Három gyerekkel irány Anglia!

Napok óta nyavalyogtam már a családnak, amiért nincs csizmám. Ami itt Angliában nem akkora katasztrófa, mínusz 1-2 foknál nem megy lejjeb a higanyszál. De mosta hétvégén esett a hó, és a kis félcipőm mégse volt komfortos.

Ekkora családban nem kis kihívás megszervezni egy teljesen gyerekmentes órácskát, márpedig semmiképp nem akartam az egész bandával cipőt próbálni, nélkülük is tök stresszes az egész. Kezdődik azzal, hogy 35-ös a lábam. Ami már nem gyerek - és még nem felnőtt méret. Tehát általában nincs. Ha mégis, akkor azt gondolják, hogy a 35-ös lábú ember lába kifejezetten keskeny, a vádlija meg pipaszárvékony. Tehát, ha mégis találok valamit, sanszos, hogy állati szűk. Ha meg nagyobbat veszek, akkor hosszú. Szóval az egész ügy reménytelen - ennek ellenére minden évben találok magamnak csizmát, csak időt kell rá szánni. (Mondjuk az más kérdés, hogy hová a fenébe tűnnek????) Nem ragozom - viszonylag könnyedén találtam most magamnak csizmát. Pont olyan, ahogy megálmodtam - kicsi magas sarok, de telitalpú, fekete, kötős és kényelmes. És tegnap már ki is próbáltam. Örültem is neki, egészen addig, míg haza nem értünk. A csajok persze csüdig a sárban mert hát olvad, és nekik muszáj a susnyásban járkálni, akkor is ha van út. Szóval kezükbe adtam itthon egy fél csomag popsitörlőt, hogy lesznek szívesen lepucolni a csizmájukat. Borsi nagyon örült, és ez most nem vicc, kifejezetten boldog volt, mert a szünetre kaptak egy nagy listát a Brownies-któl, hogy milyen házimunkát kell végezniük, ha szeretnének kapni egy "házimunka" jelvényt. Mivel a korizással már szereztek egy "hobby" jelvényt, ez már a második lenne. Olyan feladatok vannak rajta, hogy pl. minden nap be kell ágyazniuk, le kell pucolni a saját szobájuk ablakát, el kell mosogatni legalább egyszer és effélék. És Borsi a maga kis maximalista módján rá is repült a feladatra: ágyaz, pakol, és mivel a cipőpucolás is a listán volt, azonnal neki is látott a feladatnak.
Ám Bíbor csak biggyesztette a száját. (Neki úgy látom amúgy se élete célja a házimunka jelvény megszerzése) és felemelte a csizmáját. (Amiben a hétvégén még nagyszerűen tudott hóembert építeni, mint a mellékelt ábra mutatja) "Ezt nem érdemes kipucolni..." és tetárális mozdulattal 3-4 centire visszahajtotta a csizma talpát, "hiszen amúgy is mindjárt szétesik." Mire én csak fogtam a fejem, hogy hát édes lányom, miért nem mondtad eddig, hogy esik szét a csizmád, kaptál volna másikat. Ja, hát elfelejtette - mondta - és hozzátette, hogy mert itthon mindig tanulunk, nem volt idő rá, hogy szóljon. (Ügyes védés, kis szúrással kombinálva) Este 6-kor már nem indultunk el cipőt venni, ilyenkor itt már minden zárva van. Gondoltam nem baj, majd megy a félcipőjében. Igen ám, de este elkezdett esni a hó. Szegény gyerek, mégse mehet félcipőben - talán az én csizmám jó rá, találtam ki. És igen, reggel kiderült, éppen jó. Talán fél számmal nagyobb. De ez nem számított. Mert maga sarkú, magas szárú csini darab, és Bíborka tetszését nagyon is elnyerte a felnőttes cucc. Szóval ma abba ment suliba. Én meg maradtam itthon csizmátlanul. Már megint.