknek most sikerült olyan szinten felzaklatni a társaságot, hogy mire gondoljunk, amikor éneklünk, és milyen érzelmeket próbáljunk magunkból kihozni, hogy többen tényleg sírva is fakadtak közben. Köztük én is. Nem is azért, amit a pasi mondott, inkább, hogy mások sírtak és elmondták, hogy miért. Az egyik csak például azért, mert milyen régen nem látta a szeretteit, és amikor újra elkezdtük énekelni a dalt, akkor hirtelen belém hasított, mint egy kés a fájdalom, hogy tényleg nekem is mennyire hiányoznak az otthoniak. Fura, de mióta itt vagyok, még nem is sírtam. Egyáltalán. Na, most átszakadt a gát, konkrétan ki kellett mennem a próbáról, és ott potyogtak a könnyeim a kiskonyhában, és nagyon jólesett, hogy rögtön kijött velem egy csak, akivel amúgy addig még nem is beszélgettem és főzött egy teát, és vagy tíz percet lelkiztünk, és amikor visszamentem is sokan átöleltek és vigasztaltak. Nem is az számított, hogy miért sírtam - mindenkinek vannak veszteségei, és végül is ez a dal erről szól. És most valahogy nagyon megérintett, jobban, mint eddig. De hogy ettől aztán jobb lesz-e az előadás, tényleg nem tudom.
Most már lassan április óta foglalkozunk ezzel a két dallal, és bár néha-néha más nóták is előkerülnek, szinte 90%-ban csak ez a kettő van műsoron. Ez amúgy jónéhány embernek el is vette a kedvét a kórustól, hiszen aki csak hobbiból akar dalolgatni, annak ez a próba és munkamennyiség tényleg brutális.
Nekem is.
Nem véletlen, hogy nincs is mindig kedvem elindulni este 7-kor próbálni, amikor már inkább pihennék, tudva, hogy most akkor három órán át állni fogok és leszakad majd a derekam, a hátam, mert ülni nem lehet. De már nem akarom cserben hagyni a csapatot - túl sokat tettem bele ahhoz, hogy csak úgy kilépjek. Hát csinálom. És hát tényleg megbíztak bennem, amikor az első sorba raktak, meg kell szolgálnom a bizalmat.
Meg aztán a verseny igazán nagy buli lesz, mindenki azt mondja. Harrogate a hely neve, ahol a Conventiont tartják, nagyon remélem, hogy városnézésre is lesz idő, mert szép kis tengerparti hely. Ráadásul a szállodánknak nagy wellness-spa részlege is van, úgyhogy végre felavathatom az új fürdőruhámat, de lesz Zumba is, szóval edzőcuccot is vinni kell. Ez persze csak része a nagy csomagomnak, amivel készülni kell. Merthogy a sima ruha és a fellépő ruha mellé, egyenruhában megyünk (fekete ing-nadrág és rózsaszín ékszer) de be kell pakolnom valami elegáns rózsaszín ruhát is, mert az első este "Pink Evening" lesz, a mellrák elleni küzdelem jegyében. (Tehát ilyet még vennem kell a jövő héten.) És össze kell állítanom egy karácsonyi "cipősdoboz" csomagot is, amelyet majd egy menekülttáborban fognak szétosztani, és még ki kell válogatnom a régi melltartóim közül is, ami már nem kell, mert az is jótékonyságba megy. Lesznek vásárok is, mindenféle zenei szuvenírral, és egy csomó továbbképzés is, mindenféle vendégedzőkkel. Nem is beszélve a többi kórus előadásáról. Szóval unatkozni biztos nem fogunk.
Azt még mindig nem árulhatom el, hogy mi lesz a két dal, amit éneklünk, de aki szemfüles, az láthatja, hogy a mellettem álló hölgy milyen kiegészítőt visel és tippelhet a második dal címére, ha van kedve.
Annyit elárulok, hogy állati jók vagyunk. A sok-sok próba, vendégedző, karmester nem volt hiábavaló. Ez a kórus klasszisokkal jobb már, mint amikor csatlakoztam hozzájuk. És szerintem nagyon esélyesek vagyunk egy dobogós helyre.