Három gyerekkel irány Anglia!

Vannak dolgok, amiket olyan teljesen természetesnek vesz az ember, hogy még beszélni se szokott róla. Ha megkérdezik, hogyan kérem a teámat, álmomból felkelve is tudom a választ: tejjel, pici cukorral. Errefelé mindenki így issza. De tegnap este belém hasított a kérdés, hogy fogalmam sincsen róla, hogy miért.

Azt persze tudom, hogy én miért iszom így. Amikor jó húsz éve először jártam Angliába, el voltam képedve, hogy milyen drága egy pohár tea a beülős helyeken. Olyan tízszerese volt a hazai áraknak. Mivel hoztak hozzá tejet is, naná, hogy beleöntöttem. Ennyi pénzért muszáj volt minden egyes kortyot elfogyasztani, amit csak odaadtak. És ízlett. Hazaérve gondoltam, hogy továbbfejlesztem a receptet - és belerakok mindent, amitől jó egy tea. Tejet és citromot is. Ha valaki nem próbálta még, elárulom, ne is tegye. Undorító a végeredmény. A citrom kicsapja a tejfehérjéket, és az egész ihatatlan túrós masszává áll össze a bögre aljában.
Azóta tudom, hogy mindent nem lehet. Dönteni kell. Tej vagy citrom.
Errefelé persze nincs választási lehetőség - citrom sehol nincs. Sőt, méz sem. Nekem ez is fura, otthon mindig mézzel ittuk a teát, nagy literes üvegekben hordtuk haza a piacról mert fogyott rendesen. Itt is kerestem a hasonló kiszerelésű mézeket, de hiába. Errefelé picike tubusban adják - de az otthoni literes áráért. Nem meglepő hát, hogy inkább cukrot tesznek az emberek a teába. Vagy semmit. A tej amúgy is megédesíti, nincs szükség még plusz cukorra.
Ha édes ízt akar az ember, akkor inkább egy kis kekszet ropogtat hozzá. Főleg "Shortbread"-et, ami olyan jó édes, kiadós vajaskeksz. Vagy csokiba mártott zabkekszet. És tényleg mindig teáznak. Nincs olyan tanfolyam, kórusösszejövetel, iskolai szülői értekezlet, ahol ne kínálnák meg az embert egy csészével. Nem csak ötkor - akár este tízkor is, vagy délelőtt is. Amikor csak lehetőség adódik rá. Egy csésze - egy filter. Nekem mondjuk ez nagyon erős, hát bőséggel rakok bele tejet is. Jópofa angol szokás gondoltam, de amikor a google segítségével utánanéztem, kiderült, hogy az egész tejes tea dolog Franciaországból jött még a 17-ik században. (Fáj is ez az angoloknak gondolom, akik azért eléggé utálják a franciákat.) A Napkirály például annyira odavolt a teáért, hogy napi 20-22 csészével ivott meg. És hogy ezt az erős italt és ízt tompítsák, ezért tettek hozzá teát.
Vagy a csésze védelmében - más források szerint. Merthogy a 17-ik századi porcelán olyan kényes volt, hogy a forró tea szétrepesztette. Így hát először tejet raktak a csészékbe, és arra öntötték a forró teát, így biztonságban volt a drága bögre.
Akárhogy is, teázni jó, ezért mi a lányokkal amikor anya-lánya napot tartunk, mindig beülünk teázni is. A belvárosban az egyik ruhaboltnak (BHS) isteni kis kajáldája van. És délután akár rendes angol teát is lehet kérni, olyat, ami mellé kis állványon adnak szendvicset, scone-t és kis eccler fánkot is. A szendvics persze akkor tökéletes, ha uborkás, a scone-t pedig a gugli fánknak, kalácsnak vagy lángosnak fordítja, de valójában egyik sem. Önmagában unalmas édes sütemény, de tesznek rá clotted krémet (ami a gugli szerint ugyan tejföl, de köze nincs hozzá, inkább egyfajta édes krémsajt, de az tuti, hogy 55% a zsírtartalma, szóval kiadós holmi) és egy kis eperlekvárral teszik tökéletessé. Nem a világ legjobb édessége, de én szeretem. Az angolok nem tudnak olyan kifinomult, izgalmas sütiket csinálni, mint a franciák, de azért ehető. Teával elmegy, mondanánk otthon, és tényleg.
"Not my cup of tea" - tehát nem az én csésze teám, vagy nem nekem való tea. Ezt a szólást gyakran használják, ha valakinek nincs ínyére valami. "Not for all the tea in Chine" hallottam már mondani, ami azt jelenti, hogy Kína minden teájáért sem. Magyarul semmi pénzért. Sokáig amúgy azt se tudtam, hogy a porecelánt úgy nevezik angolul, hogy "china" merthogy ugyebár onnan származik. De azt se tudtam eddig, hogy a szigorú protokoll szerint kifejezetten modortalan dolog körkörös irányban kavargatni a teát, mert a valódi úrinő csak egyeneses húzogatja benne a kanalat, hat és 12 óra irányban.
És hogy sok teát isznak-e az angolok? Igazából egyre kevesebbet. A elmúlt pár évben 10%-kal csökkent az ország fogyasztása, ami miatt kongatják is a vészharangot a hagyományőrzők. Merthogy az újabb generáció már inkább kávézik. Vagy kólázik. A teázós hagyományok és kiegészítők pedig átkerültek a múzeumba. Ilyen a "tea caddy" azaz teásdoboz, ami régebben gyönyörű, fából faragott ládika volt, és amiben a teafüvet tárolták. Ma már papírdobozban van a tea és filteres. De nem használnak már bajuszvédős csészéket sem, pedig a 19. században, amikor az úriemberek hosszú bajszukat viasszal merevítették szép formára, ennek fontos szerepe volt, hiszen a forró teától megpuhult és elformátlanodott volna a kackiásra pödörített férfiékesség. De ahogy kihaltak a bajuszvédők, így a bajuszcsésze is már csak a múzeumokban található. Így változik lassan a világ.