Három gyerekkel irány Anglia!

Én nagyon kedvelem a Halloweent, sőt még többet is el bírnék viselni belőle, mint ami errefelé van.

Anglia ugyanis nem Amerika, ez már tavaly kiderült. Mint ahogyan az is, hogy ez a nagy Halloweenes jelmezes-beöltözős-cukorkagyűjtős buli errefelé nem igazán divat. És nem csak azért, mert a mi környékünkön főleg Indiaiak laknak (akiket teljesen hidegen hagy amúgy a Halloween) hanem azért is, mert Angliában ez viszonylag új ünnep, csak pár évtizedes. Így akinek nincs gyereke, az nem foglalkozik vele.
Nyilván vannak lelkesebb környékek is, de errefelé nem nagyon szokás egymáshoz cukorkáért becsöngetni. A gyerekek azért járkálnak jelmezben és ismerős családokhoz azért el lehet menni, vannak Halloween bulik is (tudom, Magyarországon is) és a boltokban irgalmatlan mennyiségű vackot lehet venni. Mi vettünk néhány szép mécsest, lampiont, pókhálót, narancssárga sütikínáló tálat, világítós körömlakkot (bakker, állati jó!!!) jelmezeket és persze egy szép nagy tököt, amit a férj ki is vájt úgy, ahogyan kell. De a legnagyobb élmény a Warwick kastély volt, ahová a hétvégén a nővéremmel, a lányával és a két gyerekükkel együtt elmentünk. Mi újra, ők először.
De valójában nekünk is tök új volt minden, mert a Halloween alkalmából most minden másként volt.
Azt már a bejárattól láttuk, hogy nagyon nagy köd van a várban, de akkor még azt hittem, hogy ez az időjárás tréfája - jó meleg, napos idő, kis angol köddel megfejelve. De aztán belépve már kiderült, hogy egy óriási nagy üst fortyog a hercegnő torony mellett - ami most nem is a hercegnőké volt, hanem a boszorkányoké. Merthogy Halloween alkalmából a boszik átvették a hatalmat a kastélyban.
Ha már riogatás, akkor ürítsük fenékig a poharat, gondoltuk a nővéremmel, és mi ketten befizettünk a Dungeon túrára is, aminek keretében végigjárhattuk a kastély sötét pincéjét, miközben pestisdoktornak, hóhérnak és kínzómesternek beöltözött színészek riogattak minket. Mi ketten teljesen beleéltük magunkat, és jókat rémüldöztünk, sikongatva szaladgáltunk a sötét folyosókon.
De nem ez volt a legrémisztőbb élmény - a kastély egyik szárnya ugyanis (szintén Halloween alkalmából) átváltozott igazi kísértetjárta horrorfilmmé. A legenda szerint ugyanis Daisy, a kastély egyik úrnője rengeteg szeánszot tartott itt a múlt században. Ám egyszer az egyik szeánsz rosszul sikerült és az alvilág erői elszabadultak. Senki nem tudja pontosan, hogy mi történt, de a vendégek soha többé nem jöttek vissza Warwickba és azt a bizonyos szobát évekig nem nyitották ki. És most, Halloween alkalmából felidézik az eseményeket. Na, ez igazán durva volt (12 éven aluli gyerekeket be se engedtek, de még felnőtt fejjel is igazán rémisztő élmény volt!) Persze itt is sötét volt, és először elmesélték a sztorit, aztán végigkergettek a házon. Volt egy vezetőnk, aki folyamatosan azt állította, hogy semmi nincs itt, amitől félni kéne, ez csak legenda, de időnként eltűnt, időnként szellemek ragadták el, vagy fura zajok, kopogások jöttek, volt mindenféle hangeffekt, szívdobogás, sikoltozás és közben persze időnként menekülni kellett, máskor várni (az is idegesítő volt). Persze néha az ajtó mögül, ágy alól más színészek bújtak elő és kiabáltak ránk, de az egyik sötét folyosón például fekete pókháló szerű anyagba ütköztünk. Közben vér folyt a fürdőszobában, meg a falon titokzatos, világító "help me" üzenetek jelentek meg. Mi spec egy tinilánycsapattak mentünk be, akik hálás közönség voltak, és igazán megrémültek, és valójában bennünk is zakatolt az adrenalin, merthogy tudja az ember, hogy ez csak 8 percenként ismétlődő show, és senki se fog bántani, de azért ha rádkiabálnak egy ajtó mögül, hogy "boo" akkor megijedsz, így van drótozva az emberi idegrendszer. Mi meg a nővéremmel spannoltuk is egymást, egymásba kapaszkodva, visítozva szaladtunk végig a házon. Ő azt akarta ne menjünk sehová elsőként, én meg mondtam, hogy hülye vagy te, a horrorfilmekben is mindig az utolsót kapják el. Az is eszembe jutott, hogy milyen durva film születhetne abból, hogy az emberek azt hiszik, ez csak játék, közben meg tényleg ott mászkál egy tömeggyilkos. Ez se volt megnyugtató gondolat.
Amikor kijöttünk, akkor azért tényleg megkönnyebbültünk. Beküldtük a férjemet és az unokahúgomat is, de sajnos addigra már annyit meséltünk nekik arról, hogy milyen jó volt, hogy már nem nagyon élvezték. A férjem amúgy se éli bele magát könnyen az ijedős szerepbe, az unokahúgom meg visszariogatta a szellemeket. A kis ünneprontók.
Az idő amúgy szikrázóan szép volt, igazi pulcsis őszvége (nem is értem mikor jön már az igazi fagyos télelő) a gyerekek nagyokat rohangáltak az óriási parkban, játszottak a játszótéren, nézték a szabadtéri előadásokat és Kisbende minden pávát megkergetett, nagy "bördi" kurjantásokkal.
Hát így töltöttük a Halloweent. A gyerekek azért holnap be fognak öltözni, suli után (igen, itt holnap már suli van...) és azért kimegyünk sétálni a városba levegőzni. De nem hiszem, hogy be akarnánk csöngetni ismeretlen emberek házába egy kis csokiért. Azért én ehhez még nem lakom itt elég régen.