Három gyerekkel irány Anglia!

Gyerekeink fejlődését figyelni izgalmas utazás. Néha csak les az ember, hogy merre visz az út. És mindig vannak meglepetések. Mert minden gyerek tud valami olyat produkálni, amit senki más, akit ismerünk.

Kisbende például mostanában egyre többet morog. Mint a kutyák. Ha nem tetszik valami neki, ha mérges, ha nem akar enni, vagy ha még álmos és aludni szeretne. De legalább már nem harap, így szerintem ez kifejezett előrelépés. A hiszti, az viszont egyre gyakoribb vendég. Ha olyan napja van, akkor félóránként veti magát a földre és üvölt hozzá. Hiába ülök le mellé a földre, ajánlom fel, hogy játszunk, meséljünk , vonatozzunk, semmi nem kell ilyenkor. A férjem szerint mindez nekem szól. Ha vele van a gyerek, tizedannyi hiszti nincs. És nem azért, mert ő olyan szuper apa (bár az) hanem mert szerinte a gyerek ezzel akarja felhívni a figyelmem. És hogy ezt most kéne leállítani, mert ez a viselkedés elfogadhatatlan. Igaza lehet. De nagyon nehéz Kisbendével szigorkodni. Merthogy a nehéz napjai mellett vannak tüneményesek is. Amikor csacsog, gyöngyözően kacag rám, megsimogat, puha, cuppanós és nyálas puszikat ad, és forgatja a fejem, hogy nézzek rá. Vagy hogy ne nézzek. A lényeg, hogy ő irányítson. Persze nekem nem szabad szót fogadni. Lesni kell ilyenkor is. És akkor nagyokat kuncog ezen a huncutságon.
De ahogyan a nappalaink is kétfélék, úgy az éjszakáink is. Pontosabban az idő, amit alvással töltünk. Kétféle alvásunk van ugyanis. Az egyiket délben szoktuk csinálni. Együtt, szigorúan. Ilyenkor jó alaposan összebújunk, kicsit még megszopiztatom és én is alszom vele. Így bírom az éjszakai munkát. Tudom, hogy nem a legjobb megoldás, de ha nem fekszem mellette, akkor a nappali zajok, a szirénázó autók, a szomszéd ajtócsapkodása fél óra múlva felébresztik. Ha viszont mellette vagyok, és belém fúrja a szuszogó orrát, akkor akár két órán át is tudunk szunyókálni.
A félóra nagyon kevés. Nekem egy gyors ebéd, de főzés már alig fér bele. Cikkírás, munka meg egyáltalán nem. Ráadásul ilyenkor morcosan és fáradtan ébred, és egész délután szórakoztatni kell.
A kétóra viszont már nekem is elég jókora mennyiség, utána kipihenten ébredünk. Ilyenkor megszerzi a szükséges anyamennyiséget, és békésebben tölti a délutánt. Én meg fenn tudok maradni éjszaka, és tudok írni.
Az esti elalvásnak ugyanis más a rituáléja. Fürdés után még könyvet nézegetünk legalább fél órán át. Boribon a nagy kedvenc. Tucatnyi van belőle, jól eltelik az idő, mire mindet végigmesélem. Mutogatjuk, hol van benne a béka, a csillag, az eper (ok, szamócának mondják, de én nem tudom, hogy mi a különbség a kettő között), megbeszéljük, hogy hová tűnt a kiscica, és hogy bizony a lufik kipukkadnak, ha nem vigyázunk. Utána bemegy az ágyikójába, néha egy kis meleg tejcit is kér még. Pohárból. Persze cici is kell. Beindítom az esti zenét, mostanában Szalóky Ági lágy dallamai ringatják álomba. Pontosabban a zene utáni mese, amit Cserhalmi György olvas fel. És így alszik el. Egyedül. A saját ágyában. És alszik reggel 6-ig. Akkor kicsit felriad, de pár korty szopi után alszik tovább. A saját ágyában. Fél nyolc, nyolc körül kel fel végleg. Na, akkor bejöhet egy kicsit az ágyunkba. Megsimogat, puszit ad. Kicsit kuncogunk. És kezdődik a nap. Van megszokott rutinunk, időbeosztásunk - ez nekem új. A lányokkal soha nem sikerült ilyet csinálni. Pedig ez nagyon jó - neki is, nekem is. Tudom, hogy mikorra kell hazaérnem, mikor tehetem ágyba, mikor alszom én is. A heti rutin is kialakult - mikor megyünk ide, mikor oda, mikor maradunk otthon, mert már annyit mászkáltunk. Jó ez a rendszeresség, ez a kiszámíthatóság. Mert unalom azért nincs benne, erről három gyerek gondoskodik. De leginkább ez a kicsi napsugár, aki minden órában más kegyencet választ magának. A kiválasztottat kézenfogja, és vele játszik. A kegyet átadni nem lehet, akkor sem, ha az illetőnek nincs most kedve. Nem opcionális. Viszont nagyon kellemes kötelesség. És aki épp nincs kiválasztva, az csak lesi, hogy milyen jó is most annak a kettőnek. De szerencsére Kisbende nagyon igazságos és nincs kedvence. Előbb-utóbb mindenki sorra kerül. Szépen, sorban. Rendszer van, kérem. És egy kicsit diktatúra is. De ez mindenkinek megfelel.